-- stuck in Wonderland -

Variációk egy témára - első csók

2012-02-20T21:50:00.000+01:00

Csak mert nem bírok magammal

Cím: Variációk egy témára - első csók
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: DickTim
Korhatár: 16+
Beta-reader: outsyder

Tim sóhajtott, és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy megfeledkezzen a környezetéről. Utálta ezeket a hol jótékonyságinak, hol másvalaminek nevezett rendezvényeket, amik nem voltak jók egyébre, minthogy sok ember a birtokra gyűljön és pénzt kérjen Bruce-tól. Nem igazán jött ki az emberekkel egyébként sem, sokszor egyszerűen nem tudta, mit kezdjen velük, szóval ezek az események igencsak próbára tették. Utálta a fényűző díszítést, a kényelmetlen ruhákat, a képmutatást, a bájcsevegést. Megtanulta megjátszani magát ilyenkor, de néha igazán nehezére esett.
Nem úgy, mint Dicknek. A férfi olyan természetességgel mozgott ezekben a körökben, csevegett semmiségekről, hogy az már-már félelmetes volt. Dickre pillantott. Óvatosan vizslatni a férfit némi megnyugvást jelentett a számára. Nézte, hogyan mozdul a haja feje apró mozdulatával, a halvány, udvarias mosolyt a szája szegletében, hogyan ráncolódik finoman a drága öltöny, és akaratlanul is elképzelte a Nightwing jelmezében, ami úgy simult a testére, mintha a második bőre lenne. Megnyalta kiszáradt száját, és el akarta fordítani a tekintetét, kezdett kínossá válni a mustra, de képtelen volt másfelé nézni. Dick egy csinos, fiatal, szőke nővel beszélgetett, de érezte, hogy figyelik, így abba az irányba pillantott, ahonnan magán érezte a tekintetet. Amint felismerte, hogy a figyelője nem más, mint Tim, rávillantotta az eltéveszthetetlen Grayson-mosolyát, Tim szíve pedig kihagyott egy ütést. Ismerte azokat a tehetséges ajkakat, és pontosan tudta, hogy a mosoly csak a harmadik legjobb dolog, amit produkálni képes vele.
Életre keltett egy remegő sóhajt, ahogy eszébe jutott az első csókjuk.

Aznap este is valami jótékonysági rendezvény volt, ő, Tim az egyik sarokban próbálta udvariasan kerülni az embereket és túlélni az estét, amikor Dick sietett oda hozzá. Megragadta a csuklóját, és szó nélkül húzni kezdte maga után. Tim tiltakozni próbált, aztán csak egy beletörődő sóhaj lett a vége, és engedelmes követés. Tudta, hogy végül úgyis kap majd valamiféle magyarázatot. Hogy az mennyire lesz hasznos a számára, majd kiderül. Dick egész az emeleti szobájáig loholt, és csak akkor állt meg, amikor már mindketten a zárt ajtó mögött voltak.
- Tííím, segíts rajtam! - fogta azonnal könyörgőre. - A befektetők a nyomomban vannak, és amelyiknek lánya van, mind hozzám próbálja adni!
Dick zaklatottan köröket kezdett róni a szobában a fiú előtt, Tim tanácstalanul pislogott.
- És én mit tehetnék az ügyben? - kérdezte hitetlenkedve. Nem érezte úgy, hogy ő lenne a megfelelő személy arra, hogy odaálljon a tisztességesen - vagy tisztességtelenül - megőszült urak elé és közölje, Dick Grayson nem eladó, sőt, ha becsülik leánygyermeküket, akkor jobban teszik, ha egyenesen eltiltják tőle, mert egy szoknyapecér, akinek az útja törött női szívekkel van kikövezve.
Dick azonnal megmerevedett és egy hosszú lépéssel Tim előtt termett. Mindkét kezével megragadta a fiú vállát.
- Öltözz nőnek! Ha lánnyal látnak, letesznek a kiházasításomról!
Tim szeme elkerekedett, a szemöldöke a haja vonaláig emelkedett, felháborodottan kapkodta a levegőt, de hirtelen nem tudott tiltakozást megfogalmazni.
- Eszem ágában sincs! - ellenkezett aztán végül, kezeit karba fonva a mellkasa előtt.
- Kérlek, Timmy, nagyon szépen kérlek! Esedezem!
Tim dühösen meredt a férfira, arca kipirult a haragtól, ami különös bájt kölcsönzött neki. Mérgesen, halkan morgott. Dick nagyon jól tudta, hogy úgy sem tud nemet mondani neki.
- Rendben! - adta meg magát. - De ezért nagyon-nagyon sokkal fogsz tartozni! - szegezte a mutatóujját a férfi mellkasának.
- Minden úgy lesz, ahogy te akarod, Cindy.
Tim összeszorította a fogát, és sikerült is megállnia, hogy visszaszóljon. A szekrényhez lépett, hogy megkeresse benne az átváltozásához szükséges eszközöket - tudta, hogy Dicknél minden ilyesmi fellelhető, rendetlenségének köszönhetően. Bő félóra múlva Tim barackszínű szájfényt kent az ajkaira befejezésképp. Vetett egy pillantást a tükörképére, majd Dick felé fordult.
- Na? Mit gondolsz?
Dick odalépett hozzá és bizalmasan átkarolta a derekát, hogy kissé közelebb húzza magához.
- Elragadó vagy - suttogta a fülébe.
- Félek tőled ilyenkor - ráncolta össze a szemöldökét Tim.
- Szükségtelen. Megígérem, hogy gyengéd leszek.
Dick elvigyorodott, Tim pedig vállon bokszolta.
- Viselkedj!
- Igenis, hölgyem! - Dick a karját nyújtotta Tim felé, ő pedig elfogadta, és karöltve visszasétáltak a sokadalomba.
Dicknek igaza volt. Ahogy körbesétáltak a tekintélyes méretű teremben - Tim ügyesen egyensúlyozott magas sarkújában -, megdöbbent és féltékeny pillantások kísérték kettejüket. Tim ideges lett, kényelmetlenül feszengeni kezdett, Dick pedig közelebb húzta magához, hogy ne legyen feltűnő a mocorgása.
- Gyere - súgta a fülébe, és kivezette a tömegből. Tim sóhajtva a falnak dőlt a hátával.
- Jól vagy? - kérdezte halkan a férfi, egyik kezével megfogva a fiú könyökét. Tim bólintott.
- Biztosan csak a fejembe szállt a pezsgő - pihegte, legyezve magát a kezével, ahogy a nők szokták. (Tim és a pezsgő egyáltalán nem voltak jó viszonyban, így nem is fogyasztotta.) Átölelte Dick hátát, a férfi hozzáhajolt, mintha csacska bókok százaival ostromolná, a fiú pedig környezetüket pásztázta a tekintetével.
- Befektetők tíz óránál - jelentette suttogva Tim.
- Ide néznek?
- De még mennyire. Bámulnak, aztán sutyorognak.
- Mérgesek?
- Inkább tanácstalanok és csalódottak. Azt hiszem, nyertél.
- Nyertünk.
- Korai volt az örömöd, Dick. Az egyik összeszedte a bátorságát és idefelé tart. Bizonyára azt akarja, hogy bemutass neki.
- Hát, akkor ne okozzunk csalódást... - suttogta Dick, Tim pedig egy centi közelségből érezte a férfi mosolyát. A következő pillanatban aztán Dick szája a szájára tapadt. Tim szeme elkerekedett a döbbenettől, és meglepetésében tiltakozni is elfelejtett. Dick lehelt egy könnyű csókot Tim ajkaira, majd mivel a fiú nem ellenkezett, a nyelve hegyével végigsimított rajtuk, Tim szája pedig engedelmesen szétnyílt. Dick a fiú derekát ölelve hozzásimult, teljesen a falhoz préselve őt, ahogy a csók egyre szenvedélyesebb lett. Térdével ügyesen terpeszbe kényszerítette a fiú lábait, hogy közéjük léphessen.
- Dick... - lihegte Tim a férfi vállába kapaszkodva. - Dick...
- Tessék, Timmy? - kérdezett vissza a férfi lehunyt szemekkel, halvány, álmodozó mosollyal az ajkai szegletében, orrával megsimogatva a fiú nyakát.
Fel kellett volna tűnnie; gondolkodás nélkül a nevén szólította annak ellenére, hogy nyilvánvalóan belefeledkezett a csókba.
Tim megpróbált elhúzódni tőle, hogy nyerjen egy kis távolságot és levegőhöz jusson.
- Ne haragudj... - suttogta Dick, láthatóan elvarázsolva. Elhúzódott Timtől, aztán az elképzelhető legszebb mosollyal a világon megsimogatta Tim megilletődött arcát. - Elkentem a szájfényed, sajnálom...
- Dick - nyögte remegő hangon a fiú. A férfi látta, hogy Tim szeme megtelik könnyel. - Te... Megcsókoltál... Megcsókoltál...
- Meg... És csak is magad miatt, kismadár. Elképzelésed sincs, hogy mennyire vágytam erre, és... Megértem, ha most pofon vágsz, és sarkon fordulva elviharzol.
Tim összeszorította a fogait, remegő ajkait egymáshoz préselte, és jobb híján vaníliaszínű, flitteres ruhájába kapaszkodott. Dick jól látta, hogy a fiú olyan erővel szorítja ökölbe mindkét kezét, hogy uralkodjon magán, hogy elfehéredtek azok a csodálatos, vékony ujjai. Dick lesütötte a szemét.
- Tudom, hogy nem helyes, és tudom, hogy--
- Hallgass már el egy kicsit! Gondolkodnom kell...

Tim pislantott, és amikor kinyitotta a szemét, Dick már nem beszélgetett a bögyös szőkével. Igazság szerint nem látta sehol. Aztán hirtelen felbukkant mellette.
- Nagyon szenvedsz? - kérdezte halkan.
- Kibírom - felelte.
- Én egyáltalán nem bánnám, ha lelépnénk végre.
Tim nem válaszolt, csak felemelte az egyik szemöldökét.
- Tudom, hogy kényelmetlenül érzed magad és legszívesebben a szobádban kuksolnál. Én meg legszívesebben kicsomagolnálak az öltönyödből, és--
- Dick! - Tim kipirult arccal tapasztotta a tenyerét a férfi szájára, hogy megakadályozza a mondat további kimondását. Dick finoman lefejtette Tim kezét a szájáról, így előtűnt jókedvű vigyora. Tim tenyerébe csókolt.
- Annyi időt akarok veled tölteni, amennyit csak lehet, Timmy. És ha ma csak elűzhetem az unalmad egy bálon, már akkor is boldog vagyok, ha te jobban érzed magad.
Tim nyelt egy hatalmasat.
- Gyere! - Megragadta a férfi csuklóját, és maga után húzta az első útjukba eső néptelen zugba. A falhoz nyomta Dicket - a férfi legnagyobb megdöbbenésére -, és megcsókolta.

xxx

Robin későn ért oda. Amikor meglátta, hogy a tartályt színültig feltöltötte a víz, tudta, hogy elkésett. Érezte, hogy a zsigerei egyetlen, súlyos gombóccá lényegülnek a gyomra helyén, a tagjai remegni kezdtek, a szája pedig kiszáradt. Nem sírt, és ez őt magát is meglepte. Egy ruganyos szaltóval a tartály tetején termett, és az átlagosnál nem telt több idejébe, hogy kinyissa a zárat. Felnyitotta a tetőt, és az eszméletlen Nightwing karjai alá nyúlva megpróbálta kihúzni a férfit a szűk nyíláson keresztül. Magához szorította az övénél súlyosabb testet, egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy a csuromvizes Dick őt is eláztatja. Lefektette a földre, és kissé zihálva fölé hajolt, hogy ellenőrizze az életjeleit. Nightwing láthatóan nem lélegzett. Tim ajkai remegni kezdtek és a fogai közé vette a kesztyűjét, hogy lehúzza azt a kezéről, hogy érezzen, tapintson. Arrébb húzta a férfi öltözékét a nyakán, két reszkető ujját pedig az ütőerére szorította. Nightwingnek nem volt érzékelhető pulzusa. A bőre pedig... A bőre iszonyúan hűvös volt.
Tim érezte, hogy vízcseppek szaladnak át az arcán, amik a hajából indultak, és nem tudta eldönteni, hogy könnyeivel is keverednek-e vagy sem. Minden lélegzetvétele fájt, kiszáradt torkát égette a zihálva kapkodott párás, hideg levegő.
Jaj, hogy is tanulta? Egyik tenyerét a férfi mellkasára simította, a szegycsont végénél, a másikkal átfogta a saját csuklóját, és vállból apró, ütemes nyomást fejtett ki. Elszámolt harmincig, majd szétnyitotta Nightwing száját. Befogta az orrát, hogy a levegő, amit a tüdejébe fúj, jó helyre kerüljön. Ajkait a férfi szájára tapasztotta, mély levegőt vett az orrán keresztül, és fújt. Megismételte még egyszer, majd elfordította a fejét, hogy lássa megemelkedni Dick mellkasát, mely azt jelezte, hogy a tüdejébe levegő áramlott. Azonnal hozzálátott, hogy újabb szívmasszázst adjon, de ezúttal csak huszonötig számolt. A füle zúgott, képtelen volt gondolkodni. Nightwing szája jéghideg volt, ezt az előbb észre sem vette. Érezte, hogy megállíthatatlanul megerednek forró könnyei, és összetapasztották a szempilláit.
A férfi háta ívbe feszült, köhögött, Tim pedig tüstént segített neki oldalra fordulni, hogy könnyebben kiköhöghesse a vizet. Zihálva visszafeküdt a hátára, és a fölé hajoló Robin felé nyúlt. Tenyerét Tim könnyáztatta arcára simította, és fáradtan megpróbált elmosolyodni.
- A-A csókod visszahozott az életbe... kismadár... - suttogta elfúló hangon rekedten.
Tim zavartan elpirult, nem tudta, hogy megilletődjön vagy nevessen-e. Dick döntött helyette, és a kezét a tarkójára csúsztatta az arcáról, hogy magához húzhassa. Megcsókolta Timet, ő pedig viszonozta. Mint egy régi vágású film.
Ha akart volna, könnyűszerrel kiszabadulhatott volna a legyengült férfi öleléséből, de hízelgett neki Dick hálája. Meg valami mást is érzett a büszkeségen kívül, de ez utóbbit nem merte bevallani saját magának sem.
- Ígérd meg, Timmy, hogy megcsókolsz akkor is, ha biztosan tudom, hogy nem álmodok.
Tim esetlenül bólintott, Dick pedig visszazuhant az eszméletlenség sötétjébe.

Ha Dick akar valamit

2012-02-19T19:43:00.000+01:00

Cím: Ha Dick akar valamit
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: DickTim
Korhatár: 16+ (boykissing)
Kelt: 2012/02/14-17
Beta-reader: outsyder

Hétköznap reggel volt, a kora őszi nap meleg, ragyogó sugarai csak nehezen tudtak áttörni a leeresztett redőny résein Tim lakásába. A sötét hálószoba mélyén megmozdult valami. Halkan zizegett a fehér, könnyű tolltakaró, ahogy Tim mocorgott alatta. Eltelt néhány hosszú másodperc, mire egyik keze kiutat talált az ágyneműgombócból, amibe a fiú vackolta magát. Az éjjeliszekrény felé nyúlt, tapogatózott, és mivel egyáltalán nem látta, hogy mit érint meg, az ébresztőórát fel is borította. Sóhajtott és megmarkolta a vekkert. Behúzta a takarócsomagba és alighanem megnézte mennyi az idő. A kupac hevesebben megmozdult, ahogy Tim felült. Még néhány másodpercig mozdulatlan maradt, majd összefogva magán a még mindig kellemesen melegítő takarót, felállt. Ledobta az órát az ágyra, az összegyűrődött lepedő tetejére, aztán lassan csoszogva elindult a konyha felé.

Amikor elhagyta sötét szobája rejtekét és a fényben fürdő nappaliba ért, hunyorgott. Lustán vonszolta magát a konyhába, hogy kávét főzzön magának. Aznapra nem tervezett semmit, de kellett neki a koffein ahhoz, hogy egyáltalán a létfunkcióit fenntartsa.

Tudomásul vette, hogy Dicket a konyhájában találta, boldog, álmodozó mosollyal az arcán, a mosogatónak dőlve állt.

- Jó reggelt, Timmy! - köszöntötte a fiút vidáman. Tim válaszra sem méltatta; két okból kifolyólag. Az egyik - és valószínűleg a nyomósabb - indok az volt, hogy az ébredését követő egy-másfél órában teljesen használhatatlan volt, kiváltképp az első kávéig; a másik ok pedig az volt, hogy egészen egyszerűen nem érdekelte. Ábrándozva eltűnődött azon, hogyan juthatott a férfi a lakásba. Talán az ablakon, talán álkulccsal, vagy megint feltörte a rendszert, mint... Ó, tényleg. Ő maga adott kulcsot neki, hogy megkönnyítse mindkettejük dolgát.

Ujjait finoman a kávéskanna fülére fűzte, lustán belenézett, és miután konstatálta, hogy az üres és tiszta, a mosogatóhoz tipegett vele, hogy vizet töltsön bele a kávéfőzéshez.

- Dick - szólította meg a férfit anélkül, hogy felemelte volna a fejét.

- Hm?

- Útban vagy.

- Sajnálom.

Tim végre felnézett, és tisztán csillogó kék szemét a férfira emelte.

- Arrébb mennél?

Dick a fiúra mosolygott.

- Ha adsz egy csókot, arrébb állok.

Néhány hosszú pillanatig nem történt semmi. Tim leszegett fejjel, mozdulatlanul állt, Dick kitartóan fürkészte őt, puha fehérségbe burkolt, mezítlábas alakját; aztán a fiú kifejezéstelen arccal, de olyan átható szemekkel nézett fel Dickre, hogy a férfi úgy érezte, Tim egészen a lelkéig lát.

- Ezt komolyan mondtad?

- Soha nem voltam még komolyabb életemben - felelte Dick, majd először tétován a fiú felé nyúlt, aztán gyengéden, de határozottan hátratolta a takarót Tim fején, hogy kiszabadítsa az arcát. Tim álmosan pislogott, sötét haja kócosan meredt az ég felé. Dicknek kedve lett volna kuncogni. Imádta, hogy Timnek van olyan oldala, amit csak neki mutat meg; vele érzi annyira biztonságban magát, hogy látni engedje, ő is sebezhető. Biztos volt benne, hogy Tim a Toronyban is mindig annyira harcra kész és minden lehetőségre felkészült, mint Batman vagy Robin oldalán. Csak ő látja, csak neki mutatja meg, hogy törékeny. És Dick azt akarta, hogy ez ne változzon meg soha, és mindig így legyen. Önzőség ez vagy szeretet? Nem tudta eldönteni.

Tim az őt ölelő takaróba kapaszkodott, lábujjhegyre emelkedett és száját a férfiéhoz nyomta. Hiába várta ezt Dick olyan nagyon, olyan gyorsan történt és olyan rövid ideig tartott, hogy szinte nem is érezte Tim bőrének melegét, az ajkai mégis jólesően bizseregtek, és ettől majdnem kétségbeesett. Megtippelni sem merte, hányszor csókolt, de ez valahogy más volt.

- Megkaptad, amit akartál, mozdulj - szólalt meg a fiú, kitépve a férfit gondolatai hálójából. Dick csak nézte és kíváncsian fürkészte Tim arcát.

- Nem lehetne még egyszer?

Tim türelmetlenül sóhajtott.

- Mégis hány éves vagy? Tizenkettő?

Dick lemondóan sóhajtott. Úgy tűnik, Tim teljesen felébredt. És ha a fiú józanul gondolkodik, semmi esélye. Hallotta, hogy az üvegkancsó halkan koppant a munkafelületen, ahogy Tim lette azt. A fiú ismét lábujjhegyre emelkedett, egyik kezével kinyúlt a takaró alól - Dick tisztán látta, hogy a fiú bőre majdnem olyan fehér, mint az ágynemű -, aztán megragadta a férfi tarkóját, hogy közelebb húzza magához. Ajkait egy pillanatra Dick szájához érintette, aztán határozottan mélyíteni kezdet a csókot. Dick hamar túltette magát első megdöbbenésén és visszafojtott szenvedéllyel visszacsókolt. Tim kisvártatva megtörte a csókot, alig észrevehetően zihált egy kicsit, és vádlón nézett a férfi szemébe.

- Ezt nagyon alaposan meg kell majd magyaráznod, ha megittam a kávémat, Grayson.

- Nekem? Hiszen te csókoltál meg. - Amint kimondta, azonnal rájött, hogy nagy hibát követett el. Tim megsértődött - valljuk be, némiképp jogosan -, de valahogy úgy érezte, ez alkalommal nem lesz könnyű dolga a kiengesztelésével.

Szösszentek

2012-02-04T09:56:00.000+01:00

Based on this

Kelt: 2012/02/01
Párosítás: DickTim
Korhatár: 12+

Nightwing az orrán keresztül vette a levegőt, lassan, nagyon lassan, hogy elrejtse a lélegzetvételeit üldözőik elől. Éjszaka volt ugyan, ami sötét leplével a segítségükre sietett, és a tízedik emelet magasságában voltak, de ez önmagában még nem volt biztosíték a sikerre. Idejük nem maradt, hogy eliszkoljanak, így el kellett rejtőzniük.
A téglafal keményen Nightwing hátának feszült, a lapockái sajogtak a kényszerű közeli ismeretségtől. Szorosabban magához ölelte Robint, és csak remélni merte, hogy a mozdulat zajtalan volt. Érezte, hogy a fiú elfordította a fejét, a kezét pedig fentebb mozdította a válla irányába. Robin arca a mellkasához simult, kusza tincsei megcsiklandozták Nightwing bőrét. A férfi fentebb emelte az állát, de így is érezte Tim hajának illatát, ami nem éppen odavaló gondolatokkal töltötte meg az elméjét. Lassú, megfontolt lépteket hallottak, érezte, hogy Robin megremeg. Fentebb csúsztatta a kezét a vállára, hogy jelezze, a fiúnak nincs mitől félnie, megvédi, ha kell. A léptek a közvetlen közelükben koppantak, majd egyre szaporábbak lettek, ahogy távolodtak. Óvatosságból még mindketten mozdulatlanok maradtak.
- Tudod - suttogta Nightwing a fiú fülébe. - Ha beszélni akarsz velem, elég, ha felhívsz, mint a normális emberek.
- Sajnálom...
- Nem kell zűrbe keveredned, hogy találkozzak veled.
- Sajnálom... - ismételte a fiú. Mivel a veszély elhárulni látszott, Nightwing óvatosan Tim hajába túrt.
- Ne sajnálkozz, inkább azon gondolkozz, hogyan fogsz kiengesztelni. És az, hogy rendelsz egy pizzát, nem lesz elég.
Tim elpirult zavarában és nyelt egy hatalmasat. Hallotta, hogy Dick elvigyorodott. Nem mert felnézni rá, de tudta jól, hogy egy nagyon-nagyon hosszú éjszaka vár rá.

Cím: Grayson és Drake már megint azt csinálják
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman (fő a változatosság)
Szereplők, párosítás: Damian, Dick, Tim
Korhatár: 16+ (boykissing)
Kelt: 2011/07/29
Szavak száma: 200

Damian letrappolt a széles márványlépcsőn. Ösztönösen nézett a lépcső alatti homály felé - sosem lehetett tudni, mikor és honnan támadt Grayson a szerinte vicces hülyeségeivel; és ez a zug egyike volt a kedvenc leseinek.
Tehát, Damian oda nézett, és először fel sem fogta, mit lát, aztán elkerekedett a szeme és a szája is egy méltatlankodó ó-ra nyílt. A meghitt zug jótékony sötétjébe vesző falának dőlve Dick és Tim csókolózott egymásba gabalyodva. A fiú karjai ragaszkodóan ölelték át a férfi derekát, hogy a legszorosabban a testéhez simulhasson, Dick egyik kezével Tim hátát simogatta lassan, a másikkal már a fiú inge aljával játszott, hogy bejutva a ruhadarab alá, megérinthesse a bőrét.
Olyannyira el voltak foglalva a másikkal, hogy észre sem vették a felháborodástól egyre lilább arcú kisfiút. Damian nézte őket, hallgatta az apró sóhajokat és a csók neszeit. Elszakadt benne a türelem cérnája.
- Alfred! - kiáltotta ingerülten, szemét szorosan fogadott bátyjai érzéki kettősén tartva. A világ minden kincséért sem mulasztott volna el egy másodpercet sem a bűnös együttlét megfigyeléséből.
- Alfred! - ismételte kiáltását szinte hisztérikusan, és végre elszakította tekintetét a számára oly megbotránkoztató jelenetről. Sarkon fordult és dúlva-fúlva elviharzott. - Grayson és Drake már megint azt csinálják!

---

Tegnap arra gondoltam, hogy amikor jövök haza Évitől, végre érdemlegesen is belekezdek az írásokba, amik fejben már majdnem teljesen komplettek.
Erre támadtak a plot bunnyk, szóval két szösszenet következik. Ezeknek nincs semmi közük egymáshoz.

Cím:
Szerző: Rukiku

Fandom: Batman
Szereplők: Dick, Tim, Jason
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/12/28
Megjegyzés: Nemigen lennék képes leírni azt, hogy Jason ténylegesen megerőszakolja/megerőszakolta Timet. Éppen elég fájó utalni rá. Talán igen, talán „csak” megverte.
Figyelmeztetés: Talán csak önmagamat ismétlem.

Dick egész testében remegni kezdett a dühtől, amikor megpillantotta Timet. Robin a koszos sikátor mocskos burkolatán hevert, szakadt köpenye félig ernyedt teste alá gyűrődött, ruhája cafatokban lógott rajta, előtűnő bőrfelületeit mély, vérző sebek barázdálták. Beletelt egy hosszú másodpercbe, mire észlelte, hogy a fiú lassan lélegzett és még életben volt.
Ökölbe szorult mindkét keze és leírhatatlan gyűlölettel és dühvel szegezte tekintetét a Tim mellett elégedetten, diadalmasan feszítő Jasonre.
- Nem olyan hajlékony, mint te - közölte a férfi vigyorogva. Nightwing egy pillanatig sem habozott, fürgén, olyan erővel vágta orrba Jasont, hogy a férfi feljajdulva, vérző orrához kapva hátratántorodott. Ennyi persze édeskevés volt Dicknek. Összeszorította a fogait, és ismét ütött, kímélet nélkül.
- Én a helyedben a kölyökkel törődnék - nyögte Jason kézfejével törölgetve véres nyálát az álláról, miközben nagyokat nyelt. Dick megmerevedett és Timre pillantott a válla fölött. Leeresztette a kezét, némán a fiúhoz sétált és letérdelt mellé. Melegen ajánlotta Jasonnek, hogy jobban teszi, ha ezt az időt arra használja ki, hogy kereket oldjon, nem pedig ellentámadásba lendüljön - a saját érdekében.
Óvatosan, gyengéden kisöpörte Tim kócos, nedves tincseit a homlokából.
- Hé - suttogta, miközben megsimogatta a fiú arcát. - Jól vagy, kis tesó?
Tim könnytől összetapadt szempillái megrebbentek, és a fiú lassan felnyitotta a szemét.
- Dick. - Szinte csak lehelte a férfi nevét. - Dick - ismételte elhaló hangon, a könnyei ismét megeredtek, újabb világos sávokat rajzolva maszatos arcára. Dick félig felnyalábolta Timet, és amennyire csak tudta, magához ölelte. A fiú kétségbeesetten kapaszkodott belé, arcát a férfi mellkasába temette és némán zokogott.

---

Cím: „Let me love you”
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: DickTim
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/12/28
Megjegyzés: Ajánlatos hozzá Schiller- Let Me Love You című zencsije, leginkább a szövege és a hangulata miatt

Dick halkan sóhajtott és óvatosan leült az ágy szélére. A puha fekvőalkalmatosság ölelésében Tim pihent és végre az igazak álmát aludta. Dicknek nem kevés idejébe telt, hogy ágyba könyörögje a fiút. Többször hangsúlyozta, hogy már napok óta nem pihent, a sötét karikák a szeme alatt pedig egyáltalán nem szépek. Tim hosszas kérlelés után beadta a derekát és lefeküdt. Dick azt már nem tudta elérni nála, hogy egyen is valamit - majd ha felébredt.
Az ablakra pillantott, ami előtt behúzott függönyök lógtak, mélyítve az éjszaka sötétjét. Dick persze tudta, hogy két órán belül hajnalodni fog, de egyelőre minden csendes és békés volt; ő pedig ott volt Tim mellett, hogy vigyázzon rá.
Végignézett az alvó fiún, tekintetével simogatva őt. Timen nem látszott a kimerültség, békésen aludt, halkan, egyenletesen szuszogva. Dick felemelte a kezét, és gyengéd mosollyal a szája szegletében finoman kisöpörte a fiú rakoncátlan frufruját az arcából. Szeme egy pillanatig elidőzött a résnyire nyílt ajkakon, és szüksége volt minden akaraterejére, hogy ne csókolja meg. Sóhajtott.
Ujjbegyeivel gyengéden megérintette Tim kézfejét, aztán mélyen beszívva és a tüdejében tartva a levegőt, ujjait óvatosan a vékony ujjak közé fűzte. Tim keze olyan tökéletesen illet a tenyerébe, mintha oda teremtették volna. Hirtelen szorítani kezdett a mellkasa, a fiú vékony bőrén át érezte, hogy háborgó, zaklatott szíve egy ütemre dobban Timével.
Reménytelenül elmosolyodott, és lehelt egy apró csókot a fiú buksijára a haja közé.
- Engedd, hogy szeresselek, Timmy - suttogta a fülébe alig hallhatóan.
Tim aludt, nem válaszolt, de elmosolyodott álmában.

Amikor Clark elbeszélget Dickkel

2012-02-02T19:46:00.001+01:00

Cím: Amikor Clark elbeszélget Dickkel
Szerző: Rukiku
Fandom: (Superman-)Batman (& Robin)
Szereplők: Clark, Dick
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/12-2012/01/31
Megjegyzés: Nanának ♥

Dick szó szerint tátott szájjal, teáscsészealjnyira tágult szemekkel bámult az előtte álló férfira. Az iskola kapujában állt, az út kellős közepén, akadályozva a hazafelé siető gyerekek haladását, de nem törődött vele. Földbe gyökerezett lábbal csak nézte a jelenséget, nem is pislogott. Hátizsákja lecsúszott a válláról és tompán puffant mellette a porban. Ettől magához tért és megrázta a fejét. Tehát mégsem álmodik, és amit lát az a valóság.
- Mr. Kent - nyögte, továbbra is úgy bámulva a magas, széles vállú, kisportolt, szemüveges férfira, mintha az bármelyik pillanatban köddé válhatna.
- Én vagyok - mosolygott Dickre Clark. - Sokszor kértem már, hogy szólíts csak egyszerűen Clarknak.
Dick bólintott és minden erejével azon volt, hogy csukva tartsa a száját.
- Igyekszem észben tartani, Mr. ...Clarkman... - hebegett a fiú, Clark pedig halkan felnevetett. Dick mellé lépett és gyengéden átölelte a vállát.
- Gyere, Dick, menjünk egy kicsit arrébb... pont az útban állunk.
Dick, mintha még mindig álmodna, engedelmesen megtett három oldalirányú lépést a férfival.
- Öm... - Clark félrenézett és zavartan megvakarta az orrát. - Bizonyára kíváncsi vagy arra, hogy mit keresek itt.
Dick végérvényesen magához tért. Tényleg, mit keres itt és ekkor Superman - Batman és világvége nélkül? Bólintott. Clark láthatóan még mindig zavarban volt.
- Én... Nos, ö... Tulajdonképpen, én... Arra gondoltam, hogy elmehetnénk fagyizni. Csak te meg én.
- Voa! Tényleg?
- Csak Bruce meg ne tudja - vigyorgott a férfi és a fiúra kacsintott. Dick teljesen fellelkesedett, nem is gondolt arra, hogy a fagyizás alapvetően nem egészen olyan indok, amivel Clark Kent legálisan elvihetné őt az iskolából. Láthatóan Bruce tudta nélkül.
Fél óra múlva egy helyes - lányos - cukrászdában ültek, egymással szemben. Dick előtt egy hatalmas üvegkehelyben vagy egy tucatnyi gombóc fagylalt magasodott - minden kapható ízből egy - tejszínhabbal, csokireszelékkel és koktélesernyővel. A fiú megnyalta a száját és hozzálátott, hogy bekebelezze az édességet.
- Dick, tudod... Szeretnék veled komolyan beszélni valami fontos dologról...
Dick érdeklődve felnézett.
- Mint férfi a férfival?
Clark sóhajtott.
- Mint férfi a... a fiúval, aki... - Dick letette a kanalat és komolyan Clarkra nézett.
- Hallgatlak. - Feltételezte, hogy mégiscsak világvégéről lehet szó.
- Megnehezíti a dolgom, ha ilyen komoly vagy - nyögte a férfi. Idegesen feszengett, megigazította a nyakkendőjét, miközben lázasan kereste a szavakat. Úgy látszik, az ilyesmi a szuperhősöknek sem könnyebb egy fikarcnyit sem.
- Bruce-ról lenne szó... - folytatta a férfi bizonytalanul.
Dick azonnal, akaratlanul is kutatni kezdett az emlékeiben. Nem, nem az ki van zárva, hogy bármi baja legyen.
- Nem örülne neki, ha megtudná, hogy beszélünk róla. Tudod, Bruce és én... Mi jó barátok vagyunk... Oké, ezt elég nehéz elhinni az alapján, ahogy rendszerint viselkedik, de--
- Ismerem őt, tudom, miről beszélsz. Csak azt nem értem, hogy jön ide a kapcsolatotok - szólt közbe Dick, de a figyelme már az édesség felé kalandozott.
- A-A kapcsolatunk? - kérdezett vissza egyszerre meglepetten és sokkolva a férfi. Észre sem vette, hogy kínjában igyekezett meglazítani a nyakkendőjét - természetesen sikertelenül.
- Nézd, Su- Mis- Clark. Gyerek vagyok, nem hülye. Tudom, hogy nem egyszerű jóbarátok vagytok. Annál több van köztetek.
Clark nem tudta, hogy kétségbeessen, vagy megkönnyebbüljön.
- Tudod? - nyögte. Dick komolyan bólintott. - Most ugye nem azt fogod mondani, hogy nem egyszerűen jó barátok, hanem hiper-szuper-mega jó barátok, vagy valami hasonlót?
A fiú ingerült mozdulatot tett a kezével.
- Persze, hogy nem! Nem tudom, mennyire helyénvaló a kifejezés, de együtt jártok, legalábbis szeretők vagytok.
Clark szeme elkerekedett.
- Érted is azt, amit most mondtál?
Dick sóhajtott. A felnőttek néha olyan értetlenek.
- Azt jelenti, hogy amikor reggelente találkozunk a fürdőszobában, nem kell azt mondanod, hogy csak beugrottál egy kávéra. Az emberek nem ugranak be csak úgy egy kávéra reggel fél nyolckor. A frász tör ki minden alkalommal, amikor Bruce beront borostásan és minden erejével igyekszik megakadályozni, hogy beszélgess velem, pedig én csak fogat mosni szeretnék.
Clark képtelen volt bármiféle választ is adni, kerekre tágult szemekkel csak bámult a kölyökre. Dick egy másodpercig még várt, aztán megmarkolta a kanalat. A kínos téma ezzel lezárult; Clark megsemmisülten ült a helyén, Dick vele szemben pedig végre ténylegesen belekezdett a fagylaltkehely elpusztításába.

Három kívánság

2012-01-25T14:55:00.001+01:00

Cím: Három kívánság
Szerző: Rukiku
Fandom: Red Robin/Batman
Párosítás: DickTim
Korhatár: 16+
Kelt: 2012/01/22-24

A telefon kitartóan csörgött, így tekintve, hogy egymás után háromszor hívták és minden alkalommal teljesen végig szólt a csengőhangja, Tim megadóan sóhajtott és felvette a telefont. Azt mondogatta magának, hogy sok dolga van, és ezért nem ér rá. Tartott tőle, hogy Dick a hívó, hogy valami ürüggyel láthassa, találkozhassanak, és a férfi úgy tehessen, mintha nem történt volna semmi. Éppen ezért nem akarta felvenni a telefont.
Nem Dick kereste. Alfred hívta.
Lassan, tagoltan beszélt, a fontos részeket megismételte, hogy a fiú biztosan megértse.
Tim kezéből kiesett a telefon, mint amikor hasonló körülmények között Bartról tudta meg a rossz hírt; mélyen beszívta a levegőt, ami a tüdejében rekedt, vastag üvegfal mögül hallotta csak, hogy Alfred szólongatja, hogy ott van-e még. Érezte, hogy megremeg a térde és néhány pillanatig kérdéses volt, hogy elbírja-e még a súlyát. De Tim ezúttal nem esett térdre; még volt remény. Vett néhány mély lélegzetet, hogy magához térjen.
Mozdulj! Mozdulj már! - kiáltott saját testére, és az végre engedelmeskedett. Felvette a telefont a földről, összecsukta - bontva ezzel a vonat -, aztán letette az asztal sarkára. Az ajtóhoz futott, felkapta a dzsekijét, és most, hogy végre mozgásra bírta a lábait, nem akart lassítani, nehogy több értékes percet veszítsen.
Rekord idő alatt ért a Wayne birtokra. Nem vesződött vele, hogy becsukja maga mögött az ajtót, köszönés nélkül viharzott el az aggódó Alfred mellett is.
- Fent van? - kérdezte, miközben a széles lépcső felé vágtatott.
- Igen - rebegte a komornyik Tim után nézve.
Tim kettesével szedte a fokokat, végigszaladt a folyosón, és zakatoló szívvel, összeszorult gyomorral nyitott be Dick szobájába. A legrosszabbra készült, bár Alfred azt mondta, már tűrhető állapotban van. A törött kar, a repedt bordák és a gallytörések a kulcscsonton is komoly sérülések maradnak, még ha Dick élete már nincs is közvetlen veszélyben.
A férfi az ágyában feküdt, kövérre pofozott párna terpeszkedett a háta mögött, hogy kényelmesen üljön, a bal karja gipszben, pólója alól kötések látszódtak ki. Ahogy a fiú berontott, felnézett és a csodálkozást őszinte öröm váltotta fel, a tévé távirányítóját is kiejtette a kezéből.
- Timmy! - kiáltotta vidáman, majd összeszorított foggal felszisszent.
- Maradj veszteg, Dick - parancsolt rá Tim. Belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Néhány hosszú másodpercig némán fürkészték egymás arcát, végül Dick sóhajtott és elfordította a fejét.
- Honnan tudtad meg? - kérdezte halkan. Tim mélyet sóhajtott, és óvatosan leült Dick mellé az ágyra.
- Alfred hívott fel. Nem mintha nem tűnt volna fel a gipszed, ha meglátogatsz.
Dick zavartan a hajába túrt, és kínos kis mosoly jelent meg az ajkai szegletében.
- Sajnálom, hogy ide kellett jönnöd - mondta halkan.
- Dick - szólította meg komolyan Tim. - Aggódtam érted.
Dick felnézett, az arcáról sugárzott a remény.
- Tényleg?
- Tényleg, te ütődött. Tudod, hogy te vagy a legfontosabb az életemben a.. a történtek ellenére is. Alig maradt olyan, akire még számíthatok. És te... mindig is te voltál a példaképem--
- Csak voltam? - kérdezett közbe megjátszott szomorúsággal a férfi.
- Komolytalan vagy - korholta Tim durcásan. Dicknek nevetnie kellett, de minden erejével azon volt, hogy elfojtsa. Tim borzasztóan aranyos volt, amikor duzzogott, és legszívesebben magához ölelte volna.
- Sokszor viselted már gondomat, amikor megsérültem és az ágyat kellett nyomnom - folytatta Tim. - Most rajtam a sor, hogy vigyázzak rád.
Dick fürkészve Timre nézett, a fiú kedvesen, biztatóan rámosolygott.
- Mondd, mit szeretnél, megteszek bármit - mondta elszántan.
Nem, nem úgy értette a bármit - figyelmeztette Dick önmagát. Még azt is sikerült megállnia, hogy kinyúljon Tim felé és megsimogassa az arcát.
- Hány kívánságom lehet, Tim tündér-keresztapa?
- Három. Aztán ha jól viselkedsz, akkor lehet, hogy több is.
- Először is, pizzát szeretnék.
Tim nem hitt a füleinek. A csillagokat is lehozta volna neki az égről, neki meg egy nyavalyás pizza kell?
- Pizzát?
- Azt. - Tim elgondolkodva bólintott. Ha pizza, hát pizza. A zsebéhez kapott, de aztán eszébe jutott, hogy otthon hagyta a mobilját.
- Használhatom a telefonodat?
- Meg sem kérdezed, milyen pizzát kérek?
- Pontosan tudom, melyik a kedvenced, Mr. Négysajtos - jelentette ki Tim. Dick nevetett, és minden erejére szüksége volt, hogy uralkodjon magán és ne ölelje magához a fiút. Segítségére volt ebben a fájdalom is, ami a repedt bordáiba hasított a felhőtlen nevetgéléstől. Felszisszent és figyelmen kívül hagyta a fájdalmat.
- A második kívánságom: puding.
- Puding - ismételte Tim, hogy elhiggye. - Netán én magam főzzem meg?
- Hm... Csábító... Most elképzeltelek fodros kötényben serénykedni - Dick kaján mosolya vigyorrá változott. Tim játékosan vállba boxolta.
- Csak óvatosan, Timmy! Ez majdnem fájt. Nem kell aggódnod, nem főzhetsz pudingot, bármennyire is szeretnél, mert az akadályozna a harmadik kívánságom kivitelezésében.
Dick elégedetten vigyorgott, Tim pedig mindenre felkészülten sóhajtott.
- Ne kímélj ezek után, Dick.
- Azt szeretném, ha itt maradnál velem.
Örökre - tette hozzá gondolatban.
- Rendben - bólintott a fiú. - Intézkedek.
Kiment a szobából, és egy bő félóra múlva tért vissza.
- Így neveld a sárkányod? - kérdezte.
- Jó lesz.
Tim betette a dvd-t, Dick mellé mászott az ágyba, az ölükbe tette a gőzölgő pizzás dobozt, a pudingot pedig a földre, karnyújtásnyi távolságba.
Dicknek láthatóan nehezére esett az evés, és ez kezdetben még mulattatta is Timet, de amikor Dick mosolya a Jokerére kezdett hasonlítani, megelégelte a dolgot.
- Ajj, add ide, rossz nézni, amit csinálsz!
Kivette a férfi kezéből a pizzaszeletet. Felkapott egy szalvétát, és megpróbálta letörölni a vörös szószt Dick szája széléről. Ezt követően odatartotta a szeletet, hogy a férfi haraphasson belőle. Dick engedelmesen harapott és csócsálni kezdte a falatot. Tim minden rezdülését figyelemmel kísérte és ez kezdte zavarni.
- Tim, ne bámulj - kérte, miután lenyelte a falatot.
- Ne haragudj - felelte a fiú és elfordította a tekintetét, a pizzaszeletet pedig fentebb emelte, hogy Dicknek kényelmesebb legyen elérni. Érezte, hogy a férfi gyengéden megfogta a csuklóját, ettől megilletődötten elpirult és igyekezett elfordulni. Dick elhúzta a kezét az arca elől.
- Tim - szólította halkan. A fiú zavartan a férfi felé fordult. Dick mosolygott rá - Szent isten az a mosoly! Be kéne tiltani szexuális zaklatás miatt -, a következő, amire emlékezett, az volt, hogy Dick szája beborította az övét. A rövid csók után halkan sóhajtott, ajkai kellemesen bizseregtek.
- Nem tudok parancsolni magamnak, ha ennyire elragadó vagy - suttogta Dick, mielőtt ismét megcsókolta Timet. A fiú azonnal szétnyitotta a száját, hogy Dick mélyíthesse a csókot. Amint a férfi így tett, Tim halkan nyöszörgött. El is felejtette - mindig elfelejti - mennyire elsöprő és intenzív Dicket csókolni. Dick vadul a fiú hajába túrt, és finoman az alsó ajkába harapott.
- Timmy... - lihegte Tim szájába. - Imádom a hajad, Timmy...
Tim zihálva eltolta magától a férfit.
- Várj... Várj, a pizza...
- Most nem érdekel a kaja - felelte Dick a fiú ajkai után kapva a szájával, Tim pedig pofát vágott, de azért lehelt egy puszit Dick szájára, mielőtt megfogta a dobozt és letette az ágy mellé a földre. Nem enni akart, csak nem akarta magukra borítani az olasz specialitást. Dick elismerően bólintott, aztán ismét megcsókolta a fiút. Tim pedig visszacsókolt, úgy, mint azelőtt, feledve minden sérelmét, engedve végre a sokáig elfojtott vágynak.
- Tim - sóhajtotta Dick. - Így fáj...
- Bocsi...
- Mássz fentebb... Tedd a lábad ide... Így jó... Csókolj meg... Mit csinálsz?
Dick belenyögött a csókba, ahogy Tim keze óvatosan végigtáncolt a testén, és tekintetével hitetlenkedve a fiúét kereste.
- Tim, az... Ó, te jó ég...

Talán majd holnap

2012-01-24T23:45:00.006+01:00

Cím: Talán majd holnap
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: Dick, Tim, Alfred, Damian
Korhatár: 16+
Kelt: 2012/01/24
Figyelmeztetés: angst

Dick egy nehéz sóhajjal kinyitotta az ablakot, hogy a friss tavaszi délelőtt illata megtöltse a szobát. A szobát, ahol Tim feküdt közel két hete. Dick üres tekintettel figyelte az áttetsző függönyök táncát, majd megfordult, és fáradtan a fiúra nézett. Tim szinte mozdulatlan volt a fehér ágynemű puha ölelésében, csupán a mellkasa emelkedett és süllyedt, ahogy lélegzett, de azt is borzasztó lassan. Az orrából egy vékony cső vezetett ki, hogy megkönnyítse a lélegzését, a vénájában infúzió volt, a testét kötések borították. Az ágya mellett gépek sorakoztak, amik halkan, ütemesen sípoltak jelezve, hogy Tim csupán eszméletlen, de még él.
Dick nyelt egy nagyot, ami bántotta kiszáradt torkát. Az ő hibája az egész. Ott kellett volna lennie, hogy elkapja! Az ő felelőssége, az ő kis testvére, az ő Timmyje...
Tenyerébe temette az arcát és mély, remegő levegőket vett, hogy visszatartsa könnyeit.
Alfred lépett akkor a szobába csendesen. Odasétált a férfihez, gyengéden átölelte a vállát és szelíden kifelé terelte.
- Úrfi, emlékszik, mikor aludt utoljára? - kérdezte halkan.
- Nincs időm aludni, Alfie - felelte Dick rekedten. - Mellette akarok lenni, amikor felébred.
Amikor felébred. Ha felébred egyáltalán.

- Megértem, úrfi - felelte a komornyik együtt érzően. - Legalább egy fürdőt vegyen és harapjon valamit. Addig majd én vigyázok Timothy úrfira.
Dick fáradtan Alfredre mosolygott.
- Köszönöm.
Amint Dicket elnyelte a fürdőszoba, Damian osont be Timhez. Mellkasa előtt karba fonta a kezeit és kritikusan méregette mostohabátyját.
Olyan, mintha csak aludna. Azt várta, hogy Tim bármelyik pillanatban felülhet.
Sóhajtott, majd közelebb sétált az ágyhoz.
- Ez egyáltalán nem vicces, Drake. Kelj fel, Grayson önmarcangolása az idegeimre megy.
De Tim mozdulatlan maradt.
Damian egészen mellé állt, és tétován felé nyúlt. Éppen csak az ujjhegyeivel érintette meg az arcát. Tim bőre meleg volt és puha.
- Drake... ébredj fel... - suttogta.
Az ő hibája. Ha hallgatott volna rá, és nem feleselt volna vele, Rednek nem kellett volna rá figyelnie, vele foglalkoznia és akkor nem zuhant volna le.
Zajt hallott kintről, és gyorsan visszaiszkolt a szobájába, mielőtt Dick rajtakapja, hogy ott van és rájön, hogy érdekli Tim állapota.
Dick visszatért a szobába, és amint beért, azonnal ledobta magát az ágy mellé állított székre. A kezébe vette Tim kezét, és álmodozva nézegette, mintha akkor látta volna először. Észre sem vette, hogy elmosolyodott. Ujjait lassan összefűzte a fiú ujjaival, hogy bőrén érezze a bőrét, hogy tudassa vele, ott van mellette.
Tim olyan volt, mint egy hercegnő. Valami átmenet Hófehérke és Csipkerózsika között. Haja, mint az ében, bőre fehér, mint a hó, ajka, mint a feslő rózsa, és aludt, várva valamire. Egy csók talán tényleg felébreszti. Dick sóhajtott. Aztán felemelkedett és lehelt egy csókot Tim mozdulatlan ajkaira.
Nem történt semmi. A feszült csöndbe csak a gépek szóltak bele bántóan emlékeztetve a valóságra. Ez nem egy tündérmese. Egy hosszú másodpercig még fürkészte a fiú vonásait, majd visszaült a székbe.
- Nem történt ma még semmi érdekes. Bruce tárgyal, a Joker az Arkhamben van - mesélte a fiúnak, majd hallgatta, ahogy a gép Tim lassú lélegzetével együtt kettőt sípol.
- Szerintem Damian benéz később is. Majd megkérem, hogy ne beszéljen macskákról.
Csönd.
- Alfie rám parancsolt, hogy egyek. Mintha magamat hallanám, amikor a te gondodat próbálom viselni. - Keserűen elmosolyodott. - Tegnap vagy mikor hawaii pizzát rendeltem, mert tudom, hogy az a kedvenced. Arra gondoltam, hogy ma kínait eszünk.
Két sípolás. Dick sóhajtott, majd előre dőlt. A homlokát Tim kézfejére hajtotta.
- Ugye nem bánod, ha pihenek így egy kicsit?
Még néhány mély, reszkető levegő, de már nem bizonyultak elégnek. Könnyei utat követeltek maguknak, és Dick végre álomba sírta magát.

Reunion

2012-01-19T14:33:00.004+01:00

Cím: Reunion
Szerző: Rukiku
Fandom: Red Robin (reboot előtt - na jó, nem tudom, hogy ezt minek írtam ide, amikor az összes a reboot előtt játszódik)
Szereplők: DickTim
Korhatár: 14+
Kelt: 2012/01/18
Béta: outsyder

Dick ez alkalommal is önmagát hívta meg.
Hajnali egy óra jócskán elmúlt már, amikor megcsörrent Tim telefonja. Bosszúsan sóhajtott, és a mobil felé pillantott, de nem mozdult. Üzenet.
Visszafordult a laptopja kijelzőjéhez, és tovább olvasott. Egy pillanattal később ismét a telefonra nézett. Úgysem tud addig a jelentésre figyelni, amíg el nem olvassa azt az üzenetet. Újból sóhajtott, és kinyúlt a készülék felé.

„Van programod ma estére, Mr. Drake?”

Dick.

Tim rövid ideig gondolkodott. Tudta, hogy bármit válaszol, az eredmény ugyanaz lesz. Dick pontosan tudta, hogy Tim még mindig neheztelt rá egy kicsit, bármennyire is igyekezték rendbe szedni a dolgaikat. Tim tényleg úgy érezte, hogy az árulta el, akiben a legjobban bízott a világon; még mindig fájt neki, annak ellenére, hogy megértette a férfi érveit. (Egyenlő felek.) Nem volt egyszerű a dolog, az egyszer biztos.

„Nincs.”

„Nyolc perc múlva ott leszek”

Tim ismét sóhajtott. Emlékezett rá - túlságosan is jól -, hogy milyen volt, amikor Dick körülötte sertepertélt, váratlanul, rendszertelen időközönként megölelte és játékosan a hajába túrt. Hiányzott neki, annak ellenére, hogy voltak napok, amikor egyszerűen nem bírta elviselni az embereket, az érintéseket, és olyankor csak bebújt a takarója alá és az egész napot gombóccá formálódva töltötte; Dick hiányzott neki, bármilyen ellentmondásos és furcsa is volt ez.
Pontosan nyolc perc múlva hallotta, hogy a hálószobájában kinyílik az ablak, tompa nesz, ahogy Dick-- Nightwing megérkezett a padlójára, majd becsukta az ablakot.
- Héj, Timmy - köszönt felemelve a kezét Nightwing, miközben a nappaliba sétált.
Timmy. Azóta nem szólította kis tesónak, vagy ha mégis, akkor az rendkívül furcsa volt.

Tim vetett rá egy pillantást, majd kifejezéstelen arccal visszafordult a monitor felé.
- Igazán jöhetnél egyszer az ajtón - morogta a fiú. Dick a hajába túrt, és zajtalan léptekkel Tim mögé sétált. Rátámaszkodott a szék támlájára és a fiú válla fölött a kijelzőre nézett, hogy láthassa, mit olvas Tim. Jelentés, mi más.
- Ebben a szerelésben? Nem vetne rád jó fényt, Timbo. - Tim hallotta, hogy Dick elvigyorodott.
- Miért jöttél? - kérdezte kicsit később a fiú.
- Nem tölthetek időt a kis tesómmal? - kérdezett vissza Dick és felegyenesedett. - Keveset találkozunk mostanában.
Tim nem válaszolt, Dick pedig elindult, hogy a fiú szekrényében keressen valami váltás ruhát. Tim hallotta, hogy a férfi öltözködött, majd visszatért a nappaliba.
- Csak egy kis időt szeretnék veled tölteni - mondta aztán Dick, majd aprót nyögött, ahogy leült a kanapéra. Nem ment oda Timhez, nem parancsolt rá, hogy hagyja a fenébe a jelentéseket már ebben az órában, nem nyaggatta, nem ölelgette. Ez egyáltalán nem volt jellemző Dickre. Tim összeráncolta a homlokát és óvatosan a férfi felé fordult. Dick nem csinált semmit, csak ült; Tim ruháiban.
(Timet ez sosem zavarta. Sosem vallotta volna be, de csak napokkal később mosta ki azokat a darabokat, amikor már nem lehetett érezni rajta Dick illatát.)
Tim nesztelenül felállt, és odalépett mellé. Halványan elmosolyodott, amikor végre észrevette, hogy a férfi aludt. Halkan, lassan vette a levegőt, mellkasa alig emelkedett és süllyedt. Tim óvatosan leült mellé. Kérdő tekintetek, ítélkezés nélkül végre csak nézhette Dicket. Talán sosem volt még ennyire közel hozzá. Legalábbis nyugodt körülmények között.
Figyelte, hogy Dick haja milyen árnyalata a feketének, milyen lágyan esnek tincsei a homlokába és a szemébe. A szemébe, ami most csukva volt ugyan, de tudja nagyon jól, hogy kék... hihetetlenül kék. Aztán a tekintete tovább vándorolt, megszemlélte az arccsontját, az állkapcsát, és végül a száját. Nyelt egy hatalmasat és megnyalta saját kiszáradt ajkait. Amikor arra gondolt, hogy mennyien csókolhatták már, belesajdult a szíve. Talán most lophat magának egy kicsit belőle...
Mélyen, nesztelenül beszívta a levegőt, lehunyta a pilláit, és ajkait finoman Dick szájához érintette, majd lehelt rá egy apró csókot. Dick pont abban a pillanatában ébredt fel. Kinyitotta a szemét, és Timet találta az orra előtt közvetlen közelről. Egy pillanatig azt hitte, még mindig álmodik.
- Ti-Timmy, mit--?
- Felébresztettelek? Ne haragudj - suttogta Tim. Még mindig zavaróan közel volt, Dick tisztán látta, hogy a fiú arca kipirult zavarában. A férfi elkapta a fiú csuklóját, hogy ne menekülhessen. Ismerte elég jól hozzá, hogy tudja, Tim gyorsan elodázná a dolgot és rövid úton menekülőre fogná.
- Az előbb megcsókoltál? - kérdezte olyan hangon, mint aki maga sem hiszi el. Tim elfordította a fejét és lesütötte a szemét. Nem válaszolt.
Dick fürkészte az arcát egy másodpercig, tudván tudva, hogy semmiféle feleletet nem fog tudni kihúzni a fiúból. Így is jó, megtanult bánni Timmel.
Elkapta a fiú állát, megemelte a fejét és ajkait Tim szájára tapasztotta. Tim szemei elkerekedtek a döbbenettől, aztán amikor Dick szétnyitotta a száját, kidugta a nyelve hegyét és végigsimított vele Tim ajkai találkozásán, a fiú engedelmesen lehunyta a pilláit. Ajkai elváltak egymástól, hogy hagyja, hogy Dick mélyítse a csókot. A férfi nyelve végre találkozott az övével, Tim pedig megborzongva belenyöszörgött a csókba. Érezte, hogy Dick elmosolyodik, mielőtt éhesen falni kezdte őt. Minden erő elszállt a végtagjaiból, úgy érzete, elolvad. Dick vállába kellett kapaszkodnia, hogy érezze, hogy ott van, hogy valódi, hogy szilárd és nem ábrándkép.
Időszerű beismernie legalább magának, hogy emiatt volt mérges Dickre. Haragnak nevezte, amit érzett, mert megrémült.
- Timmy... - suttogta Dick Tim szájába, és a fiú hajába túrt. Átölelte Tim derekát és hátát, az ölébe segítette a fiút, majd szorosan magához szorítva, mosolyogva eldőlt a kanapén. Felhúzta az egyik térdét, hogy Tim kényelmesebben feküdhessen rajta. Megcsókolta az állát, majd a száját.
- Eredetileg arra gondoltam - suttogta, miközben apró csókokkal borította a fiú ajkait -, hogy filmet nézünk, de... - újabb finom csók - Téged csókolni sokkal jobb elfoglaltság. - Dick elvigyorodott, Tim pedig még jobban elpirult. Dick megsimogatta a fiú haját, lehelt egy könnyű puszit a fülére.
- Szeretnék kérni tőled valamit, Tim - suttogta a fülébe.
- Mit?
- Engedd, hogy végre kiélvezzem ezt! - Mindkét kezével átölelte Timet, és olyan szorosan húzta magához, hogy mindkettejüknek komoly gondot jelentett levegőhöz jutni.
- Végre? - nyögte hitetlenkedve Tim, és megpróbált a férfi szemébe nézni. - Mióta... tudod? Mióta...?
- Amikor azt mondtam, hogy egyenlő félként gondolok rád, akkor úgy is értettem. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy már nem tudok úgy tekinteni rád, mint a kis tesómra. Hanem az jár a fejemben... hogy... - Végigsimított Tim hátán mindkét kezével, megmarkolta a fenekét és ágyékát az ágyékához préselte. Tim felnyögött, Dick ajkai pedig ott voltak, hogy lenyeljék azt, azonnal csókká formálva a szenvedélyt. - hogy így a karjaimban tartalak...

Heg

2012-01-16T22:15:00.001+01:00

Ezt csak azért.

Cím: Heg
Szerző: Rukiku
Fandom: CSI: Miami
Párosítás: Eric Delko/Ryan Wolfe
Korhatár: 16+
Kelt: 2012/01/16
Based on: VII/20

Eric nagyon mérges volt. Dühösen trappolt végig a folyosón, ami az öltözőkhöz vezetett. Remélte, hogy ott találja még Ryant, lehetőleg egyedül. Még nem tudta, mit fog tenni, ha szemtől szemben fog állni a férfival. Valahogy úgy képzelte a forgatókönyvet, hogy felkeni a falra, persze csak érzéssel, aztán elbeszélget vele a kötelességéről. Olyan embernek ismerte Wolfe-ot, mint aki pontosan tudja, mit jelent ez a szó, és aszerint is él. Úgy látszik, tévedett.
Mintha látta volna az alakját, de nem volt biztos benne, hogy ő volt, a szemből tűző nap elhomályosította a látását, csak árnyalakot látott.
- Wolfe! - kiáltott, hogy abban az esetben, ha a társa az, megállítsa. Az alak valóban megtorpant, és engedelmesen megvárta a kubai származású helyszínelőt.
Amint Eric közelebb ért, már látta, hogy tényleg Wolfe az; felismerte a galambszürke öltönyt és azt a hivalkodó, gusztustalanul lila inget, amit aznap viselt. A dühe egy fikarcnyit sem csillapodott, és mérgesen összeszorított állkapoccsal érkezett meg, készen rá, hogy megragadja a másik férfi grabancát.
- Mi van, Delko?
Ryan egy cseppet sem volt barátságos.
Eric szemei szakavatottan kutatták végig Ryant, eddig nem tűnt fel neki, mert elfoglalt volt, de ez alkalommal szinte azonnal észrevette a heget az ajka bal sarkában. Frissnek tűnt, úgy becsülte nem lehet régebbi két napnál. Elkapta a férfi állát, és fejét kissé a fény felé fordította, hogy jobban lássa a sebet.
- Ezt hogy szerezted? - kérdezte, miközben összehúzott szemmel vizsgálta a heget.
- Neked ahhoz semmi közöd - felelte öntudatosan Wolfe, de nem tépte ki magát a kéretlen fogásból.
Eric hüvelykujjával, kissé durván végigsimított Ryan alsó ajkán. Érezte, hogy a férfi szája száraz, és látta, hogy érintése nyomán akaratlanul is szétválik.
- Mi van veled, Delko?
Eric nem válaszolt, megtámasztotta Wolfe állát, majd gyengéden, lassan megcsókolta. Voltaképpen nem gondolkodott, így fel sem tűnt neki, hogy a férfi nem lökte el magától hevesen, hanem visszacsókolt. Lágyan és engedelmesen. Eric fél kézzel átkarolta Ryan derekát, hogy közelebb húzza magához, miközben mélyíteni kezdte a csókot. Finoman kóstolgatta Ryan ajkait, nyelvével kitapintva a heget a bal oldalon. Élesen beszívta a levegőt, és ajkaik elszakadtak egymástól.
- Eric! - hallották a hívó kiáltást, és zavartan, elfordított tekintetekkel eltávolodtak egymástól. Éppen csak egy apró lépést tettek hátra.
Az öltözőkhöz vezető folyosó végén feltűnt Calleigh, és jókedvűen rájuk mosolygott.
- Úgy látom, rendeztétek a mai kis összezördülést - mondta, miközben egyik férfiről a másikra nézett.
- Igen - motyogta Eric. Ryan is dörmögött valamit, miközben bólintott. Gondosan kerülték még a lehetőségét is annak, hogy egymásra kelljen nézniük.
- Helyes! Akkor mit szólnátok hozzá, ha elmennénk így hármasban bekapni valamit? Farkaséhes vagyok!

211

2012-01-11T17:15:00.001+01:00

Damian→Tim
Fandom: Red Robin
Korhatár: 18+
Kelt: 2012/01/10
Megjegyzés: AU vagy valami, mert Damian biztosan nem tízévesen támadja le Timet
Béta: outsyder

Red Robin megzavarodott egy pillanatra, amikor felismerte, hogy a támadás a háta mögül érkezett. Minden irányból számított rá, csak éppen onnan nem, hiszen mögötte Robin posztolt. Elkerülte a felé repülő csődarabot és még ugyanazzal a lendülettel teljesen hátrafordult.
- Teljesen elment az eszed? - rivallt Damianra.
- Megmondtam, hogy egyedül is megoldom, nincs szükségem sem a segítségedre, sem a pesztrálásodra!
- Miért nem fogod fel--
- Hogy csak azért vagy itt, hogy rajtam tartsd a szemed? Tegyél fel másik lemezt, Drake, ez kezd unalmas lenni.
Tim türelme elfogyott, összeszorította a fogait tehetetlen dühében és gondolkodás nélkül ütött. Damian Red Robinra vigyorgott, miközben kézfejével megtörölte vérző száját.
- Ez minden? - kérdezte. A szűk sikátorban nem volt könnyű kikerülnie Tim újabb csapását, de elég fürge és hajlékony volt hozzá, hogy sikerrel járjon. Tett egy fél fordulatot, és válaszul orrba könyökölte Timet. A fiú hátratántorodott, de tüstént ellentámadásba lendült. Tim tudta, hogy még erősebb, le tudja győzni, meg tudja állítani - még.
Damian csak tessék-lássék kapott tőle, nevelő célzattal, hogy érezze a törődést; pontosan, de nem veszélyesen. Ha úgy kell az öntelt kölykébe beleverni a jó modort és a tiszteletet, hát legyen.
Robin megelégelte, hogy társa csépeli, mérgesen felkiáltott és minden erejével küzdött. Megragadta Red Robin grabancát és felemelte a kezét, hogy lendületesen ismét orrba vágja. Tim összeszorította a fogát, hogy felkészüljön a csapásra, de Damian ökle végül nem találkozott az arcával. Robin magához húzta, és a száját durván Timéhez nyomta - csupán egy pillanatra, szinte azonnal kidugta a nyelve hegyét és végignyalt Tim ajkai találkozásán. Sóhajtott és finoman megharapta Red Robin puha alsó száját.
Tim döbbenten felnyögött, ezt kihasználva Damian a fiú szájába dugta a nyelvét, hogy megkeresse Timét. Érezte a vér sós ízét és mellette valami édeset is. Robin a durva csókba nyögött, elengedte Red Robin köpenyét és mindkét kezével megragadta a maszkját, hogy hátrahúzza, szabaddá téve ezzel Tim arcát. Red Robin azonban elkapta a vékony csuklókat, hogy megakadályozza a mozdulatot.
- Nevetséges vagy abban az izében - közölte lihegve Damian. - Senki sem fog meglátni - ígérte, látva, hogy Tim nem mozdul -, de nekem muszáj....
- Mit? - kérdezte Tim hihetetlenül nyugodt hangon. Damian nem válaszolt, nem vallhatta be, hogy muszáj rendesen Tim szemébe néznie. Tenyerét társa mellkasára simította és a közeli téglafalhoz nyomta. Egy másodpercen belül ott állt közvetlenül előtte, saját testével a falhoz préselte úgy rendezve helyzetüket, hogy Tim egyik combja a lábai közé kerüljön.
A zug tényleg sötét volt, így amikor a nekifeszülő Robin újabb rohama közben ismét megkísérelte levenni Red Robin maszkját, Tim engedett. Damian a heves csókba sóhajtott és vadul Tim hajába túrt.
- Tim... - lihegte a fiú szájába. Red Robin teljesen ledöbbent, egyetlen alkalomra emlékezett, amikor Damian a keresztnevén szólította; és akkor sem szívjóságból. Ebből egyértelművé vált a számára, hogy Damian nem hülyét akar csinálni belőle, hanem némiképp komolyan gondolja cselekedeteit.
Érezte, hogy nedves nyelv, fogak és puha, éhes ajkak kavalkádja találkozik az övével, hogy apró harapásokkal és csókokkal valósággal felfalják, Damian pedig olyan szorosan simul hozzá, hogy szinte érzi a szíve zakatolását.
A fiatalabb fiú teste lángolt a vágytól. Csípőjét lassan mozgatni kezdte, hogy ágyékát ütemesen Tim combjához dörzsölhesse.
Tim kezdeti megilletődöttségét hamar felváltotta a feléledő szenvedély. Damian karcsú teste forrón az övéhez simult és reszketve a részévé akart válni. Fél kezével határozottan átölelte Robin derekát, hogy megtartsa, a lábát pedig egy egészen kicsit fentebb emelte. Damian felnyögött, és a karjába kapaszkodott.
- Tim, kérlek - nyögte alig hallhatóan. Tim egy pillanatig habozott, majd szabad kezével megragadta Robin tarkóját, hogy megemelje a fejét és megcsókolhassa. Damian zihálva visszacsókolt.
Tim érezte, hogy a fiú csípőmozgása egyre vadabb és szabálytalanabb lesz, míg végül összeszorított foggal, némán elélvezett. Az egész nem tartott tovább hét percnél.
Damian hagyta, hogy Tim köpenye lassan kicsússzon kifehéredett ujjai öleléséből; nem emlékezett rá, hogy mikor kapaszkodott belé. Tim keze még mindig a hátán nyugodott, hogy a támasza lehessen, ha a fiatal fiúnak szüksége lenne rá. Lehajtott fejjel, rogyadozó térdekkel állt előtte és igyekezett néhány mély levegővel normalizálni a lélegzetét.
- Jól vagy? - kérdezte Tim halkan. Damian összerezzent. Kimérten felemelte a fejét és egyenesen társa szemébe nézett.
- Ha bárkinek, bárkinek beszélni mersz erről, megöllek, Drake. Lassú kínhalálod lesz patkányeledelként, és könyörögni fogsz azért, hogy végre elvágjam a torkod.
- Felfogtam - felelte Tim. Nem várta meg, hogy Damian lerázza a kezét magáról, elengedte a fiút és visszahúzta a maszkját a fejére.
- Ne gondold, hogy bárkinek is dicsekedni akarok azzal, hogy az ötödik Robin, Damian Wayne, Batman vérszerinti fia úgy üzekedett a combomon, mint egy--
- Ezt még nagyon meg fogod bánni, Drake - jelentette ki Damian nagyon komolyan.
Red Robin kilőtte a kötelét, a kezére tekerte, aztán megpróbálta, hogy stabil-e.
- Már meg is bántam, Robin - mondta kedvetlenül és elrugaszkodott a földtől.

Tim a barlangban volt, a jelentését írta az aznap esti őrjáratról.
- Drake.
A szék mögött, háttal a monitoroknak és Timnek Damian állt mellkasa előtt keresztbe font karokkal.
Tim sóhajtott.
- Mit akarsz?
Damian nem válaszolt azonnal.
- Nem gondoltam komolyan, amit a patkányokról mondtam.
Tim ismét sóhajtott.
- Dehogynem gondoltad komolyan.
- Talán egy pillanatig...
- Damian...
- >tt<
A következő pillanatban Damian már nem volt ott.

A másik

2012-01-09T22:05:00.004+01:00

Cím: A másik
Szerző: Rukiku
Fandom: (Superman-)Batman (& Robin)
Szereplők: Bruce, Clark, Dick, Alfred
Korhatár: 12+
Kelt: 2012/01/09
Megjegyzés: Nanának ezt a kis semmiséget

- Ne feledjétek, holnap apák napi ünnepség lesz! Emlékeztessétek a szüleiteket, hogy apukátok ne felejtsen el holnap bejönni és beszélni egy kicsit a munkájáról - emlékeztette az osztályt széles mosollyal a tanárnő. Amikor a mondat végére ért, megszólalt az óra végét jelző csengő. A nebulók azonnal beszélgetésbe kezdtek, és mintha osztályfőnökük ott sem lett volna, elkezdték összepakolni a holmijukat, hogy hazamenjenek.
A tanárnő elmosolyodott, és hozzálátott, hogy ő is egybegyűjtse a jegyzeteit és könyveit. Dick Grayson somfordált oda a tanári asztalhoz csöndben. Megköszörülte a torkát, hogy felhívja a nő figyelmét magára.
- Tessék, Richard - mosolygott a fiúra a tanárnő.
- Öm, az én apukám nem ér rá holnap - kezdte félénken. - Nem lenne baj, ha a másik apukám jönne el helyette? Megkérdeztem tőle, és ő ráérne.
A tanárnő mosolya zavart lett. Másik apuka? Kire gondolhat a kölyök? Bruce Wayne elfoglalt üzletember, lehetséges, hogy valamiféle dadáról van szó.
- Hát persze, hogy nem gond - felelte kedvesen.
- Köszönöm!

Az igazság az volt, hogy Bruce nem volt éppen üzleti úton sehol sem. Otthon feküdt a saját ágyában - törött lábbal. A Madárijesztőnek köszönhetően.
Sóhajtott, ülésbe tornázta magát, majd átvette Alfredtől a tálcát, amin a reggelije és az aznapi újság pihent. Széthajtotta a napilapot, megmarkolta a bögre fülét és ivott egy korty kávét.
- Alfred!
- Uram?
- Nem ma van Dick iskolájában az az izé? Apák napi akármi?
- De igen, uram.
Bruce elgondolkodva bólintott, aztán letette a bögrét az ölében pihenő tálcára.
- Akkor te mit keresel itthon? Nem úgy volt, hogy ma be kell menni és... Csak én éppen nem vagyok alkalmas.
- Pontosak az információi, uram. Aggodalomra azonban semmi oka, Dick úrfit a „másik apukája” kísérte el, engem a „másik anyukájának” nevezett, és ezt most idéztem a fiatalúrtól.
Bruce majd’ kiesett az ágyból, olyan hevesen ugrott fel.
- Az űrlény Dick iskolájában?!

Dick büszkén mosolyogva mutatta be az osztályának a mögötte álló férfit.
- Apukámnak csomó dolga van, bár én nem tudom, hogy pontosan mit is csinál. Nagyon elfoglalt, de rám mindig van ideje. Szokott esti mesét olvasni,

„- A halál oka: szívroham - fejezte be az orvosi jelentés felolvasását Batman.

- Lárifári, a halál oka Poison Ivy - felelte Robin.”

és játszik is velem.

„- Kisebb lendülettel, Robin. Markold meg rendesen azt a kötelet!

- Ne aggódj, tudom, mit csinálok; elvégre cirkuszban nőttem fel.”

Ő pedig itt Mr. Kent. Újságíró a Daily Planetnél Metropolisban. Bruce és ő nagyon jó barátok, sokszor látogat meg minket, néha az éjszaka közepén, ami azért jó, mert akkor mindig palacsinta van reggelire, amit ő süt.
- Helló - köszönt az osztálynak mosolyogva Clark.

Damian esete(i)

2012-01-06T23:33:00.001+01:00

Csak mert nem bírok magammal, és nekem túl gyanús, hogy Damian ennyire utálja Timet.
Semmi durvulás.

Elsőként álljon itt a kép, ami a szösszenetet ihlette. (Superman-Batman 077)

Damian végigtrappolt a barlangon és a felfelé vezető lépcsőn. Az őrjárat ideje már letelt, csönd és sötét volt a házban. Ő elment levegőzni, szüksége volt rá, hogy kiszellőztesse a fejét. A házba vezető útján megszabadult a jelmezétől, de nem dobálta szét a ruhadarabokat, hanem a kezébe gyűjtötte.
Ismét eszébe jutott, hogy miről beszélgettek Dickkel, mielőtt elment. Még, hogy belezúgott abba az izébe! Marhaság! Jól érezte magát az űrlény-lány társaságában, mert a lánynak szüksége volt rá és felnézett rá; a szerencsétlen semmit sem konyított a nyomozáshoz. De ennyi. Semmi több. Az az idióta Grayson!
Damian ökölbe szorította az egyik kezét és megrázta a levegőben. Észre sem vette, hogy ledobta egy gombócba gyűrt ruháit egy székre a közlekedő elején és végigsétált az emeleti hálószobák folyosóján. Megállt az ajtó előtt, amihez egy ideje már járt az éj leple alatt. A szoba ajtaja résnyire nyitva volt, ez némiképp megkönnyítette a dolgát. Némán sóhajtott. Ujjbegyeit a sima falapnak támasztva bentebb lökte a nyílászárót és beosont. Szeme gyorsan hozzászokott a félhomályhoz, nem jelentett gondot neki a navigáció a sötétben. Mellkasa előtt karba font kezekkel megállt az ágy lábánál és morcosan összevont szemöldökkel csak nézte az ágyban alvót. Elgyengülten ismét sóhajtott, vonásai ellágyultak és egészen kisimult az arca, ahogy fürkészte mostohatestvérét. Arcába hulló, sötét haj, hosszú szempillák, formás ajkak.
Tim Drake.
Gyűlölte. Sosem vallotta volna be magának, hogy miért. Azt meg végképp nem, hogy érdekelte. Hogy érdekelte, hogy fontos volt és hogy igenis számított.
Figyelte, ahogy Tim mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, karja az összekuszálódott takaró fölött nyugodott, derekát Dick ölelte át, aki az ágy másik felén aludt.
Milyen egyszerű lenne megölni. Minden gond megoldódna. Kapásból hét módszert is tud, és Grayson még csak fel sem ébredne. Unalmasan egyszerű lenne.
Nesztelenül sarkon fordult, és kimasírozott a szobából.

Dick a kisfiú után nézett, kék szeme fényesen csillogott a sötétben. Szóval tényleg nem Supergirl az ördögfióka esete.

---

Cím: Mosás
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: DickTim, Damian
Korhatár: 16+ (boykissing)

Damian kifejezéstelen arccal pillantott fel az iPodja kijelzőjéről, hogy figyelemmel kísérje Tim távozását. Öltözékéből ítélve, egyhamar nem szándékozott hazamenni. Mostohatestvére elköszönt és becsukódott mögötte az ajtó.
Végre.
Damian kitépte a füléből a fülhallgatókat és a markába szorítva a lejátszót felnyargalt az emeletre - egyenesen Tim szobájába. Behajtotta az ajtót, hogy elsőre ne lehessen látni, hogy ott van, de ő meghallja a közeledő lépteket. Ledobta magát Tim ágyára és ölébe vette a fiú laptopját. Nem lesz nehéz dolga a feltörésével. Tudja nagyon jól, hogy Grayson lakása be volt kamerázva; nem leskelődni, hanem elővigyázatosságból - na persze. Az talán még igaz is lehet, hogy Drake már nem nézett bele a felvételekbe, de azt kizárt dolognak tartotta, hogy a kamerák már ne működnének.
Belekukkant Grayson életébe, mielőtt szemügyre venné Drake holmijait.
Másfél óra kellett hozzá, hogy megnyithassa azt, amire kíváncsi volt. A monitoron feltűnt Grayson előszobája, Damian pedig elégedetten hátradőlt. Tabbal váltogatva a helyszínek között sorba benézett a lakás szobáiba. Dick a hálószobában volt, és a helyiségben szerteszét heverő ruhákat pakolta a karjára. Felemelt egy kétes rendeltetésű darabot és az orrához emelte, hogy megszagolja, hogy viselhető-e még. Damian fintorgott.
Megszólalt a csengő. Damian átkapcsolt az előszobára és kíváncsian várta, hogy Dick az ajtóhoz érjen és lássák, ki a látogató. Dick ledobta a kezében tartott ruhakupacot a padlóra és ajtót nyitott.
Nocsak, Drake ide tartott akkora igyekezettel?
Dick beengedte Timet, és láthatóan jobb kedvre derült a fiú látogatásától.
- Mit csinálsz? - kérdezte Tim.
- Pakolok - csevegett Dick. - Mosni akarok.
- Akarod, hogy segítsek?
- Jó lenne, tekintve, hogy van közte olyan is, ami a te cuccod - vigyorgott Dick a fiúra. Tim vállon boxolta és belépett a hálóba.
- Ez a kupac a mosnivaló?- kérdezte a ruhahalomra bökve.
- Az.

Tim sóhajtva lehajolt és felnyalábolta a szennyest, hogy bedobja a mosógépbe.
- Akarsz még beletenni valamit, vagy indíthatom a programot? - kiabált ki Tim a fürdőszobából.
- Indíthatod - felelte Dick, és a helyiségbe indult, Damian pedig gyorsan odakapcsolt. Idejéből még éppen kitelik, hogy nézze a két mamlasz tyúkszaros kis életét.
- Ehhez a mutatványhoz nemigen volt rám szükséged - jegyezte meg Tim a mosógépnek dőlve a fenekével. Dick vigyorgott és a fiú elé lépett.
- Szükségem éppen nem - kezdte halkan, tenyereit mindkét oldalon Tim csípőjére simítva -, de nem gondolod, hogy van ebben némi romantika? - kérdezte közelebb húzva magához a fiút.
- Talán egy kicsi - válaszolt halkan a fiú Dick szemébe nézve. A férfi élesen beszívta a levegőt, majd lassan Timhez hajolt, hogy megcsókolja. Ajkai gyengéden beborították a fiú száját, lehelt rá egy finom puszit. Tim lehunyta a szemét, alsó ajka megremegett. Halkan sóhajtott, Dick ettől felbátorodott és szorosabban magához ölelte a fiút. Egyszerre nyitották szét az ajkaikat, hogy egymás szájába kóstolva mélyítsék a csókot.
Damiannak kellett néhány másodperc, hogy felfogja, mit lát. A szemei elkerekedtek, és közelebb bújt a monitorhoz.
Dick Tim medencecsontjához préselte a csípőjét, a fiú levegőért kapkodva felnyögött. A férfi megtörte a csókot, hogy aprókat harapva Tim nyakába megízlelje a bőrét, a fiú lélegzete felgyorsult, Dick hajába túrt. Dick kezei Tim derekáról a fenekére kúsztak, és istenesen belemarkolt. Tim meglepetten felnyögött.
- Dick...
A férfi a fiú fülébe kuncogott. Előre húzta a kezét, és éppen csak érintve Timet, végigsimított a fiú ágyékán. Tim mélyen beszívta a levegőt, mindkét kezével a mosógép peremébe kapaszkodott, csípője akaratlanul is megmozdult.
Na, ne. Ezt ne. Nem egy pornófilmben vannak, hogy a mosógép tetején csinálják.
Dick is hasonlóképpen vélekedhetett, mert meg sem kísérelte felültetni Timet a háztartási gép tetejére. Ehelyett kajánul rámosolygott, nyelve hegyével megnyalta az alsó ajkát - ami ismételten halk sóhajt csalt elő Timből -, majd a fiú elé térdelt.
Tim nem volt naiv, pontosan tudta, mi következik, ezért hitetlenkedve felnyögött.

Damian még egy percig nézte a jelenetet, amikor is egyértelművé vált a számára, hogy mit lát. Akkor fülig elvörösödve, szánt szándékkal tudomást sem véve saját merevedéséről, kikapcsolta a számítógépet. A fene sem gondolta volna, hogy Grayson ennyire érti a dolgát, Drake meg ennyire... tényleg ennyire kívánatos... vonzó... izgató...
Megrázta a fejét, hogy ne jusson eszébe több hasonlat.
Ha lehetséges, Damian még jobban elpirult, amikor Timre gondolt.

190

2012-01-02T19:37:00.004+01:00

Előbányásztam egy régi szösszenetet, csak hogy legyen mit olvasni, amíg vizsgákra tanulok meg nem írok.

2011/09/26

- Mondd el még egyszer, hogy miért kell nekem ezt csinálnom - kérte Tim. A pezsgőspohara mögé rejtette a száját, hogy az emberek ne láthassák és hallhassák, hogy magában suttog. Egy jótékonysági bálon volt Gotham krémje közt, álruhában.
- Azért, mert korban te vagy a legmegfelelőbb. Meg egyébként is - felelte az Orákulum.
- Kösz, ez igazán hízelgő. Dicknek más dolga volt, mi?
- Ne kezdj el hisztizni, Tim. Csak nőnek vagy öltözve, de valójában nem vagy az.
Tim lepillantott magára, illetve a melleire. Hogy a fenébe látnak ezektől bármit is a nők?
- Éppen ez az! - kapott a szón. - Miért kellett nőnek öltöznöm?
- Azért, édesem, mert így könnyebben a célpont közelébe tudsz férkőzni. Nyolc évesen rájöttél, hogy kicsoda Batman, és ennyit sem tudsz kikövetkeztetni?
- Bal lábbal keltél, O.? - Barbara éppen megsértődött volna, amikor azt hallotta, hogy Tim halkan felhördült és idegesen kapkodni kezdte a levegőt.
- Itt van - nyögte a fiú.
- Tudod a dolgod.
- Nem, nem! Nem a fickóról beszéltem. Dick. Dick éppen most jött be azon az átkozott ajtón, szmokingban... A fenébe, észrevett. Babs, felém jön! - Tim lassan, de biztosan pánikba esett. - Te tudtál erről, igaz?!
- Dehogy tudtam! - tiltakozott Barbara. Majd’ elnevette magát Tim panaroiáján, de igyekezett komoly maradni. - Felismert?
- Nem úgy tűnik... - Rövid csönd. - Édes istenem, ez tényleg idejön; és mosolyog. Azzal a mosollyal. Babs, mit csináljak?! Mit csináljak?!
- Először is, nyugodj meg, ne ess pánikba.
- Dick fel akar csípni, szerintem minden okom megvan, hogy pánikba essek! - Marokra fogta a karcsú pezsgőspoharat és egyszerre kiitta a tartalmát.
- Nyugi, csak nyugalom, Tim! Menj el vele egy táncra és mondd meg neki, hogy ki vagy.
- Ez nem lehet igaz...
Dick ekkor ért oda Timhez.
- Magácskát még nem láttam errefelé, biztosan nem felejtenék el egy ilyen csinos arcocskát. - Tim összeszorította az állkapcsát. - Dick Grayson - mutatkozott be a férfi, miközben gyengéden megfogta Tim jobb kezét és lehelt a kézfejére egy könnyű csókot. A fiú érezte, hogy az arcába szökik a vér, és kigyulladnak rajta a megilletődés vörös rózsái.
- Caroline Hill - motyogta.
- Nagyon fájt, Caroline? - kérdezte részvéttel Dick. Tim összezavarodott.
- Micsoda?
- Hogy leesett a Mennyből. Kegyed csakis angyal lehet.
Ó, Dick! Csak ennyi, hogy ó, Dick!
- Felkérne erre a táncra? - kérdezte Tim a tőle telhető legszemérmesebben, nem akart rámenősnek tűnni. Dick, ha lehetséges, még szélesebben vigyorgott.
- Örömömre szolgálna, ha a partnerem lenne.
Kivette Tim kezéből az üres poharat, letette az asztalra, majd megfogta a fiú kezét, a táncparkettre vezette, ott pedig átkarolta a derekát. Az illőnél egy kicsit ugyan szorosabban, de nem tolakodóan húzta magához. Tim meglepődött, egy pillanatra elakadt a lélegzete is.
- Magácska kiváló táncos - duruzsolta Dick.
- Önre... Önre sem lehet panasz - pihegte Tim, zavartan elfordított tekintettel. Dick újfent elvigyorodott.
- Tudja, mit tartanak arról, aki jó táncos? - érdeklődött a férfi. Ha esetleg Tim nem tudta volna, a hangsúlyból azonnal rájött volna.
- Mi lenne, ha olyan helyen mesélné el, ahol csak mi ketten vagyunk és nem zavar minket senki?
- Sokkal kacérabb, mint amilyennek elsőre hittem. Ez tetszik - kacsintott Dick. Tim végképp elvesztette az uralmat a történések fölött és rendesen a férfi karjába kellett kapaszkodnia, hogy el ne essen saját lábaiban. Dick még utoljára megpörgette a fiút, majd kézen fogva kivezette a teremből. Végigmasíroztak egy sötét folyosón, hogy egy abból nyíló, szintén sötét szobába lépjenek. Tim nem törődött a helyiség rendeltetésével, hátával a falhoz simult, és magához húzta Dicket is, hogy csak ő hallhassa a szavait. Dick késedelem nélkül hozzábújt, orrával végigsimított a fiú nyakán.
- Dick - suttogta Tim -, én vagyok az, Tim.
Dick elhúzódott tőle, hogy a szemébe nézhessen.
- Tudom.
- Ez csak paróka - magyarázta szinte hadarva, idegesen a fiú -, ezek pedig... Tudod?
- Már akkor tudtam, amikor beléptem a terembe és megláttalak a svédasztal mellett ácsorogni. Bármilyen álruhába bújhatsz, van, amit nem tudsz elrejteni előlem - suttogta, miközben hüvelykujjával végigsimított Tim alsó ajkán, majd elgyengülten a szemébe nézett. - Túl élénken élnek bennem a mozdulataid, és te vagy az egyetlen ezen a világon, akinek ilyen árnyalatú kék a szeme.
- Akkor miért-- - Nem tudta befejezni a kérdését, Dick hozzáhajolt, kitöltve minden érzékét. Orrában érezte a férfi illatát, a kezét még mindig fogta, ajkai pedig beborították az övét. Tim szemei tágra nyíltak a rémület, a döbbenet és az értetlenség egyvelegétől. Dick azonban nem hátrált meg, nyelve hegyével végigsimított a fiú ajkai találkozásán, hogy bebocsátást kérjen. Tim ajkai megmozdultak, majd a következő pillanatban hevesen ellökte magától a férfit, Dick talán ha tíz centit is távolodott tőle.
- Elment az eszed? - kérdezte mérgesen. Nyilvánvalóan nem várt választ, gyanakodva, dühösen méregette a férfit, felkészülve rá, hogy az bármikor támadhat. Rendkívül megalázónak érezte a helyzetét. Egy csinos ruha, műmell, és Dicknek ennyi elég is? Gusztustalan.
A világtörténelem során azonban olyan még nem fordult elő, hogy valaki visszautasította volna Dick Graysont.
- Visszacsókoltál - közölte Dick elégedetten vigyorogva. Tim olyan zavarba jött, hogy ha kérdezték volna tőle és az élete múlt volna rajta, akkor sem tudta volna megmondani a saját nevét sem.
- Én... Hát, az... - Minden bizonnyal úgy állt szándékában folytatni, hogy „nem úgy volt”, de nem volt rá lehetősége, ugyanis Dick ajkai ismét lecsaptak a szájára. Tim a híg levegőbe meredt, Dick azonban nem hagyott neki időt gondolkodni vagy cselekedni. Nyelve hegyével ismét végigsimított a fiú ajkai találkozásán, Tim pedig - végre - engedett. Lehunyta a pilláit, résnyire nyitotta a száját, amit a férfi habozás nélkül ki is használt. Óvatosan Tim szájába kóstolt, és várta, mit tesz a fiú. Tim teljesen szétnyitotta az ajkait, és visszacsókolt. Dick megengedte magának, hogy egy rövid pillanatra elmosolyodjon, és viszonozta a csókot. Megtámaszkodott Tim feje mellett, csípőjével pedig a falhoz nyomta a fiút, aki halkan, méltatlankodva felnyögött. Remegő kézzel, de határozottan végigsimított Tim oldalán, a csípőjétől kezdve haladt fölfelé, megérintette a nyakát, majd elszakítva ajkait a fiúétól, megcsókolta a puha bőrt. Tim sóhajtva ívbe feszítette a hátát, hogy még jobban a férfihez simulhasson. Dick apró csókok százaival borította a nyak ívét, Tim térdei megremegtek, és örült, hogy a fal tartja a testét. Igyekezett minél távolabb kerülni Dicktől.
- Fejezd be... - lihegte, amikor levegőhöz jutott. - Nekem... vissza kell mennem... Dolgom van...
- Visszamehetsz - suttogta a férfi. - De nem gondolod, hogy előbb kezdenünk kéne valamit ezzel? - kérdezte pimasz vigyorral, miközben a flitteres estélyi ruhán keresztül megmarkolta Tim feléledt vágyának igencsak kemény bizonyítékát. Tim levegőért kapkodva felnyögött.
- Majd... elmúlik...
Dick halkan felnevetett.
- Ez nem valami betegség, Timmy, ami csak úgy elmúlik. Persze, ha az lenne, nem lenne más dolgom, minthogy kikúráljam...
- Elég volt az elő pornó-show-ból, fiúk. Timothy, szedd össze magad, megjött a célpontod.
- Nem hiszem el, hogy Babs ezt végighallgatta! - nyögte Tim hitetlenkedve egy csipetnyi rémülettel.
- Pedig de. Na, sipirc! Dicknek pedig üzenem, hogy szégyellje magát.

Egy kis szerelem

2011-12-28T10:22:00.001+01:00

Cím:
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: DickTim
Korhatár: 16+ (boykissing)
Kelt: 2011/12/27
Megjegyzés: Csak leültem, hogy fél oldalban összefoglaljam egy ötletfoszlányom
Megjegyzés#2: Igyekszem a Nana SuperBat ficijével is...
Figyelmeztetés: Nincs normális vége és bétázva sincs

Már koradélután óta esett. A vihar dühödten rázta esőt könnyező felhőpárnáit, indulatosan kopogott Tim ablakán is. Időnként mennydörgés robaja hasította át az éjszakát, a cifra villámok fehér fényárnyéka átszökött a behúzott reluxán, földöntúli, csíkos derengésbe vonva a sötét szobát.

Tim fáradtan zuhant az ágyába. A napok óta tartó, szünet nélküli nyomozás alaposan kimerítette. A szemei vörösek voltak a monitor bámulásától, tagjai kényelmetlenül elgémberedtek, annak pedig már idejét sem tudta, hogy mikor evett utoljára. Egy gyors zuhany után csak végigdőlt a jólesően kemény matracon, akár egy zsák krumpli. Álmosan takarója után tapogatózott, majd amikor elérte, félig magára húzta. Elkeseredetten gondolt Dick aznapesti elfoglaltságára.

Sóhajtott.

Tim az oldalán feküdt, felhúzott lábakkal. Kábult álomba ringatta a vihar beszűrődő sírása. Karjai nyújtva voltak, ernyedten félig lelógtak az ágyról, félhosszú haja az arcába hullott. Takarója csak tessék-lássék fedte testét a csípője fölött. Egyenletesen, halkan szuszogott.

Arra ébredt, hogy a matrac besüppedt Dick súlya alatt, ahogy a férfi mellé térdelt. Hallotta finom mozdulatai apró neszeit. Hozzá hajolt, hogy leheljen egy finom csókot a vállára. A mozdulat közben a haja hozzáért Tim meztelen bőréhez, a fiú tisztán érezte, hogy Dick haja még nedves.

Némán sóhajtott, és könnyen a hátára gördült. Kinyújtotta a karját, hogy átfonja a férfi nyakát és hagyja, hogy megcsókolja. Dick remegve, nesztelenül sóhajtott és hozzálátott, hogy birtokba vegye a felajánlott, puha ajkakat. Tim szétnyitotta a száját, hogy Dick mélyíthesse a csókot, a szemét pedig lehunyta. Szempillái átölelték egymást, egy könnycseppnek mégis sikerült kiszöknie közülük.

Az utóbbi időben Dick minden randija így végződött. Elment valami lánnyal vacsorázni, majd viszonylag korán megjelent Timnél. Tim az elején nagyon élvezte, hogy Dick - a férfi, akire felnézett, aki a példaképe volt - tényleg úgy csevegett vele egész éjszakán át, mint a testvérével; mint akinek fontos. És ez fokozatosan átalakult valami egészen mássá. Dicknek fogalma sem volt róla, hogy a fiúnak mennyire fájt, hogy holmi pótléknak érezte magát. Dick ott volt vele, és vele volt, nem más lányokkal - és mégis elérhetetlenül távol volt tőle.

Dick - anélkül, hogy megtörte volna a csókot - reszkető kézzel végigsimított a fiú gömbölyű combján, a térdéhez érve gyengéden megmarkolta azt, és szelíd erőszakkal szétnyitotta Tim lábait. Ügyesen közéjük térdelt, a karjait Tim és az ágy közé fúrta, hogy szorosan magához ölelhesse.

- Timmy - suttogta szédülten a fülébe. Tim fanyarul elmosolyodott, és a férfi hajába túrt.

- El kell mondanom neked valamit.

- Hallgatlak, Dick.

- Ki fogsz nevetni.

A férfi felkönyökölt, állát tenyerébe támasztotta, úgy nézett le Timre. Játékosan a fiú hajába túrt és szórakozottan simogatni kezdte.

- Talán nem - ígérte Tim. Dick mélyen beszívta a levegőt.

- Amikor az étteremben ott ült velem szemben az a lány... - kezdte halkan, látszólag minden figyelmét Tim hajának szentelve. - Szépen mosolygott és bármire kapható lett volna - folytatta komolyan. Tekintete Tim szájára vándorolt, majd hüvelykujjával gyengéden végigsimított rajtuk, a fiú ajkai pedig résnyire nyíltak az érintés nyomán. - Nekem mégis végig az járt a fejemben, hogy milyen lenne, ha veled lennék... Aztán arra gondoltam, hogy mennyire jó lesz majd eljönni hozzád.

Tim nem tudott mit felelni. A szemei tágra nyíltak és gyanakvóan fürkészték a férfit.

- Aztán fogtam magam, otthagytam őt, és most itt vagyok, veled.

Dick Timhez hajolt és orrával megsimogatta a fülét.

- Dick... - nyögte hitetlenkedve a fiú.

- Azt hiszem, egy picit beléd habarodtam, kis tesó - suttogta a férfi. Tim gerincén egy bizsergő szikra vágtatott végig és megborzongott. Nem tehetett róla, lehunyta a pilláit és átadta magát a mámorító érzésnek. Egy másodperccel később dühösen a férfira meredt.

- Jobban teszed, ha most nem ámítasz, Grayson, mert esküszöm, nem állok jót magamért - fújt Tim mérgesen.

Dick csak halkan, lágyan nevetett. Egy pillanatra Tim nyaka és válla közé fúrta az arcát, belélegezte az illatát, majd komolyan a fiú szemébe nézett.

- Egy ideje már minden randim végén a te ágyadban kötök ki; ez nem lehet véletlen - közölte, Tim pedig elpirult, zavartan elfordította a tekintetét is. Dick elmosolyodott, és megcsókolta a fiú homlokát.

- Engedd, hogy elmondjam, mennyire tökéletes vagy - suttogta. Tim úgy érezte, hogy elolvad megilletődöttségében.

A 87. Alice története

2011-11-23T21:39:00.000+01:00

Cím: A 87. Alice története
Szerző: Rukiku
Fandom: Are You Alice?
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/10/01-11/10
Megjegyzés: A neveket meghagytam angolnak, mert a magyar fordítások nem következetesek
Szerzői megjegyzés: A Cheshire Cat magyarul körülbelül a „fakutya” kifejezéssel egyezik meg; gondoljatok csak a „Röhög, mint a fakutya” szólásmondásra. Vagy „vadalma”. „Vigyorog, mint a vadalma.”

Balgaság volna azt gondolni, hogy ő volt az első, aki nem szándékosan volt a rossz Alice.
Volt előtte valaki más... Valaki, aki... Maradjunk most már ennél az elnevezésnél és az egyszerűség kedvvért nevezzük Alice-nek. Tehát kezdetben Alice szintén értetlenül állt a Queen of Hearts kihívása előtt és nem egyezett bele gyorsan és egyszerűen a játékba.
Mióta a White Rabbit kitalálta ezt az egészet, a szóban forgó Alice volt a 87. az Alice-ek sorában - róla mesélek most.

1. Cheshire Cat
Úgy tartják, tavasz volt; az emberek többsége szerint a legszebb évszak mindközül, hiszen olyankor újraéled a természet hideg, halott, téli álmából. A zöld megannyi árnyalatát vonultatja fel, a szivárvány többi színével díszítve a felhozatalt, és virágokat fest és méheket és madarakat a tájba. Melegebb lesz, már elég egy könnyű felöltő a súlyos kabát helyett, és illatokkal telik meg a nehéz, párás angliai levegő.
Azon a napon éppen esett, vagy verőfényes napsütés volt - a visszarévedés a múltba, mint ahogy a kifakult emlékezet is pontatlan, nem megbízható. Az bizonyos, hogy Alice anyja partit adott. A jelöltek apraja-nagyja meg volt rá hívva, egyértelmű okokból. Alice már éppen elég idős volt hozzá, hogy feleség legyen, így anyja megrendezte az összejövetelt, hogy akik érdekeltek a dologban, szemügyre vehessék a lányát.
Lehetséges kérők és kíváncsi asszonyok.
Mindenki tudta, hogy minden efféle délutáni partinak ez volt a célja, csak éppen senki sem beszélt róla; ahogyan a nyilvánvalóról ekkoriban senki sem.
Alice gondterhelten szemlélte tükörképét, kétségei voltak afelől, hogy bármilyen alkalmas úriember tetszését elnyerné. A bőre sápadt, minden természetes pírtól mentes, a haja fakószőke, néha már-már fehérnek tűnik, olykor pedig szürkének, amit a kor elvárása szerint félig feltűzött; a szeme sötét, majdnem fekete, fölöttük világos, de olyan vastag szemöldök, aminek előre kell köszönni, ajkai formásak, de vértelenek. Érdektelen arckifejezés, olykor bosszús ráncok a sima homlokon. Mosolyogni már egy ideje nemigen szokott. Rengeteget olvas, ezért kevés friss levegőt szív, ami hatására állandósultak a sötét karikák a szeme alatt. Amikor még kicsi volt és élt az édesapja, rengeteget játszottak kint; együtt, a cselédek fiaival, fogócskáztak, fára másztak, horgásztak és olyankor lovagoltak is. Alice sóhajtott, és rosszkedvűen szemügyre vette az öltözékét. Anyja kedvéért lecserélte rendszerint fiús viseletét női ruhára. Acélkék, gombos ruha volt, ami alatt fűzőt és fehér inget viselt csíkos harisnyával. Legalább a lábbelije kényelmes.
Anyja tipegett be gyorsan, idegesen.
- Alice! Hát itt vagy! Eredj kifelé, mindenki téged vár. Hamarosan felszolgálják a teát.
Alice vetett még egy utolsó, fancsali pillantást a tükörképére, majd lustán sietősen távozott anyja után indult a kertbe. Ott egy hosszú asztal volt felállítva és megterítve, mellette rendezett sorokban székek. Az emberek kis csoportokba verődve beszélgettek, voltak, akik kriketteztek. Láthatóan unottan, angolosan szórakoztak és Alice szerint teljesen mindegy volt nekik, hogy ő ott van-e vagy sem. Sóhajtott, és lassan, háta mögött összekulcsolt kezekkel körbesétált a vendégek között. Nem vették észre őt, így láthatatlanul mulatott egyikük-másikuk beszédén vagy éppen öltözékén. Nevetséges volt, hogy az emberek milyen képmutatók és felszínesek és vakon követik a legostobább divatot is.
- Bizonyos tekintetben elkeserítő, nemde? - hallotta a szórakozott kérdést valahonnan maga mögül. Alice felélénkült lelkesedéssel fordult hátra, hogy lássa, ki volt képes szavakba önteni gondolatait. Egy fiatal férfit látott, aki bordó- és rózsaszínkockás zakót viselt, azonos anyagból készült bordó nadrággal, fehér kesztyűvel, jobb kezében sétapálcát tartott. A haja hosszú volt, egyenes és sötétvörös. Alice valamiért nem lepődött meg a férfi kissé különös öltözékén.
- Valóban az - felelte Alice udvariasan, és visszafordult az emberek felé.
- Voltaképpen mi is? - Alice újból a férfi felé fordult. Az cseppet sem megnyerően vigyorgott. Mondhatni illetlen volt.
- Elkeserítő - ismételte határozottan Alice, aprót biccentett is a fejével a nyomaték kedvéért.
- Mi elkeserítő?
- Az, hogy ha valaki nem emlékszik a beszélgetés elejére, holott ő maga kezdeményezte - mondta Alice kissé bosszúsan. A férfi még szélesebben vigyorgott. - Vagy sokkal inkább a különös szó illik rá - tűnődött hangosan.
- Megtisztelne a társaságával még egy rövid időre? - kérdezte a férfi karját nyújtva Alice felé, nem törődve az előbbi beszélgetéssel. A lány a kockás zakóra meredt, majd ajkai szegletébe halvány mosoly bújt.
- Miért is ne? - fogadta el a felajánlott kart. Lassú léptekkel indultak sétára, kerülgetve az emberek csoportjait. Alice-nek csak akkor tűnt fel, hogy teljesen eltávolodtak az uzsonnára várakozóktól, amikor egy kis, fából készült, fehérre festett kapu elé értek, amit alacsony, fehér kövekből épült kőfal határolt. Volt egy olyan sejtése, hogy ez a kertjük hátsó kapuja, de valamiért nem volt biztos benne. Hallgatólagosan megegyezve megálltak előtte. Alice kissé zavarban volt, a férfi egykedvűnek látszott. Finoman lefejtette a lány kezét a karjáról és lazán felült a kőfal tetejére, jelezve, hogy ő a továbbiakban sem fog sietni. Alice nem bánta, semmi kedve sem volt visszamenni a képmutató nyárspolgárok közé. Bizonytalanul társaságára pillantott, hátha eszébe jut valami, amiről beszélgethetnek. Alice döbbenten megrázta a fejét, hogy képzelgése semmivé váljon: olybá tűnt számára, hogy macskafüleket lát megjelenni a férfi fején.
- Bocsásson meg, uram...
- Miért?
- Hogy a kérdésemmel zavarom. - A férfi nagyvonalúan intett.
- Tessék, Alice. - Elvigyorodott. Alice meghökkent. Nem emlékezett rá, hogy bemutatkozott volna. Kérőjelölt lenne? Akkor persze pontosan tudhatja, hogy hogyan hívják. Érdeklődve vette szemügyre a másikat és próbálta elképzelni, hogy udvarol neki. Aztán arra gondolt, hogy ez butaság.
- Megmondaná a becses nevét? - próbálkozott.
- Nem tudom.
- Nem tudja? - hökkent meg Alice. - Ez rendkívül különös.
- Ugyan mi olyan különös ebben? Honnan tudhatnám, mi a becses neked és honnan tudhatnám a nevét, ha te magad sem tudod?
- Én csak az ön nevére lennék kíváncsi.
- Akkor miért nem ezt kérdezted? Máskülönben Cheshire Cat vagyok.
Alice arra gondolt, hogy igazán találó ez a név, kiváltképp, ha figyelembe vesszük a vigyorát.
- Gyere! - kiáltott fel a férfi, leugrott a kőkerítésről és hirtelen megragadta Alice kezét. - Mutatok neked valamit! - Alice hagyta magát átvezetni a kis kapun. Mintha egy másik, számára eddig ismeretlen világba csöppent volna. A macskakövek, amikkel a keskeny utacska ki volt rakva, mintha morcosan meredtek volna fényes szemükkel az őket taposó lábakra; a fű ragyogó zöldarany volt, százszorszépek hintáztak a meleg szélben, kissé távolabb smaragdzöld erdő magasodott. Alice csodálkozva haladt kísérője oldalán, és örült, hogy ilyesmit láthat. Ekkor vette észre, hogy a Chershire Catnek nemcsak a hajával azonos színű macskafülei vannak, de macskafarok is imbolyog mögötte. Nevethetnékje támadt.
Hátrafordult, hogy láthassa, milyen látványt nyújt innen a kertjük a kőkerítéssel és a csinos kis kapuval. Nem érezte, hogy olyan sokat gyalogoltak volna, a kapu mégis csupán hüvelyknyinek látszott és feketére festett kovácsoltvasnak tűnt.
- Nahát. - Csak ennyit mondott, majd ismét előre fordult. A macskakövek eltűntek, fekete-fehér kockás út kanyargott előttük helyettük.
- Jól megnézted? - kérdezte a Cheshire Cat.
- Mit?
- Amire kíváncsi voltál. Ami mögötted van.
- Igen - bólintott elgondolkodva Alice.
- Jó. Mert innentől már nem nézhetsz hátra.
- Tessék? Miért nem?
- Mert ez van a táblára írva - felelte a férfi.
- Milyen táblára? - torpant meg Alice csodálkozva.
- Erre itt - mutatott a Cheshire Cat egy valaha fehérre festett, mára már igencsak megkopott fatáblára az út szélén. Alice megesküdött volna, hogy korábban az nem volt ott. Odalépett hozzá.

Tilos megfordulni és hátranézni

Ez állt rajta jól olvashatóan.
- Milyen különös - dünnyögte. - Mi lesz azzal, aki megszegi a tilalmat? - fordult a macskához. A férfi elkomorodott.
- Azt inkább ne akard tudni.
Alice egy kicsit megrémült és elbizonytalanodott.
- Ne, ezt ne! - kiáltott a Cheshire Cat. - Akkor támadnak, ha határozatlan vagy!
- Támadnak? Kik?
- Az árnyak. A lényeg, hogy ne nézz hátra. Ami mögötted van, az már elmúlt és ne legyél bizonytalan. Most pedig jobb lesz sietni, Őfelsége már vár téged. - A macska megfogta a lány kezét, és gyengéden maga után húzva őt megindult, sietősebbre vett léptekkel.
- Őfelsége? Úgy érted, maga Viktória királynő? - kérdezte Alice, miközben igyekezett lépést tartani a férfival.
- De buta vagy, azt sem tudom, miről beszélsz.
- Nem tudtam, hogy találkozni fogok egy előkelő személlyel... - Alice ismét megtorpant. Elgondolkodott.
- Mit hittél, miért hoztalak ide?
- Nem tudom.
- Az én feladatom, hogy épségben odavigyem Alice-t. Te pedig Alice vagy, nemde?
- Eddig én is így tudtam, de már nem vagyok biztos benne...
Ekkor Alice úgy érezte, hogy karok ragadják meg a karját hátulról. Megfagyott az ereiben a vér és képtelen volt mozdulni. Ahogy ott állt, gyökeret vert lábakkal, érezte, hogy a derekát és a lábát is átfogják. Lenézett. Sötét, opálos, vékony kezek tapogató sokaságát látta. A szemei elkerekedtek, és sikoltani akart, de képtelen volt rá. Ezek lehetnek az árnyak, amikről a macska beszélt korábban. Felnézett, és kétségbeesetten a férfit kereste a tekintetével. Az csak állt, néhány lábnyira tőle, arcán mérhetetlen bánat és szomorúság.
Ekkor egy árnyék huppant elé a magas égből. Akadozva felegyenesedett, és odavonszolta magát Alice elé. Kavargott, mint az éjfekete füst az őszi szélben, egyre inkább alakot öltve. Egy lány formálódott belőle, hosszú hajjal és fodros ruhában. A szeme kidülledt, pupillája ijesztően szűk volt, arcvonásait őrült vigyorba torzította a gyűlölet.
- Add vissza... - hörögte Alice felé. - Add vissza...
A lány érzete, hogy az arcán forró könny folyik végig, amit a rémület szült, majd valamiért sajnálni kezdte az árny-lányt.
- Én nem akartam... - suttogta.
- Add vissza - sziszegte az árnyalak, és végre egészen Alice-hez ért. Felemelte füst-kezét, és megsimogatta Alice arcát. Alice azt hitte, az érintése majd fagyosan, szúrósan hideg lesz, vagy kiállhatatlanul meleg, de egyik sem volt. Nem volt semmilyen.
- Mit adjak vissza? - Nem emlékezett rá, hogy bárkitől bármit is elvett volna. Az árny ujjai végigtáncoltak az arcán, majd szelíden a nyakára fonódtak.
- Add vissza Alice-t! Add vissza a nevemet! - üvöltötte, és szorítani kezdte a lány torkát, hogy kipréselje belőle utolsó leheletével együtt a lelkét is. Alice fuldokolni kezdett. Tompuló érzékei tudatták még vele, hogy hallott valami durranást, de borzasztóan messziről, mintha víz alól érkezett volna. A szorítás hirtelen megszűnt a nyaka körül. Az árnyék-lány arcán döbbenet ült, és ott is maradt örökre: a homloka közepén egy pici lyuk tátongott. Dörrenés és lyuk. Lőfegyver? Alice-nek torkára fagyott a sikoly - ismét -, és arra sem volt ideje, hogy körülnézzen, ki lehetett a lövész, valaki hátulról megragadta a füst-lény nyakát, és mintha rongybaba volna, egészen egyszerűen arrébb dobta. A test, akárha súlya lenne, nagyot puffant a porban. Már híre-hamva sem volt a zöldellő, virágos mezőnek, elszáradt fűcsomók kókadoztak a kavicsos, száraz porban, csupasz ágú fák meredeztek a fakó égre.
Alice remegő ajkakkal az előtte álló férfira bámult. Unott, közönyös arcát sötét, félhosszú, hullámos haj keretezte, fekete, jól szabott öltönyt viselt és kalapot. A kezében egy míves pisztoly volt, aminek valahova Alice mögé mutató csöve még mindig füstölgött.
- Takarodjatok - szólalt meg mély, száraz hangon. Válasz nem érkezett, de Alice érzékelte, hogy az eddig őt fogó, tapogató, tartó árnyak apránként eltűnnek.

2. Mad Hatter

- Jól vagy, Alice? - fordította aztán a férfi a lányra a tekintetét.
- Azt hiszem, igen. Köszönöm - suttogta megilletődötten Alice. A kalapos még fürkészte néhány hosszú másodpercig a lány arcát, majd eltette a fegyverét.
- Nem lenne szabad a Kétségek Erdejében egyedül sétálgatnod.
Alice körbepislogott. Cheshire Cat ott állt majdnem szemben vele, az ismeretlen férfi mögött. Mindenképpen tudnia kellett róla, hogy a macska ott van.
- Nem vagyok egyedül - mondta. - Itt van Cheshire Cat is...
- Vagy úgy. - A férfi csak ennyit mondott, de nem mozdult. Komótosan előhalászott egy díszes zsebórát a mellényzsebéből, és a számlapjára pillantott. - Már hat óra van és még meg sem ittam a teámat - jegyezte meg. Visszapattintotta az óra fedelét, visszatette a mellényzsebébe, végül Alice-re pillantott.
- Ha eleget ácsorogtál, akár indulhatunk is.
- Hova? - hökkent meg Alice.
- Őfelségéhez. Amint megtudta, hogy Csodaországban vagy, azonnal látni akart.
Csodaország?! Alice elcsodálkozott. Még sosem hallott ilyen nevű országról. Érdeklődve újra végigmérte a férfit.
- Önben az ország kormányzóját tisztelhetem?
Alice megmentője megrázta a fejét.
- A Mad Hatter vagyok - felelte unottan. - Mehetünk?
Alice beletörődően sóhajtott.
- Más választásom nemigen akad, ha jól sejtem.
- Jól. - Alice tett egy lépést a kalapos felé.
- Akkor az én szolgálataimra már nincs is szükség - jegyzete meg félhangosan a Cheshire Cat.
- Ahogy mondod - felelte a Hatter. Alice felvonta szemöldökét. Furcsállta, hogy a kalapos egészen eddig tudomást sem vett a macskáról, levegőnek nézte, most pedig leáll beszélgetni vele.
- Mindenkinek jobb lesz, ha hazamész a Hercegnőhöz. Az én dolgom, hogy gondoskodjak Alice-ről.
- Mint az előzőkről? - kérdezte gúnyosan a cica. Alice összeráncolta a homlokát. Felemelte a kezét, mintha időt kérne.
- Állj, állj, állj! Előzőek?
A Cheshire Cat és a Mad Hatter is a lányra pillantottak, majd a macska a kalaposra, a Hatter pedig laposan, sötéten a macska hangjának irányába. Nem válaszolt, csupán fürgén előrántotta a fegyverét és a híg levegőre szegezte egy méternyire a Cheshire Cattől jobbra.
- Tudd, hol a helyed, háziállat - mondta mérgesen, fenyegetően. - Máskülönben kénytelen leszek végezni veled is.
A macska karba fonta a kezeit a mellkasa előtt.
- Te is nagyon jól tudod, hogy képtelen vagy rá. Persze, próbálkozhatsz.
Néhány nagyon rövid másodpercig feszült csend volt körülöttük.
- Nincs időm, amit elfecsérelhetnék rád - mondta végül a kalapos unottan, miközben eltette a pisztolyt. Ezután cigarettát vett elő a zsebéből és ráérősen rágyújtott.
- Őfelsége rendelkezik a Hatter minden idejével - magyarázta halkan a macska Alice-nek, majd egészen egyszerűen eltűnt. Alice tátott szájjal bámulta a levegőt, ahol az imént a férfi állt.
- Ne bámészkodj, és többet eszedbe se jusson hátranézni. Induljunk, késésben vagyunk.
Alice engedelmesen felzárkózott a lusta, kék füstkígyókat eregető kalapos mellé, és elindultak.
Ahogy egyre mélyebben haladtak az erdőben, egyre sötétebb lett a világ, a fák végre lombbal rendelkeztek csupasz ágak helyett, de bár inkább ne tették volna. Komoran, fenyegetően magasodtak föléjük, mintha nem néznék jó szemmel, hogy háborgatják őket. A pepita mintás út elhanyagoltnak tűnt, betöredezett és helyenként a rátelepedett moha zöldre, a kosz barnára színezte. A lehajló, levél nélküli ágak kuncsoriak voltak, akár a karmok.
Alice figyelmetlenül, halk huppanással beleütközött a Hatterbe, aki megállt előtte. Ujjai hegyével az orrát dörgölve kíváncsian átkukucskált a férfi válla fölött, hogy láthassa, miért torpantak meg. A művelet nem sikerült, Hatter túl magas volt, így a lány kikémlelt mögüle. Előttük egy minden tekintetben hatalmas fa terpeszkedett, s olybá tűnt, törzse erezete ajtót mintáz. A férfi kivette a zsebéből az oda dugott kezeit, komótosan cigarettára gyújtott. Ezt kihasználva Alice szóvá akarta tenni a különös mintázatot a törzsön, de a kalapos megelőzte a beszédben.
- Ha nem bánod, haza megyünk előtte egy kicsit. Nem fejeztem be a teázást. - Kifújta a füstöt.
- Rendben - felelte Alice, bár volt egy olyan sejtése, hogy valószínűleg nem igazán sokat számít a véleménye.
A Hatter a törzs felé nyúlt, megfogta az ajtógombnak tűnő göcsörtöt és kinyitotta az ajtót. Hátra sem nézve belépett a feltárult nyíláson, Alice kíváncsian követte. Egy napfényes, néptelen, macskaköves utcán találta magukat. Magas házak nyúlánk ablakokkal és kandeláberek szegélyezték a szűk utat; London bármelyik előkelő utcájának beillett volna. Rögtön jobbra, a második ház előtt meg is álltak, a kalapos pedig betessékelte a lányt.
A konyhában méretes, négyszögletű, fából faragott asztal terpeszkedett, hát különböző székkel. Az asztalon különféle teáskannák, csészék, kanalak és tányérok hada sorakozott. Láthatóan két személy uzsonnájára volt előkészítve a teríték; pontosabban két személy hagyhatta félre az uzsonnát. Alice a lustán ketyegő faliórára pillantott. Az kettőt mutatott.
Hatter intett, hogy üljön le, Alice pedig engedelmesen helyet foglalt. A kalapos teát töltött neki, majd magának; az ital sárgászöld, forró sugárban zúdult alá. Alice belekóstolt; a tea édes volt, meleg és nagyon finom. Érezte, hogy a szemhéjai súlyosan, megállíthatatlanul csukódnak lefelé. Felkönyökölt és cseppet sem illő módon a tenyerébe támasztotta az állát.
- Rettenetesen elálmosodtam - dünnyögte. Alig tudta nyitva tartani a szemét.
- A szófára nyugodtan ledőlhetsz pihenni egy kicsit - mondta a kalapos. Alice hálásan az ajánlatért rá akart mosolyogni, de nem volt hozzá ereje. Felemelkedett az asztaltól, botorkálva elindult, alig tudta elvonszolni magát a fal mellé állított bútorig. Lerogyott a szófára, és abban a pillanatban már aludt is.
Amikor felébredt, egy könnyű, barna, virágmintás takaró fedte. Felült, és belebámult a mély csöndbe, amit csak a falióra szabályos ketyegése tört meg. Álmosan körülnézett a szobában, és látta, hogy a Hatter még mindig az asztalnál ül, teáscsészét szorongatva a kezében, mintha csupán egyetlen perc telt volna el - ennek csupán a takaró léte mondott ellent. A faliórára pillantott. Az ez alkalommal is kettőt mutatott. Hát, persze, a kalapos számára nem telik az idő - jutottak eszébe a Cheshire Cat szórakozottan elsuttogott szavai. Sóhajtva nyújtózkodott.
- De jót aludtam!
- Örvendetes - felelte színtelen hangon a férfi. Letette a csészét és várakozóan Alice-re nézett. - Indulhatunk?
- Azonnal - mondta Alice, és kikecmergett a puha, meleg takaró alól. Az asztalhoz sétált, felvett róla egy csészét, amiben tea gőzölgött. Ivott, majd lesimította a szoknyáját.
- Kész vagyok, mehetünk.
Hogy eljussanak a kastélyba, ezúttal is titkos ajtókat használtak, melyek jócskán lerövidítették az utat. Nem kellett várniuk egy percet sem, amint megérkeztek, tüstént Őfelsége elé vezették őket.

folytatása következik

Három felvonásban

2011-11-09T22:23:00.003+01:00

Cím: Három felvonásban
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás, szereplők: DickTim, Damian, Alfred
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/11/06-08

Robin a háta mögül érkező zajra fordult meg a tengelye körül - a lábai előtt heverő fickóval már úgyis végzett. Látta a másik hapsit, látta, hogy elégedett, vérszomjas vigyorral emeli a magasba a marokra fogott feszítővasat, hogy lesújtson rá. Abban a pillanatban vette észre a közte és a pasas között álló Red Robint, pedig már fél perccel korábban is ott kellett lennie. Lassított felvételként látta az eseményeket, nem tudott megmozdulni, csak bámult. A fickó, miután felismerte, hogy Robint nem érheti el, úgy gondolta, Red Robin is megteszi, így őt ütötte meg a feszítővassal. Jobb váll; Red Robin felkiáltott és fél térdre rogyott. A pasas ismét elvigyorodott eszelősen, egy gyors mozdulattal megfordította a kezében a feszítővasat, és Red Robinba döfte. Inkább a mellkasába, mint a vállába; megforgatta benne egy kicsit, majd kihúzta és ledobta a földre. Vér buggyant ki Tim száján, és ernyedten a földre zuhant.
Damian a földön heverő fiúhoz rohant. Tim hörgött, nehezen, lassan vette a levegőt, laposakat pislogott, a szája sarkából vastag vérpatak folyt. Mivel a mellkasán ejtett sebben nem maradt benne a fegyver, amivel okozták, nem volt, ami a felszakított erekből áramló vér útját állta volna, így borzasztóan vérzett, pillanatok alatt lucskossá áztatva a ruháját. Damian nem értette, mi történik vele: térdre rogyott Red Robin mellett, forró, sós könny gyűlt a szemébe, ami elhomályosította a látását, így nem érzékelte, hogy mire ő Tim mellé ért, Dick minden dühével ütötte a tettest.
- Attól, hogy ostobaságot csinálsz és feláldozod a hitvány életed az enyémért, csak még jobban foglak utálni, Drake! - kiáltotta Damian magából kikelve, hogy leplezze sírását. - Hallod, Drake?
Tim sóhajtott, lustán felnyitotta a szemét.
- Hal...lom... - suttogta. Robin az alsó ajkába harapott, hátha a bele nyilalló fájdalom kijózanítja.
Ekkor lépett mellé Dick.
- Robin - szólította meg határozottan. Damian felnézett rá. A férfi arca kifejezéstelen volt, semmilyen érzelem nem látszódott rajta, és ez volt az, ami leginkább megrémisztette a kisfiút. - Keresd meg RR kötelét és hozd a barlangba. Ezekkel itt végeztünk.
Damian bólintott és a dolgára indult.
Dick óvatosan a karjaiba vette Timet, és hazaindult vele.
1.

Tim már nem emlékezett, hogy mire ébredt, az is elképzelhető, hogy a belső órája szólalt meg. Kinyitotta szemét, és azonnal be is csukta, bántotta a túl sok, túl fehér, túl erős fény. Sóhajtott, majd újra próbálkozott. Résnyire nyitotta a szemét és szemben találta magát a szobája mennyezetével. A következő pillanatban megrohanták az estéről visszatérő emlékfoszlányok.
Veszekedtek Damiannal, valami bődületes ostobaságon, Dick rájuk szólt. Felfüggesztették a vitát, és mérgüket Dick ellen irányították. A férfi csitította őket, figyelmeztette öccseit, hogy feladatuk van, otthon marják egymást, ne küldetés közben, sőt inkább egyáltalán ne, béküljenek ki egyszer s mindenkorra.
Kisstílű gengszterek voltak a fickók, tisztességükre legyen mondva, ők szétnéztek, mielőtt kinyitották a furgon ajtaját, csak éppen a fejük fölé nem kémleltek. Dick intett, és mindhárman kilőtték a köteleiket, hogy azon lendülve ereszkedjenek alá és a meglepetést kihasználva egyetlen rúgással ártalmatlanná tegyék a pénzrablókat. Red Robin megmarkolta a kötele végét, ellökte magát az épülettől, hogy lendületet vegyen. Alig rugaszkodott el, zuhanni kezdett. Felnézett, és azt látta, hogy a kötele két darabban van. Megfagyott a vér az ereiben: Damian beváltotta a fenyegetéseit? Dick kétségbeesetten fordult hátra, amikor meghallotta tompa kiáltását. Tisztán emlékszik az ijedtségre a férfi arcán, hagyta a gengsztereket és a támadásba lendült Robint a fenébe és hozzá sietett. Elkapta a derekát és biztonságba helyezte a földön. Odakiáltott valamit Dicknek, aztán fellökte magát a levegőbe és jobb híján szaladt. Éppen időben cselekedett ahhoz, hogy a hátulról, feszítővassal támadó fickó és a vérszomjától figyelmetlen Robin közé lépjen. Valaki fájdalmasan üvöltött - alighanem ő maga -, aztán hideg és sötétség.
Tim némán pislantott, és érezte, hogy a jobb vállából induló fájdalom elönti az egész testét, amitől könnybe lábadt a szeme. Fáradtan sóhajtott. Érzékei riadót fújtak, és figyelmeztették, hogy nincs egyedül a szobában. Jobb karja a nyakába volt kötve, a mellkasán pihent, afölött nézett oldalra. Látta, hogy Dick az ágy bal oldala mellé állított széken ült, és mellé borulva, kezét gyengéden a kezében tartva aludt. Láthatóan kényelmetlen pózban volt, egyértelmű volt, hogy virrasztani készült, amíg csak kellett, úgy nyomta el az álom és úgy dőlt az ágyra, hogy ne zavarja Timet. A fiú arcát rózsaszínre festette a megilletődés pírja.
Álmosan körülnézett, és azonnal felfedezte Damiant is. Karba tett kézzel, az ajtófélfának támaszkodva állt és bosszúsan meredt Timre. Tim lemondóan sóhajtott, és igyekezett ellazítani sajgó izmait.
- Rajta - suttogta, mert ennél többre jelenleg nem volt ereje. - Ölj meg most, amíg védtelen vagyok.
A kisfiú ellökte magát addigi támaszától és az ágy mellé sétált.
- Nem kell védtelennek lenned ahhoz, hogy ki tudjalak nyírni, Drake - közölte színtelen hangon. Tim nem felelt. Egy pillanatra őszinte félelem és beletörődés villant a szemében, tudta, hogy Damian képes rá, tényleg képes rá.
- Rázd fel Graysont, hogy tudja, hogy sajnálatomra megmaradsz és befejezze az aggódást. Idegesít. - Úgy tűnt, habozik egy pillanatig, majd váratlanul Timhez hajolt és nyomott egy ügyetlen, könnyű csókot a szájára. Tim szemei elkerekedtek meglepetésében és levegőért kapkodott.
- Damian, ez... ez... én... Miért? Ez... Miért? - A kisfiú egykedvűen megvonta a vállát, és lesütötte a szemét, hogy leplezze a zavarát.
- Grayson is mindig ezt csinálja, ha azt akarja, hogy jobb kedved legyen - adta meg a magyarázatot halkan.
Tim ezt már végképp nem tudta mire vélni és megemészteni.
- Igen, de az... - hebegte. - Ilyet nem szoktak... nem szoktak csak úgy... Ilyet általában akkor csinál az ember, ha... ha kedvel valakit... - Tim elhallgatott és megrémülve fürkészte Damian egyre vörösebb arcát. A kisfiú nem válaszolt, az ajtóhoz sétált, hogy távozzon. Már majdnem kint volt, amikor annyit suttogott:
- Tudom...

2.
Tim a híg levegőbe bámult, még mindig megdöbbenten. Megmozdította a kezét, hogy meggyőződjön róla, hogy még mindig működik, csak elzsibbadt, azért nem érzi. Nehéz volt, eszébe jutott, hogy Dick fogja. Rá pillantott, és ahogy nézte békés, fáradt arcát és hallotta halk, egyenletes szuszogását, lágyán elmosolyodott. Szerette volna megsimogatni az arcát, de ahhoz előbb ki kellett szabadítania a kezét.
Dick felneszelt a gyenge mocorgásra, és álmosan felnézett.
- Tim? Damian? - Felült a székben és végre megértette, hogy Damian elhagyta a szobát, Tim pedig magához tért. Boldogan elmosolyodott, és megszorította a fiú kezét.
- Timmy! Hogy érzed magad? - Felpattant, hogy kövérre pofozza Tim párnáit, hogy kényelmesebb legyen neki és ülésbe segítette. Egészen közel hajolt hozzá.
- Jól vagyok - motyogta Tim, és hagyta, hogy Dick vadul simogassa az arcát és a haját. A férfi nem tudott betelni vele. Kisöpörte Tim félhosszú frufruját a homlokából, és lehelt rá egy finom csókot.
- Ne ijessz így rám még egyszer - kérte, szinte könyörgő hangon.
- Sajnálom - rebegte Tim. - A kötelem... Dick! - Ép bal kezével elkapta a férfi csuklóját, hogy magára, illetve mondandójára irányítsa a teljes figyelmét. - Mondd, hogy baleset volt. Mondd, hogy véletlen. Mondd, hogy nem Damian tette!
- Timmy... - Dick a fiú arcára simította a tenyerét. - Nem Damian volt. A köteled beakadt egy vízköpő szájába és annak a foga kezdte ki a már elhasználódott szálakat azzal, hogy lendültél.
- Egészen biztos ez?
- Igen. - Tim lehunyta a szemét és lehajtott fejjel, megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és hagyta, hogy elengedve Dick csuklóját, keze ernyedten visszaessen combja mellé. Felszegte a fejét és kétségbeesetten nézett a férfi szemébe.
- Dick, én... én annyira féltem... - Dick megsimogatta a fiú arcát.
- Sajnálom, Timmy. Elképzelni sem tudom, mit érezhettél. Az én hibám, jobban kellett volna figyelnem rád. - A mellkasához szorította Tim arcát, ahogy óvatosan, ügyelve felkötött jobb karjára, magához ölelte.
- Nem a te hibád volt - suttogta a fiú. - Sokkal inkább a sajátom... - tette hozzá elfúló hangon.
- Baleset volt - jelentette ki Dick, majd bágyadtan, fáradtan a fiúra mosolygott.
- Hozok neked enni valamit - mondta, miközben elengedte. Tim szó nélkül bólintott. A férfi már majdnem elérte az ajtót, amikor a fiú hangja utolérte.
- Dick...
- Hm? - fordult hátra a válla fölött. Tim ajkai nyitva voltak, mintha elakadt volna a szava, láthatóan mondani akart valamit, de aztán mégis meggondolta magát.
- Semmi. Felejtsd el.
Dick ezt most igazán nem akarta Alfredre bízni, miután tudakozódott nála Damian hollétét illetően, maga fogott neki, hogy csináljon Timnek egy szendvicset. Megmarkolta a kés nyelét, de néhány másodpercig csak tartotta a kenyérszeletek fölött. Nem kell levágnia a kenyér haját, Tim már elég idős hozzá, hogy megegye; ördög vigye, de ostoba! Amíg érzékelte, hogy Alfred figyeli, készített egy sonkásat salátával és majonézzel, de mihelyt a komornyik elment, hogy ránézzen Damianra - nem-e éppen Timet készül meggyilkolni az emeleten -, elővette a lekvárt és a mogyoróvajat. Timnek energiára van most szüksége, amit nyúltápból aligha nyerhet. Borzasztóan elégedetten önmagával egy tányérra tette a szendvicseket, hogy felvigye. Ténykedése közben a falon lógó naptárra esett a pillantása. Kiesett a kezéből a szendvics.
- Picsába - szitkozódott halkan a fogai között szűrve, és csapot-papot (szendvicset és tányért) ott hagyva felnyargalt az emeletre. Eszelősként rontott be Tim szobájába.
- Öltözz! - parancsolta mennydörgő hangon, még mindig markolva a kilincset. Tim a döbbenettől tágra nyílt szemekkel, értetlenül nézett fel rá a könyvből, amit olvasott.
- Dick, egyedül felülni is alig tudok, nem... - elhallgatott; megrökönyödve figyelte, hogy Dick az ágyhoz ugrott, majd a szekrényhez és úgy kezdett kutatni benne, mintha a sajátja lenne. (Félig az is volt.)
- Mit... Mit akarsz ezzel?
- Akartad, de aztán direkt nem mondtad! - szegezte vádlón mutatóujját a fiúnak. Tim elkomolyodott. Bűnbánóan leszegte a fejét, de nem válaszolt. Hallotta, hogy Dick mélyet sóhajt, majd röviddel utána érezte, hogy az ágy megsüppedt a súlya alatt, ahogy mellé ült.
- Timmy - szólította meg halkan. - Édesapád halálának az évfordulója van; kimegyünk a temetőbe hozzá. Ez egyértelmű, nem értem, miért nem emlékeztettél rá.
Tim összepréselte az ajkait, és összehúzta magát.
- Én... - motyogta. - Én csak...
Dick szótlanul, gyengéden magához ölelte.
- Semmi baj, kis tesó. Engedd ki. - És ez volt az az apró lökés, ami hiányzott Timnek. Ép kezével Dick pólójába markolt a hátán, arcát a férfi mellkasába fúrta és csendesen sírni kezdett. Dick lágyan, lassan simogatta a zokogó hátát, érezte, hogy a fiú elfojtott, meleg könnyei átáztatják a ruháját.
- Sírj csak, sírj. Egy kicsit megkönnyebbülsz tőle - duruzsolta halkan. - Összejött neked az utóbbi két nap.
- Shajhnálo-om... - hüppögte Tim.
- Nem kell sajnálnod, Timmy. - Dick gyengéden eltolta magától, hogy rámosolyoghasson. Megsimogatta a haját, egy finom mozdulattal kisöpört egy rakoncátlan tincset a könnyáztatta, meggyötört arcból. Gyönyörködött a látványban egy kicsit, majd hüvelyujjával elmaszatolt egy könnycseppet. Némán beszívta a levegőt, lehelt egy csókot a fiú homlokára. Aztán mielőtt észbe kapott volna, lágyan megcsókolta a száját is. Tudta, hogy nem lenne szabad, de Tim ajkai olyan puhák és finomak voltak, hogy képtelenség volt ellenállni nekik. Alig szakította el az ajkait a fiúétól, ismét megcsókolta. Ám Tim ez alkalommal nem hagyta annyiban a dolgot, Dick meglepetésére sóhajtva, nedvesen visszacsókolt.

3.
- Legalább az ajtót csukjátok be, ha nyaljátok egymást - érkezett Damian becsmérlő megjegyzése az ajtó felől. Dick és Tim szétugrottak, mindketten az ajtó felé kapták a tekintetüket, a fiú sebtében megtörölte az arcát, hogy eltűntesse könnyei árulkodó nyomait. Nem volt szüksége arra, hogy Damian emiatt is élcelődjön vele. A kisfiú karba tett kézzel, vállaival az ajtófélfának támaszkodva, unott arccal nézett rájuk; isten tudja, mióta.
- Mellesleg, Pennyworth üzeni, hogy a kocsi készen áll.
Hát persze, a jó öreg Alfred. Már jó előre gondolkodott.
Damian küldetését teljesítve sarkon fordult, és elmasírozott.
- Hányszor kértem, Dick úrfi, hogy ne a fiatalúr előtt csinálja? - szólalt meg rimánkodva, szemrehányóan az addig Damian mögött rejtőző komornyik. - Annyi viszontagságot élt már át szegény fiú, nem hiányzik a lelkének egy ilyen látvány. Még csak tíz éves!
- Alfred, Damiannak nincs is lelke, rég eladta az ördögnek; vagy talán eleve nem is volt neki - jegyezte meg Tim.
- Ezt hallottam ám, Drake!
- Timothy úrfi, a legjobb most az lesz, ha befogja a száját - meredt dühösen, Damian helyett is sértetten a fiúra a komornyik. Dick elvigyorodott és átölelte Tim vállát.
- Ne is törődjön vele, Alfred, majd én befogom neki - felelte kajánul.
- No, de úrfi! - háborodott fel az idős férfi. Egy perce sincs, hogy arra kérte Dicket, hogy viselkedjen tisztességesebben, erre ez...
- Csigavér, Pennyworth - hallották Daminant valahonnan. - Nem Grayson ízlése miatt fogok lelki törést szenvedni. - Tim sóhajtott és rosszallóan, finoman megrázta a fejét. Már nem volt biztos benne, hogy a reggeli eset Damiannal ténylegesen megtörtént, és nem csak lázálom volt.
- Azt ajánlom, Damian, hogy válogasd meg a szavaidat - felelte szigorúan Dick.
- Úrfik, könyörgöm, ne két szobán és egy folyosón keresztül beszélgessenek!
Átható csönd ereszkedett rájuk.
Alfred sóhajtott.
Kivételesen övé volt az utolsó szó.

Amikor Tim meghül az esöben

2011-11-07T11:21:00.006+01:00

Cím:
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick/Tim
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/10/30-11/06
Megjegyzés: * / *

Figyelmeztetés: fluff

Dick egy egészen kicsit bosszús volt, amikor mogorván délre állította az állóóra mutatóit. A barlangba vezető titkos lejárat feltárult, ő pedig rosszkedvűen letrappolt a lépcsőn. Ahogyan azt sejtette, Red Robin a számítógép előtt ült, és dolgozott. Jobban mondva, csak félig volt Red Robin, szerencsére, amikor csak tehette, levette azt az ostoba maszkot - így az most is a hátán pihent. Dick egészen megenyhült, ahogy megpillantotta Timet. Tisztes távolságban megállt, és csak fürkészte a fiú komor arcvonásait, ahogy az az adtok végtelenül futó sorát tanulmányozta. Halványan elmosolyodott, majd a szék mellé lépett, Tim mögé.

- Egész nap ezt csináltad - jegyezte meg némi szemrehányással.
- Dolgozom, Dick.
Dick sóhajtott. Nem válaszolt. Szórakozottan figyelte a kijelző által rárajzolt árnyakat Tim arcán.
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte halkan.
- Nem tudom - felelte Tim gépiesen, nem is fordult a férfi felé.
- Én tudom: reggel. Tudod egyáltalán, hogy hány óra van? - Tim végre befejezte a gépelést és Dick felé fordult.
- Mit akarsz tulajdonképpen? - kérdezte sóhajtva.
- Azt, hogy hagyd végre abba és pihenj egy kicsit. Ha felfrissültél, jobban fog menni.
Tim láthatóan elgondolkodott.
- Mit javasolsz?
Dick tudta, hogy nyert.
- Menjünk el a kedvenc kínai éttermedbe vacsorázni. Csak te meg én. Én fizetek. Utána, ha van kedved, elmehetünk moziba is.
- Nem megyek moziba veled - közölte Tim komolyan a férfi szemébe nézve -, inkább nézzünk meg nálad egy filmet.
Dick beletörődően megvonta a vállát.
- Megegyeztünk. Most pedig sipirc felfelé átöltözni!
Tim ismét sóhajtott - ezúttal inkább fáradtan, mint neheztelően -, majd engedelmesen felállt és elindult a lépcső felé.
Húsz perc múlva indulásra készen várta Dicket. Türelmetlenül karórája számlapjára pillantott - sokadszorra -, és durcásan felfújta az arcát. Dick egy másodperccel később toppant elé, vidáman Timre vigyorogva. Képtelen volt eltitkolni, hogy imádta, ha Tim duzzog egy kicsit. Olyankor borzasztóan aranyos.
- Felejtsd el a gondokat egy kicsit - kérte, miközben megsimogatta a fiú haját. - Úgyhogy ha továbbra is olyan fancsali képet vágsz, mint aki citromba harapott, kénytelen leszek megcsiklandozni téged.
Komoly fenyegetés volt, Tim meg is szeppent egy kicsit, elvégre Dick legfélelmetesebb fegyvere a keze volt.
Mire az étterembe értek, a fiú elfelejtette - persze csak átmenetileg - az összes megoldásra váró ügyet. Dick értett hozzá, hogy vidámságával szertelenebbé és oldottabbá tegye a környezetét.
Egymással szemben ültek le egy elzárt boxban, és Tim érezte, hogy Dick a combjának támasztja a térdét az asztal jótékony takarásában, de egyáltalán nem bánta, nem mozdult. Semmiségekről csacsogtak, jó volt végre átlagembernek lenni a környék legnagyszerűbb kínaiját falatozva. Tim édes-csípős levese utolsó cseppjeit kanalazta, amikor Dick a lábfejével simogatni kezdte a bokáját az asztal alatt. A férfi szórakozottan felkönyökölt az asztallapra, és huncut mosollyal fürkészte a fiú arcát, ami kifejezéstelen maradt, mintha észre sem vette volna a ténykedését. Tim kiszürcsölte a leves maradékát is a tálkából, amikor az asztaluk melletti ablakon látták beszűrődni egy az utcán elszáguldó rendőrautó vörös és kék villogóit; a járőrt még két szirénázó autó követte. Dick és Tim egymásra néztek.
- Mozgalmas este - jegyezte meg a fiú, lepillantva az étlapra, mintha valami rendkívül érdekeset fedezett volna fel rajta.
- Az - hagyta rá Dick. - Mire gondolsz? - kérdezte gyanakodva, ahogy Tim arcát fürkészte. Ismerte már öccsét annyira, hogy olvasni tudjon a vonásaiból. Tim felkönyökölt az asztalra, állát tenyerébe támasztotta.
- Arra, hogy sült banánt vagy fagyit kérjek-e desszertnek - felelte komolyan.
- Fagyit - mondta Dick. - Ugye az meg sem fordult a fejedben, hogy--
- Nem. Dick, ezt az estét együtt töltjük, itt aztán majd nálad, nem az utcán álruhában. Néha a rendőrök is megizzadhatnak. - Dick bizonytalanul bólintott; még mindig nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy Tim nem ugrik fel jót cselekedni.
Miután Tim elégedetten sóhajtott, és mosolyogva hátradőlt az ülésben, a férfi kinyúlt a magára és a maradék fagyiban hagyott kanál felé. Arra gondolt, hogy Tim ajkai hidegek lehetnek, megcsókolni bizsergető érzés lenne. Sóhajtott, hogy elhessegesse a késztetést, és maga elé húzta a kelyhet, hogy bekebelezze az édességet, ami kifogott a fiún.
Néhány perccel később Dick fizetett, és hazaindultak. Amikor kiléptek az étterem ajtaján, Tim aggódva pillantott fel a csillagtalan égboltra. Nem csupán az utcai lámpák fényszennyezése miatt tűntek el a fényesszemű, néma égifigyelők, de elrejtette őket a város fölé tornyosuló piszkos, sötétszürke, habos felhőtakaró is. Dick a fiúra pillantott, majd, követve a tekintetét, az égre. Leheletük félig áttetsző, rövid életű pamacsokban gomolygott előttük. Amikor elindultak - úgy döntöttek, sétálnak a férfi lakásáig -, ritkás, apró, hideg cseppekben szemelni kezdett az eső.
- Tudtam, hogy nem fog simán menni - morogta Tim, és fentebb húzta a zipzárt a kabátján. Ennél a megjegyzésnél jobban nem törődtek az időjárással, nagyobb zuhékat is vészeltek már át egész éjszakákon át tartó megfigyelések, harcok alatt, néhány kósza csepp meg sem kottyanhat nekik. Ezen kívül egészen szép volt az este ahhoz, hogy sétálni legyen kedvük; egymás társaságáról nem is beszélve. Koszos, néptelen sikátorokon vágtak át, úgy ismerték Gotham eldugott utcáit, mint Sherlock Holmes Londonét.
Dick egészen két saroknyit várt. Aztán szorosan felzárkózott Tim mellé, leheletük párája egy rövid időre eggyé vált, és ujjai hegyével megérintette a fiú keze fejét. Tim nem húzódott el, nem is nézett rá. Dick laposan Timre pillantott, nyelt egyet, hogy még több bátorságot gyűjtsön, majd ujjait lassan a fiú ujjai közé fűzte. Megfordult a fejében az is, hogy a szájához emeli, hogy leheljen rá egy könnyű csókot, de inkább nem tette; tartott tőle, hogy Tim ezt már túlzásnak érezné és nem akarta vérző orrát dajkálni az út hátralévő felében. Éppen elég volt annyi, hogy kéz a kézben sétáltak az esőben.
Már egészen közel jártak Dick lakásához, amikor az eső felbátorodott és minden erejével rájuk szakadt. Hideg, sűrű cseppjei rövid idő alatt bőrig áztatták őket. Egymásra pillantottak és egyszerre vigyorodtak el.
- Verseny az ajtóig? - kérdezte Dick túlkiabálva az eső csendes zuhogását.
- Mi lesz a vesztes büntetése? - kérdezett vissza Tim, már futásnak eredve. Mire Dick észbe kapott, a fiúnak már három méteres előnye volt, mégis beérte, éppen az ajtó előtt. Elkapta a derekát és magához húzta.
- Ez csalás! Ez csalás! - kiáltotta nevetve Tim, két kézzel kapaszkodva az ajtóba. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, amikor érezte, hogy a férfi a zsebébe nyúl. Az eső kitartóan verte az ablakokat, de ezen túl is hallotta, hogy Dick kuncog.
- Nálad van a kulcs, kis tesó - suttogta a fülébe. Ujjai közé csippentette a kulcsot, kihúzta Tim zsebéből és kinyitotta az ajtót. Belépett, maga mögött hagyva a fiút. - Az esőben akarsz éjszakázni? - kérdezte. Tim gyorsan beljebb került, Dick szinte azonnal mellette termett, és határozottan a csukott ajtónak nyomta. Alkarjával a falapra támaszkodott úgy, hogy közben játszhasson Tim hajával.
- Csuromvíz vagy - suttogta.
- Te is... - Tim megemelte az állát, Dick pedig lehajolt, egyszerre mozdultak, így ajkaik félúton találkoztak. Alig értek össze, máris szétnyíltak, hogy mélyítsék a csókot.
- Jéghideg a bőröd - morogta a férfi, miközben lehúzta a zipzárt Tim kabátján. Levette róla, és ledobta maguk mellé a földre. Keze tétovázás nélkül simított végig a fiú mellkasát borító, ronggyá ázott ruháján. - Nem fázol? - tudakolta megtörve a csókot. Ajkaik elváltak, orruk összeért. Tim nedves tincseiből kövér cseppekben menekült az eső, ezek hálóján át nézett fel tiszta, csillogó tengerkék szemekkel a férfira.
- Nem - felelte. Lehelt egy könnyű csókot Dick szájára, aztán várt.
- Szerintem a biztonság kedvéért vennünk kéne egy forró zuhanyt - állította Dick, miközben alsó ajkával játszott Tim felső ajkával. A fiú ismét megcsókolta finoman.
- Nem rossz ötlet - suttogta. Dick égetett egy csókot a fiú állkapcsára, majd a füle tövére. Tim bőre teljesen lehűlt az esőtől, a férfi ajkai ellenben forróak voltak a vágytól. A fiú libabőrös lett az ellentéttől és akadozva felsóhajtott. Dick apró, könnyű csókok százaival hintette Tim finom nyakát, a fiú felnyögött, a térde megremegett.
Néhány órával később zuhanyoztak csak, együtt.

Dick tükörtojást sütött szalonnával, egy csinos kis kötényben, amit még Alfredtől kapott az első külön töltött karácsony alkalmával. Vidáman, halkan dúdolt valami ostoba dallomot és a teára pillantott, hogy az elkészült-e már. Ágyba felszolgált reggelivel akarta meglepni Timet, hogy jókedvűen ébredjen.
Jól kovácsolt terve azonban kudarcba fulladt. Már majdnem készen volt, amikor Tim megjelent a konyhaajtóban. Álmosan az ajtófélfának támaszkodott, és kábán a férfit kereste a tekintetével. Dick mozdulata megtört, ahogy végignézett a pólóját viselő fiún. Meg tudta volna a szokni a látványt, és Tim társaságát minden reggel. Megragadta a serpenyő nyelét és félrehúzta azt a tűzről.
- Timmy - duruzsolta, miközben odalépett hozzá, hogy a karjaiba zárja. Tim egész teste lángolt, alig észrevehetően reszketett, az arca kipirult, a szája kiszáradt és nehezen vette a levegőt. Dick gyanakodva a fiú szemébe nézett. - Jól érzed magad?
- Persze... Csak fáradt vagyok - felelte bágyadtan a fiú. Dick megsimogatta a haját, kisöpörte Tim frufruját az arcából és homlokát a homlokához érintette. Tim bőre döbbenetesen forró volt. A fiúnak jól esett az érintés, lehunyt szemmel felsóhajtott.
- Lázad van, kis tesó - közölte a férfi a nyilvánvalót. Tim tiltakozni akart, de Dick nem hagyta szóhoz jutni. - Beteg vagy.
- Nem vagyok... - Tim megingott, és Dick karjába kellett kapaszkodnia, hogy ne essen el. - Na, jó, talán egy kicsit szédülök.
Dick elmosolyodott, szorosan magához ölelte a fiút, és megcsókolta a homlokát. Aztán a száját. Tim ajkai szinte lángoltak.
- Bújj vissza az ágyba - suttogta a fülébe. - Mindjárt befejezem a reggelit és felviszem neked.
- Aztán velem maradsz? - tudakolta Tim már-már kétségbeesetten nézve Dick szemébe, remegő kézzel kapaszkodva a karjába.
- Aztán veled maradok - felelte a férfi, és ismét megsimogatta a fiú haját. Gyengéd csókot nyomott a szájára. - Egész nap az ágyban.
- Megígéred?
- Megígérem.

Egy hosszú éjszaka

2011-11-06T23:36:00.002+01:00

Amikor azt mondtam, hogy beszervezem Jasont, nem egészen így képzeltem.

Cím: Egy hosszú éjszaka
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick/Tim
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/10/29-11/05
Megjegyzés: pwp-ish

Jason fürgébb volt nála; és egyébként is, Timnek nem állt szándékában bántani őt, egyszerűen képtelen lett volna rá. Tétovázásának hamar meg is lett az eredménye, Jason játszi könnyedséggel vitt be pontos, de nem veszélyes ütéseket. Úgy tűnt, ártani nem akar Timnek, csak lefoglalni őt.

Késő délután volt, és az ereszkedő sötétség most nem sietett Tim segítségére, úgy tűnt, hogy ez alkalommal Jason oldalán áll. Egész nap esett, mocskos, híg pocsolyákat hagyva hátra a koszos sikátorokban. Tim kimondhatatlanul örült neki, hogy az ereszkedő nap sugarai nem törtek meg a víztócsák felületén, elvakítva őt.
Ügyesen kikerülte Jason lendülő jobb kezét, így figyelmetlenül kapott egy bal horgot a gyomrába. Nyál fröccsent a szájából, minden fakulni és forogni kezdett körülötte. Tántorogva a falnak támaszkodott, de Jason nem hagyott neki pihenőidőt. Fogalma sem volt, hova kapta a következő ütést, elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, kába volt, így megrázta a fejét, hogy magához térjen. Egyetlen pillantásból felmérte a helyzetét. Néhány percig lehetett csupán ájult - a nap állásából ítélve. Még mindig a sikátorban voltak, Jason úgy állt előtte, csípőre tett kézzel, enyhe terpeszben, lenézve rá, mint egy diadalmaskodó hadvezér. Timre villantotta eszelős ragadozó-vigyorát. A fiú a talpán állt ugyan, de két keze vállmagasságban valami kósza rácshoz volt bilincselve, mintha a keblére akarná ölelni a világot - vagy Jasont. A férfi odalépett hozzá és megpaskolta az arcát.
- Gyorsan magadhoz tértél - dicsérte. - A teljesítményed összességében harmatgyenge volt, imposztor, bár azt mindenképpen el kell ismernem, hogy rejlenek benned bizonyos lehetőségek. - Éhesen megnyalta a száját. Tim nem felelt. Összevont szemöldökkel, mérgesen nézett a férfire, bátran tartva a szemkontaktust, de közben eszelősen gondolkodott. Kell lennie valami kiútnak, valahogyan biztosan ki tud szabadulni.
- Nem kell félned, nem akarlak bántani. Legalábbis egyelőre. Most csak eljátszok veled egy kicsit - közölte a férfi vigyorogva. A fene se tudja honnan, egy fecskendőt húzott elő tűvel, amiben valami híg, félig áttetsző, gránátalma színű folyadék lötyögött. Tim megpróbált szabadulni, láncai méltatlanul csörögtek, de nem engedték. Pánikba esett, idegesen zihált, izmai megfeszültek a kétségbeesett küzdelemtől.
- Maradj veszteg, különben csak jobban fog fájni - figyelmeztette Jason, közeledve a tűvel Tim felé. Ahogy egyre közelebb ért, a fiú annál elkeseredettebben próbált szabadulni - hasztalanul.
A kevlárnak fel kellett volna fognia, de valami olyan fémből készült a tű, ami úgy hatolt át az anyagon, mintha az ott sem lett volna. Egyenesen Tim vénájába. Jason vigyorogva már majdnem a teljes fecskendőnyi löttyöt belenyomta, amikor a férfi hirtelen félre ugrott, a tűt otthagyva a fiú karjában. Nem érte készületlenül Nightwing érkezése. Nevetett, kikerülte a férfi ütését és rúgását is.
- Egy perccel korábban érkeztél, mint ahogy számítottam, bátyám - mondta, amikor nyert egy kis távolságot. - Jó szórakozást kívánok! - kiáltotta még oda egy elégedett vigyorral, majd elnyelte a sötétség. Nightwing csupán egyetlen pillanatig bámult utána, úgy ítélte, hogy jelen helyzetben Tim fontosabb. Jasont egy másik alkalommal is elkaphatja, hogy előnyösen átrendezze a profilját, de ha valami mérget pumpált a kis testvérébe... Akkor nem lesz az a sarka a világnak, ahol elrejtőzhet előle. Timhez ugrott, kitépte a tűt a karjából, és egy fém tárolóra tette. Nem akarta eldobni, mert ha valóban méreg, akkor a maradék elengedhetetlen az ellenszer elkészítéséhez. Gyorsan, szakszerűen kinyitotta a fiú bilincseit, majd várakozóan ránézett.
- Jól vagy? - kérdezte fürkészve Robin arcát.
- Igen - felelte Tim, de megtántorodott és a rácsnak támaszkodott, köpenye óvón ráborult. Szédült, a pulzusa a duplájára emelkedett, a szája kiszáradt, a levegő hiánycikké vált a számára, így halkan zihálni kezdett. Nightwing megérintette a vállát, hogy szükség esetén a támasza lehessen.
- Azt mondtad, hogy jól vagy - korholta.
- Jól... is... - kapkodta a levegőt Tim. Dick félig bosszúsan, félig aggódva összevonta a szemöldökét, rosszallóan megrázta a fejét.
- Nekem egyáltalán nem úgy tűnik. Gyere, visszamegyünk a barlangba, azonnali ellátásra van szükséged.
- Mondom, hogy jól vagyok.
- Nem vagy jól. - Nightwing felkészült rá, hogy ha kell, erővel teszi Robint a kocsiba, ha az továbbra is makacskodik. Timhez hajolt, hogy egy utolsó alkalommal a lelkére beszéljen, mielőtt erőszakot alkalmaz. Tisztán látta, hogy a fiú arca kipirult, az ajkai cserepesre száradtak és nehezen, gyorsan kapkodta a levegőt. Dick kétségbeesett. Kinyúlt Tim felé, hogy felnyalábolja, de a fiú megpróbálta ellöki a kezét. A heves mozdulattól szétnyílt a köpenye, és így a férfi valami olyat látott, amit nem akart elhinni. Mindenre számított, csak éppen arra nem, hogy a fiúnak merevedése van. Nem jött zavarba, pislogott néhányszor, majd miután a jelenség ettől nem tűnt el, kezdett kialakulni egy kép a fejében. A fecskendőre sandított, és eszébe jutottak Jason búcsúzó szavai is: Jó szórakozást kívánok!
- Hogy a rohadt életbe! - káromkodott hangosan, belerúgott egy jobb sorsra érdemes kukába, ami csörömpölve az oldalára dőlt, majd vetett még egy pillantást Tim merevedésére. - Az az aljas szemét! - A fiúhoz fordult, aki addigra már remegett. - Jól van, nyugodj meg - csitította megenyhülten - inkább saját magát, mint Robint. - Minden rendben lesz. Gyere.
Tim makacsul kerülve a szemkontaktust, tekintetét szigorúan a földön tartva, konokul kapaszkodott a rácsba.
- Inkább maradnék.
Dick méregbe gurult. Megragadta Tim grabancát és úgy húzta közel magához, hogy az arcába sziszeghessen.
- Egyféleképpen segíthetünk most rajtad, de nem itt. Nem kértelek, hanem utasítottalak.
Tim sóhajtott. Ennél megalázóbb helyzetet elképzelni sem tudott.
Mire Dick lakására értek, Tim már alig volt magánál. Beléptek az ajtón, Dick piszmogott valamivel, ő a falnak támaszkodott és lihegett.
- Jól van, gyere. - Bevezette a fiút a hálószobába, és amikor az az ágy előtt állt rogyadozó térdekkel, egészen egyszerűen csak finoman meglökte, Tim pedig végigterült a fekvőalkalmatosságon. Tetszésének halkan hangot adott valahol a sóhaj és a nyögés között. Oldalra fordította a fejét és arcát mosolyogva a párnához dörgölte. Dick rá pillantott, majd nyelt egy nagyot. Letérdelt az ágy végéhez és megragadta Robin egyik bokáját.
- Nincs csizma az ágyban, ezt te szajkóztad mindig - mondta, miközben lecibálta a szóban forgó lábbelit Tim lábáról. Amikor ezzel végzett, felegyenesedett és csípőre tett kézzel leplezetlenül végigmustrálta az ágyában fekvő fiút. Újból lehajolt hozzá, kíváncsian felhúzta a piros Robin-felsőt, és remegő kézzel, ujjai hegyével végigsimított a fiú hasán. Kevlár kesztyűjén keresztül semmit nem érzett belőle, de nem volt türelme bajlódni most azzal; egyébként is, talán jobb is volt, hogy nem érezte, hogy Tim bőre milyen észbontóan forró volt. A fiú halkan sóhajtott. Dick fürkészte az arcát, majd határozott, így visszatérdelt az ágy lábához. Végigfuttatta ujjait Tim combján, a térdétől az ágyékáig, majd lecibálta a fekete, kívül hordott nadrágot a piros harisnyával együtt. Felgyorsult a lélegzete a látványtól, a fiú férfiassága kemény volt és nedves, és Dicknek minden önuralmára szüksége volt. Megnyalta kiszáradt ajkait, Tim egyik lábát a vállára vette, hogy közelebb kerülhessen hozzá. Tim érezte, hogy a szoba hűvös levegője megsimogatja legnemesebb testrészét, ellenkezni azonban nem volt ereje, csupán a fejét emelte fel, hogy zavart tekintetével Dicket keresse.
- Timmy... Afrodiziákumot adott be neked az az eszelős... - magyarázta. - de mindjárt jobb lesz, ígérem...
Tim képtelen volt bármiféle választ kinyögni, gondolkodni pedig végképp. Érezte, hogy Dick forró lehelete a bőrét cirógatja, a következő pillanatban pedig átölelte a nedves forróság. A szemei tágra nyíltak és mélyről, elakadóan felnyögött.
Dick alig kezdett dolgozni rajta, öltözéke kényelmetlenül, fájón szűk lett. A fiú vállán nyugtatott combját ölelte, a szűkölő vágytól hajtva belemarkolt, kék-fekete ujjai úgy martak bele a meg-megfeszülő izomba, hogy ujjai hegyei elfehéredtek a kesztyű takarásában és szédült elméjével is tudta, hogy a nyomait még hetekig őrizni fogja a fehér bőr. Tim sóhajai és nyögdécselése őrült tempóban kergette afelé, hogy elélvezzen csak attól, hogy a fiú a szájában van.
- Dick... - nyögte Tim, és a férfi hajába túrt. Dick megremegett, és tudta, hogy nem sokon múlt. Lihegve felemelte a fejét és végignézett sokadjára is a kicsikart kéjben gyötrődő fiún. Legtitkosabb álmaiban látta így vergődni Timet az ágyában.
A fiú arca felé nyúlt, gyengéden megsimogatta a hüvelykujjával az arccsontját, majd végigsimított a ziháló ajkakon. Tim szinte azonnal szétnyitotta a száját, Dick visszafojtott lélegzettel végigsimított a felsőn. Látta, hogy Tim nyelve megmozdul, hogy megnyalja a hüvelykjét, de a kesztyűn keresztül nem érezte.
- Húzd ki a fiókot - utasította rekedten. Tim zavartan felnyitotta a pilláit, tétován kinyúlt az éjjeliszekrény felé, és kitapogatta a fogantyúját. A fiókban óvszert és síkosítót talált, amit engedelmesen kipakolt maga mellé az ágyra. Dick hatalmasat nyelt. Annyira nagyon szeretné... Annyira, hogy a sürgető vágytól sajog az ágyéka, de... Nem teheti ezt Timmel. Így nem. Talán, ha megkérdezné... Ostobaság. Persze, hogy igent mondana, persze, hogy akarná; bármit, amitől enyhül a gyönyör kínja.
- Dick... Dick?
Dick engedve a sürgetésnek feltérdelt az ágyra, megtámaszkodott a fiú feje mellett, térdei közrefogták Tim keskeny csípőjét és lehajolt hozzá, hogy megcsókolja. Éhesen, vadul, mohón falta a fiú ajkait, Tim pedig habozás nélkül viszonozta, bele-belenyöszörögve és -sóhajtva a csókba. Átölelte a férfi nyakát és ívbe feszítette a hátát, hogy még közelebb lehessen hozzá. Dick lenyúlt, lecibálta magáról a nadrágját csípőig, és férfiasságát a fiúéhoz nyomta. Dick felnyögött, Tim lélegzete elakadt. A férfi alig fogta át mindkettejük férfiasságát és mozdította meg a kezét, egyszerre élveztek el. Tim a férfi nevét ismételgette, arcát a nyaka hajlatához fúrta.
- Tudom, Timmy, tudom... - suttogta a férfi a fülébe, miközben szorosan magához ölelte. Igyekezett nem tudomást venni Tim könnyeiről. - Ha azt akarod, megígérem, hogy reggelre elfelejtem az egészet. Rendben van?
Tim bizonytalanul bólintott, egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz majd, jelenleg sürgetőbb dolgok foglalkoztatták; a reggel túl messze volt még.
- Dick, én... én...
- Tudom, hogy ez még nem volt elég, Timmy. Minden rendben lesz... Megígérem neked...

Dick az adott pillanatban nem tudta eldönteni, hogy huszonnégy óra múlva megköszönje-e Jasonnek az akciót, vagy kibelezze érte.

Kávé (igen, ez is)

2011-10-28T14:24:00.003+02:00

Nos, nem azért ez a szösszenet címe, mert nem tudok újat kitalálni, hanem azért, mert ez illik hozzá.

Cím: Kávé
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők, párosítás: Superman/Batman
Korhatár: 16+ (kissing)
Kelt: 2011/10/27
Megjegyzés: otp :| (igen, mert láttam a Közellenségeket meg az Apokalipszist is. Meg egyébként is.)

Superman karba fonta a kezeit a mellkasa előtt, és kényelmes terpeszbe rendezte a lábait. A sötétség jótékony takarásában maradt, onnan figyelte a hatalmas és több monitorral rendelkező szuperszámítógép előtt dolgozó Batmant. A férfit magát valójában nem látta, mert az a forgólábas székbe süppedt. A nyirkos, sötét barlangban csend volt, amit csupán a halk, gyors gépelés tört meg.
- Még ma megszólalsz, vagy azt tervezted, hogy egész nap csak bámulsz? - kérdezte végül unott hangon Batman. Superman a székhez sétált.
- Csak gondolkoztam.
Batman ujjai finoman táncoltak a billentyűkön, tekintetét a legméretesebb kijelzőn tartotta.
- Szokatlan tőled. Szabad tudnom, hogy min? Rendkívül zavaró, hogy nézel.
- Az érdekelne, hogy mikor lazítasz. Nekem úgy tűnik, hogy nagyon ritkán.
- Sok dolgom van, nincs időm pihenni.
- Ugyan már, Bruce! - tárta szét a karját Superman. - Hagyd egy kicsit a munkát. Gyere, meghívlak egy kávéra.
Batman végre társa felé fordult, az arca azonban teljesen kifejezéstelen maradt. Annyi kávéházat vehetett volna alkalmazottakkal együtt, amennyit csak akart, és ezt Superman is tudta jól, így még hízelgőbb volt a számára, hogy Clark áldozna rá az újságírói fizetéséből. Superman felé fordult a székkel együtt.
- Nem bánom - felelte, és felállt. A köpenye olyan tipikusan, megmásíthatatlanul batmanesen suhogott a mozdulattól. A lépcső felé indult azzal a tudattal, hogy a másik férfi követi.
- Hova mész? - kérdezte Superman.
- Átöltözni. Nem gondolhattad, Clark, hogy ebben az öltözékben megyek. Szerencsédre itt vannak még a múltkor itt hagyott ruháid.
Clark felderült képpel Bruce után ügetett.
- Bruce, mielőtt felmész... - Gyengéden megfogta a férfi vállát, és maga felé fordította. Nyomott egy cuppanós puszit Batman szájára, majd rávigyorgott. Bruce késztetést érzett, hogy elmosolyodjon a tudattól, hogy egy ilyen kis semmiség is milyen boldoggá tudta tenni a férfit.
- Ezt miért kaptam? - kérdezte elgondolkodva.
- Nem hiszem, hogy ezt engednéd nyilvános helyen - felelte Clark. - Mindkettőnk imidzsén rontana.
- Ebben igazad van - mondta Bruce. Közelebb lépett a másikhoz, lábujjhegyre emelkedett, és puhán megcsókolta. Clark elégedetten, halkan morgott, majd visszacsókolt. Egyik kezével átölelte a férfi derekát, a másikkal a nyakát, hogy magához ölelje. Bruce a karokba simult. Egyszerre nyitották szét az ajkaikat, hogy a másik szájába kóstolva mélyítsék a csókot.
- Talán várhat egy kicsit az a kávé... - dünnyögte a csókba Clark.

Amikor Damian sem akar egyedül lenni

2011-10-20T18:33:00.004+02:00

Ezen felbuzdulva majd megpróbálom még Jayt is beszervezni ;)

Cím:
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: Dick, Tim, Damian
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/10/19

A szél teljes erejéből rázta az ablaktáblákat, az sem érdekelte, hogy azok zárva voltak. Olybá tűnt, feltett szándéka, hogy ha törik, ha szakad, átjut rajtuk és minden hűvösségével a szobára sújt. Ha mindez nem lett volna elég, heves eső kísérte, a hideg, nyúlós cseppek a szél játékszerei voltak, annak kénye-kedve szerint táncoltak, így kitartóan áztatták az éjszakai várost. A fekete felhőkkel kipárnázott fekete égen olykor felvillanó, fehér villámok cikáztak át, fülsértő, szörnyű robajjal. Mindent összevetve, pokoli vihar tombolt Gotham fölött.
Damian olyan kicsire húzta össze magát takarója alatt, amennyire csak tudta, párnáját a fejére szorította, hogy kiszűrje a vihar üvöltését - igen csekély sikerrel. A baj nem az volt, hogy nem tudott aludni a természet tombolásától, hanem az, hogy félt. Ezt persze sosem ismerte volna be; még magának sem, bárki másnak meg végképp. Csak a gyerekek félnek a sötétben a vihartól - ő persze, annak ellenére, hogy nem volt gyerekkora, gyerek volt.
Megelégelte a rettegést, és párnáját dühösen az ágyához vágva felkelt. Dúlva-fúlva, sértetten, álmosan sétált át Dick szobájába. Mezítlábas léptei tipegését elnyomta a folyosó vastag, meleg szőnyege. Dick szobájának ajtaja résnyire nyitva volt, így besurrant a nyíláson, és fellibbentve a takarót, bebújt alá. Azonnal, szorosan a már a takaró alatt lapuló, jólesően meleg testhez simult. Dick neki háttal feküdt, ami a legkisebb mértékben sem zavarta. Ahogy megmozdította a kezét, véletlenül hozzáért a férfi csípőjéhez, amitől kedvet kapott, hogy végigsimítson az íves medencecsonton, majd átölelje a derekát. Kiterpesztette az ujjait, és fentebb csúsztatta a tenyerét a mellkasára, miközben egész testével is fentebb és még közelebb bújt. Érezte, hogy Dick meleg tenyere a kezére simul, és ujjait lassan ujjai közé fűzte. Orrát a férfi válla és nyaka találkozásához fúrta, puha, sötét haja simogatta az arcát. Jólesően sóhajtott, és belélegezte a férfi illatát. Más volt, mint amilyen lenni szokott, de finom volt és bódító, megnyugtatta, érzékeit pedig kiélesítette. Arra gondolt, hogy egész hátralévő életét eltöltené így, amikor társasága álmosan, dörmögve megszólalt.
- Az ég szerelmére, Dick, ne lihegj a nyakamba...
Damian arcáról lehervadt a földöntúli, elégedett mosoly, és akkorát ugrott, amit meghazudtolt a termete. Ahogy az ágy mellett állt, akár a megrökönyödés élő szobra, a szemei már hozzászoktak a sötéthez, így jól látta, hogy két test halmát rajzolja ki a takaró.
- Timmy, a hátamhoz vagy bújva, ha akarnék, sem tudnék a füledbe lihegni.
Damian tisztán látta, hogy előbb Tim szeme pattant fel, egy másodperccel később Dické, és egyszerre fordultak felé, kissé megemelkedve. Dick kinyúlt Tim felé, hogy védőn magához ölelje, bármilyen ellenséggel is kelljen éjnek évadján szembenézniük, de mozdulata megtört félúton a levegőben, és mindketten csak döbbenten meredtek a rájuk bámuló Damianra.
Tim megadóan sóhajtott, és egy finom mozdulattal könnyedén fellibbentette a takarót. Damian értette a célzást, de előbb felvette a durcás arcát, és csak utána mászott vissza az ágyba, mintha bizony ő tenne szívességet Timnek. Dick még vetett egy pillantást előbb a kisfiúra, aztán Timre, majd egy szó nélkül visszafeküdt. Tim követte a példáját, és a férfihez simult, fejét félig a mellkasán, félig a vállán pihentetve. Damian a homlokáig magára húzta a takarót, és annak rejtekében ismét Tim hátához bújt. Az arcát a gerincéhez nyomta a lapockái között, így egyrészt kényelmes volt neki, másrészt érezte az illatát is. Aprót sóhajtott, majd nagy levegőt vett, hogy mélyen belélegezze az illatot. Észre sem vette, hogy közben újból átölelte Tim derekát.
- Damian, ne lihegj a nyakamba - morogta félálomban a fiú. Damian, tessék-lássék, csak úgy tisztességből, Tim bokájába rúgott válaszul - nem túl sok erővel. A mozdulat közben a lába Tim lába fölé csúszott, belegabalyodott, és nem is mozdította el onnan.

A saját érdekedben, Drake

2011-10-18T10:12:00.004+02:00

Nehogy azt gondoljátok, hogy nem szeretem Damiant - imádom a szadista kölykét.

Cím: A saját érdekedben, Drake
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők, párosítás: Tim, Damian
Korhatár: 16+ (boykissing)
Kelt: 2011/10/17
Megjegyzés: Nem otp, de annyira adja magát, hogy nagyon.
Megjegyzés#2: AU, Damian 15, Tim 23.

Hideg, november végi este volt, így meghitten jól esett, hogy a kandallóban vidám tűz pattogott, finom aranyszín ragyogásba vonva a nappalit. Tim a tűz mellé húzott füles fotelbe vackolta magát egy könyv és egy nagy csésze forró csokoládé társaságában.

Zajt hallott, felkapta a fejét. Fülelt, de csak a csönd ölelte át. Körülnézett, és miután nem látott semmi rendkívülit és senkit, megvonta a vállát, majd visszafordult a könyv lapjai felé. Ezúttal nem hallott semmi neszt, huzatot ellenben érzett. Újból felnézett, látta, hogy a lángok a kandallóban őrült táncba kezdenek, majd megnyugszanak. Elgondolkodva bámult a tűzbe azon gondolkodva, mi okozhatta ezt.
- Drake. - Közvetlenül melle Damian állt mellkasa előtt keresztbe font karokkal, mint a nyugalom elő szobra. Tim úgy megijedt, hogy kis híján kiejtette a könyvet az öléből.
- Damian, a frászt hozod rám.
Damian válaszra sem méltatta, csak nézett rá. Tim, miután belátta, hogy nemhogy értelmes, de semmiféle magyarázatot nem fog kapni, sóhajtott, és félretette a könyvet.
- Mit akarsz?
Damian ezúttal sem válaszolt, csak kutatva fürkészte Tim arcát. Minden előzmény vagy figyelmeztetés nélkül, hirtelen lehajolt hozzá, és ajkait Tim szájához préselte. Jobb kézzel megfogta Tim állát, hogy semmiképpen se menekülhessen. Csupán egy pillanatig tartott, Damian szinte azonnal szétnyitotta a száját és nyelve hegyével végigsimított fogadott bátyja ajkai találkozásán. Tim annyira meglepődött, hogy tiltakozni is elfelejtett. Damian azonban nem volt elégedett a helyzettel, nem adta fel az ostromot. Éppen fentebb mozdította volna a kezét, hogy egy kis erőt fejtsen ki Tim állkapcsára, amikor a férfi szétnyitotta a száját. Damian habozás nélkül, mohón belekóstolt. A kényszerű csók tovább tartott, mint amire Tim számított. Lassan váltak el, és nem kerülte el a figyelmét a fiú sóhaja. Volt benne egy csipet megkönnyebbülés meg egy jó nagy adag vágy.
- Mi a csoda ütött beléd? - kérdezte Tim felháborodottan, kézfejével megtörölve a száját.
- Tudnom kellett, hogy milyen.
- Mi milyen? - pislogott értetlenül Tim.
- Grayson néha álmában is téged szólít.
Tim összevonta a szemöldökét.
- És hol érdekel az téged? Ne kábíts, Damian, ehhez túl jól ismerlek. Bökd ki, hogy valójában mi--
- Már megmondtam.
- Damian.
- Jól van, ha ennyire tudni akarod! Zsigerből gyűlöllek, a legutolsó sejtemig - ebben eddig nem volt újdonság -, de... - Damian szava elakadt és zavartan lesütötte a szemét.
- De? - kérdezett vissza Tim vészjóslóan.
- De az utóbbi időben nem tudok másra gondolni, csak rád. - Tim ajkai szétváltak meglepetésében, a szemei elkerekedtek. Damian folytatta. - Meg akarom érinteni az arcod, hogy érezzem a bőröd melegét, bele akarok szagolni abba a lányosra nyírt hajadba, olyan közel akarod lenni hozzád, hogy halljam a szívverésedet. És ettől az egésztől felfordul a gyomrom és még jobban utállak.
Damian úgy érezte, egy örökkévalóság telik el, mire Tim megszólalt.
- Ezért megcsókoltál - közölte szenvtelen hangon a férfi.
Damian lesütötte a szemét.
- El fog múlni, Dami - vigasztalta Tim megenyhülve. - Csak kamasz vagy és kíváncsi.
Damian ellágyult arcvonásai megkeményedtek, versenyt futott benne az undor, a megvetés és a vágy.
- A saját érdekedben remélem, hogy igazad lesz, Drake, és nem estem beléd, mert akkor előbb téged öllek meg, aztán magamat.

Iskolai ügy

2011-10-12T00:53:00.001+02:00

Cím: Iskolai ügy
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman (fő a változatosság)
Szereplők: Dick, Tim
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/07/28-10/10

Dick már-már kétségbeesetten sietett fel a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat. Egy novemberi kedd délelőtt volt, tizenegy körül. Maga az igazgatónő telefonált neki, hogy menjen be.
Tim miatt.
Dicknek elképzelése sem volt a dolog mibenléte felől, korábban nem történt még ilyen, iskolákba amúgy sem szokás hétköznap délelőttönként behívatni a szülőket - illetve Tim esetében a gyámot, vagy mi a csodája ő neki. Mivel Bruce Damiannal már egy ideje New Yorkban volt és nem is igazán lehetett sejteni sem, hogy mikor térnek haza, Dicknek kellett foglalkoznia Tim hivatalos ügyes-bajos dolgaival és iskolai ügyeivel. Ezt a hátralévő utolsó évet már fél lábon is kibírja.
Rendesen aggódott, mert azt mindenesetre tudta, hogy ha megdicsérni akarnák a fiút, akkor azt írásban vagy a szülői értekezletnek nevezett összejövetelen tennék meg. Volt egy olyan tippje, hogy verekedésről lesz szó. Csak éppen az nem mindegy, hogy Tim melyik térfélen játszott. Tovább nem jutott gondolataiban, mert megérkezett az igazgatói iroda elé. Vett néhány mély lélegzetet, hogy nyugalmat erőltessen magára és iskolázta vonásait. Illedelmesen kopogott, majd a harsány, erőteljes „szabad” után lenyomta a kilincset, hogy belépjen.
Az irodában síri csönd honolt, a szőke kontyos, feltűnően csinos igazgatónő karba tett kézzel az asztalának támaszkodott, vele szemben az egyik párnázott széken Tim ült. Dick köszönt, majd becsukta maga mögött az ajtót. A zár nyelvének kattanása puskalövésként hatolt a feszült némaságba.
- Üljön le, Mr. Grayson - utasította a nő a férfit parancsoláshoz szokott hangon. Dick kissé megszeppenve engedelmeskedett. Tim nem mert rá nézni, lehajtotta a fejét. Dick ennek ellenére sem volt meggyőződve róla, hogy bűntudata van és szégyelli magát.
- Nem fogok köntörfalazni, Mr. Grayson - szólalt meg ismét az igazgatónő, miközben megigazította teknőckeretes szemüvegét. - Timothy verekedésbe keveredett.
Dick kifújta a levegőt a tüdejéből. Erre számított.
- És ő volt a kezdeményező.
Dick óvatosan oldalra pillantott, éppen időben ahhoz, hogy láthassa, hogy Tim öntudatosan felszegte a fejét, így láthatta, hogy ki van pirulva az arca a dactól. Egyetlen karcolás sem volt rajta, és Dick szégyellni valóan büszke volt rá emiatt. Visszafordult az igazgatónő felé. Fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania vagy tennie. A szőkeség nézett rá egy hosszú másodpercig határozottan, szigorúan és egy kicsit sajnálkozóan is, majd folytatta:
- Igazán megértheti, hogy már nem hunyhatok szemet e fölött. Ez volt a harmadik alkalom, már nem nézhettem el.
Dick elhűlt. A harmadik?
- Az első két esetet elnéztem Timothy tanulmányi eredményére való tekintettel, és azért mert nem volt több egy pofonnál, de ez a mostani... Beszélgessen el vele erről.
- Miről van szó tulajdonképpen? - kérdezte óvatosan Dick.
Az igazgatónő laposan Timre pillantott, majd vissza Dickre. Fáradtan sóhajtott.
- Néhány fiú hangosan beszélte meg eléggé becsmérlő véleményét Batmanről. A szemtanúk szerint Timothy, igaz erélyesen, de először felszólította őket, hogy hallgassanak el. Szólásszabadságra hivatkozva ezt nem tették meg, erre nekik esett. Nem tudom, hogy úszhatta meg sértetlenül, hiszen az egyik fiúnak kificamodott a válla, a másiknak betört az orra, a harmadiknak enyhe agyrázkódása van. Végül Conner Kent fogta le Timothyt, így ő is kapott két könyöklést a gyomrába. Az ügyeletes tanár azonnal szólt nekem, és miután minden oldalról megvizsgáltam az ügyet, telefonáltam önnek. Láthatja, hogy nem tehetek semmit.
- Nem is kell, ne sajnálkozzon. - Dick a periférikus látásában érzékelte, hogy Tim döbbenten rámered, majd az eddigieknél is durcásabban karba fonja a kezeit a mellkasa előtt. - Ha megszegte a házirendet, azért büntetés jár.
Az igazgatónő megkönnyebbülten ismét sóhajtott.
- Nem reméltem, hogy ilyen megértő lesz, Mr. Grayson.
Dick megvillantotta a csábító vigyorát.
- Szabályok szerint élünk, amit mindenkinek be kell tartania. - A nő zavartan motyogott valami jellegtelen választ és lesütötte a szemét. Egyértelműen beleesett a Grayson-verembe.
- Nos, akkor ennyi lett volna - nézett fel. - A legjobb az lesz, ha most hazaviszi Timothyt.
Dick bólintott. Tim felállt, vakkantott valami köszönésfélét, majd kicsörtetett az ajtón, Dick a nyomában. Némán, egyetlen szó nélkül, két lépésnyi távolságot tartva sétáltak az autóhoz. Illetve, Tim változatlanul dühösen, megsértve karba tett kézzel trappolt, Dick pedig elgondolkodva követte.
- Mi a fenét képzeltél magadról? - kérdezte aztán az ülés tetejére könyökölve, hogy szembe forduljon az anyósülésen helyet foglaló fiúval, amikor már az autó jó illatú, csendes bezártságában ültek. Nem kiabált, voltaképpen nem is látszott dühösnek. Tim cinkos, megbújt mosolyt keresett, de azt sem talált.
- Én csak... - kezdte bizonytalanul.
- Te csak?
Tim felszegte az állát, mélyen Dick szemébe nézett.
- Bruce-t szidták! Én csak kiálltam mellette.
Dick megrázta a fejét.
- Ők Batmant szidták, nem a férfit, aki nevel minket, kis tesó. Uralkodj magadon akkor is, ha ő kerül szóba. Nem leplezheted le sem őt, sem magadat.
Csend ölelte őket át egy rövid időre, amit Tim láthatóan gondolkodással és mérlegeléssel töltött. Dick várakozóan fürkészte a fiú arcát.
- Sajnálom, nem akartam magunkat bajba keverni - mondta aztán halkan. Dick megértően elmosolyodott, és vigasztalóan megsimogatta Tim haját.
- Addig nincs baj, amíg ezt belátod - felelte, majd az út felé fordult. Megvárta, amíg Tim becsatolta az övét, elfordította a kulcsot, hogy beindítsa a motort és hazafelé indult. - Akarsz egy kicsit gyakorolni velem, ha hazaértünk?
- Persze!
- És még valami. Nagyon nem volt helyes, amit csináltál, jobb, ha tudod - mondta komolyan. A szeme sarkából a fiúra pillantott, Tim bűnbánóan lehajtotta a fejét. - Meddig tartott?
- Vagy öt percig. Ismered Kon hallását.
- Öt perc alatt hármat tettél ártalmatlanná... Dami büszke lesz rád.

Lesz tészta is?

2011-10-10T20:52:00.002+02:00

Megtörve a Batman-inváziót: 2011. Ősz. MondoCon. Top10.

Cím: Lesz tészta is?
Szerző: Rukiku
Fandom: Hetalia ~Axis Powers~
Szereplők: Olaszország, Németország, Japán
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/09/25-28
Megjegyzés: I don’t own Hetalia, Hetalia owns me
Beta-reader: outsyder

Olaszország remegő térdekkel toporgott, fél percenként helyezte át a testsúlyát egyik lábáról a másikra, miközben némán tűrte, hogy Németország megkösse bordó nyakkendőjét.
- Egészen biztosan el kell oda mennem, Ludo? - kérdezte nagyon sokadszorra, nyafogó hangon.
- Igen - felelte a német rezignáltan, nagyon sokadszorra. - Meglátod majd, hogy nem lesz az olyan szörnyű.
- Igen, de--
- Nincs semmi de, Feliciano.
Olaszország kelletlenül fintorgott.
- Miért nem Nii-chan megy?
Németország közben befejezte a nyakkendő kötését, meglazította a csomót, és kigombolta az olasz fehér ingének felső két gombját. Megnyugtatóan a fiú vállaira tette a kezét, és komolyan a hatalmas, gyötrődő, mogyoróbarna szemekbe nézett.
- Ott lesz Kiku is. Romano nem ismeri annyira, mint te. Rád van ott szükség.
Olaszország arca felderült.
- Igazad van, Ludo! - Németország halványan elmosolyodott, és az olasz fejébe nyomott egy fekete kalapot.
- Kész is vagy. Mehetsz.
- Köszönöm! - csicseregte hálásan Olaszország és már a boldogságtól szinte felszabadultan szökdécselt az ajtó felé. A küszöbnél azonban megtorpant, és tétován visszafordult a válla fölött.
- Mit gondolsz, Ludo, lesz tészta is a találkozón? - tudakolta kétségbeesetten.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy lesz.
- Akkor jó~! - Csak miután kattant a zár nyelve az olasz mögött, Németország csak akkor lélegzett fel megkönnyebbülten. Néhány másodpercig még nézte a zárt ajtót kifejezéstelen arccal, majd felállt és a telefonhoz sétált. Mélyet sóhajtott, mielőtt felemelte a kagylót és tárcsázott. Nem kellett sokat várnia, a vonal másik végén két rövid búgás után felvették.
- Honda - szólt bele a telefonba az ismerős, mély hang.
- Ludwig vagyok, Kiku.
- Á, Ludo-san. Miben állhatok a rendelkezésedre?
- Lehetséges lenne megoldani, hogy felszolgálj tésztát is a találkozón?
Kérdését csönd fogadta, a japán néhány pillanat után válaszolt csak, szenvtelen hangon.
- Hogyne.
- Köszönöm.

Itt tartjuk lényegesnek megjegyezni, kedves olvasó, hogy a szóban forgó találkozó, melyre oly kedvetlenül készült a kissé bohó Olaszország, és melynek, az olvasottak alapján, Japán a házigazdája, egy alvilági megbeszélés volt. Így képviseltette magát rajta az olasz maffia - Feliciano személyében -, a japán maffia - melyet yakuzaként ismer a világ -, a hongkongi maffia - más néven a Triad -, az elengedhetetlenül virágzó ukrán maffia, és, hogy nővérét szemmel tarthassa, az orosz maffia is.
Időnként szükségesnek ítélték, hogy tárgyalásokat folytassanak alvilági területeikről, melyet uralmuk alatt szerettek tudni, hiszen senkinek sem hiányzott a legkisebb, kellemetlen összezördülés sem.

A találkozó helyéül szolgáló étterem gyéren megvilágított, homályos helyiség volt, zsúfolásig megtelve ebédjüket fogyasztó vendéggel. Olaszország hozzá volt szokva, hogy Kikunál mindig rend és csend van, a földön kell ülni, ami jó meleg és kemény, furcsa állagú ételeket esznek, amik finomak, de mégsem tészta, és forró teát isznak, ami nagyon büdös. Paradicsomot ritkán esznek. Tésztához meg főleg. Az étteremben azonban rendes székek voltak, és kicsi, négy személyes asztalok.
Amikor Olaszország belépett, a fejéhez kapott, majd arra gondolván, hogy az igazán rosszfiús viselkedés lenne, fent hagyta a kalapját. Tanácstalanul körbenézett, egyetlen ismerős arcot sem látott. Egy meglehetősen jólöltözött férfi lépett hozzá, és meglehetősen törve az olaszt megkérte, hogy kövesse. Végigmentek az egész éttermen, és a hátsó sarokban egy ajtóra mutatott, ami minden bizonnyal egy másik termet választott el a hétköznapi emberektől. Olaszország megköszönte az útmutatást, majd belépett. Ő volt az utolsó érkező, a többiek már mind ott voltak, kivétel nélkül csinos, sötét öltönyben. Azaz, mégiscsak akadt egy kivétel, Yekaterina fűzőt viselt fehér ingéhez, ami még jobban kiemelte a... a szeme színét. Feliciano a társaság felé biccentett, és gyorsan leült az egyetlen szabad székre, ami a kerek asztal mellett volt.

Nem tartotta magát senki lovagnak, az asztal formája csupán a szimbolikáját őrizte meg Anglia híres királyának udvarából, miszerint az asztalnál ülők egyenlő felek. Kivéve, ha valaki neadjisten egyenlőbb az egyenlőnél, de az ő esetükben nem volt így.

Miután Feliciano is helyet foglalt, Kiku megköszörülte a torkát, hogy jelezze, szólni kíván, de nem emelkedett fel. Otthon rengetegszer elpróbálta a beszédet. A legnehezebb azt volt kitalálni, hogy mégis hogyan szólítsa meg a társaságot. A barátai nem voltak - csak Feliciano -, és még ha ez szép gesztus is lett volna, a népének nem volt szokása a hazudozás, csupán a végtelen udvariasság.
- Kedves jelenlevők - végül ezt találta megfelelőnek -, örülök, hogy kivétel nélkül mind eleget tettetek a meghívásomnak és eljöttetek erre a találkozóra.
Ekkor egy kéz emelkedett a levegőbe, hogy a gazdája szót kérjen. Kiku csukott szemmel is tudta volna, ki a jelentkező.
- Igen, tessék, Feliciano - adott engedélyt a beszédre, rosszat sejtve Japán.
- Üm... Mikor eszünk tésztát? - Japán lehunyta a szemét egy pillanatra.
- Hamarosan. Kérlek, légy egy kis türelemmel. Gyorsan megbeszéljük, amit meg kell, utána ebédelünk.
- Nem lehetne, hogy egyszerre csináljuk a kettőt? - Japán egy hosszú percig csak szótlanul meredt az olaszra, mandulavágású szemei egészen elkerekedtek. Az kétségtelen, hogy úgy időt nyernének, és akkor talán nem éppen a kedvenc animéjének az openingjére esne haza, de lenne ideje átöltözni és teát főzni is...
- De, lehet.
- Becs’ szó, akkor jobban fogok tudni figyelni is.
- E felől nincs kétségem - mosolygott az olaszra udvariasan. Valójában csak kétsége volt.
Kisvártatva megjelent a jólöltözött férfi, aki bekísérte Felicianót. Ő volt a pincér. Gyorsan, szakszerűen felvette a rendelést, majd távozott.
- Addig is, amíg várunk--
- Koccinthatunk az egyesülésre! - indítványozta az eddig csendesen figyelő, kedvesen mosolygó Oroszország.
- De hát itt senki nem egyesül senkivel - tiltakozott Japán.
- Ó - szontyolodott el Ivan. - Milyen kár. Mellesleg, hol van Yao?
- Yao-san nem tagja a mi kis... a mi kis klubunknak. - Oroszország kezdte nem érteni, hogy mit keres a megbeszélésen. Se egyesülés, se Kína.
- De ha már szóba hoztad az alkoholt, Ivan-san, igazán ejthetnénk néhány szót a szeszcsempészetről.
- Boldogulunk vele, köszönjük a kérdést.
- Hát az igazán örvendetes. Következő napirendi pont a--
- Tészta!

Visszatért a pincér. Felszolgálta a tésztát. Aztán távozott.

- Tehát a következő napirendi pont - Japán kezdte átérezni Németország helyzetét. Megfogadta, hogy ezentúl jól fogja viselni magát a G8- és a világtalálkozókon is. - a pénzmosás.
- Ha jól tudom, abban én otthon vagyok - szólalt meg Olaszország, felnézve a tányérjából.
- Így van. Nem csak a sajátodat, de az én pénzemet is mosod néhány nevetséges, szabályos cégen keresztül.
- Örömmel teszem - csevegett tovább az olasz. - Amikor kicsi voltam, nem értettem, miért kell kimosni, hiszen nem is koszos és nem is büdös - magyarázta, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy az egész tányér tésztát felgöngyölje a villájára.
- „A pénznek nincs szaga.”
- Ezt mondogatta Róma nagyapus egyik császára is, amikor bevezette, hogy a nyilvános vécéhasználatért fizetni kelljen. Valamiért biztos vagyok benne, hogy csak saját magát akarta megnyugtatni.
Japán lehunyta a szemét, és két ujjával megmasszírozta az orrnyergét.
- Kissé eltértünk a tárgytól - morogta.
- Ó, tényleg! Szóval mosom a pénzed, Kiku. Hogy szép tiszta legyen... De miért is? - Olaszország tanácstalanul összeráncolt homlokkal nézett a japánra üres tányérja fölött.
- Szerencsejáték és uzsorások. Valamiből fenn kell tartanom ezeket, és 100%-os profit kell, hogy jusson másra is.
Olaszország hatalmasat ásított, még apró könnycseppek is kibuggyantak a szeme sarkából.
- Kiku, nem mehetnénk haza? Kezdek álmos lenni.
- De hiszen még nem jutottunk semmire sem!
- Majd legközelebb - szólalt meg Hongkong csendesen.
- Ugyan, ne csüggedj! Koreában minden tárgyalás így ér véget!
- Te hogy kerülsz ide? - pillantott rosszallóan a semmiből felbukkant Koreára Japán. - Senki sem hívott.
- Biztosan csak elfelejtetted, ne aggódj, nem haragszom.
- Ez okkal volt zártkörű megbeszélés és okkal volt minden résztvevője meghívóval meghívva. Ami azt jelenti, hogy te okkal nem.
- Én minden új barátnak nagyon örülök - mondta halkan, kedvesen mosolyogva Oroszország. - Nem érzem annyira egyedül magam.
Japán csüggedten az oroszra pillantott, de nem válaszolt. Elkeseredetten végighordozta tekintetét az összegyűlteken. Tudta, mi lesz az egész vége és lemondóan sóhajtott.

Feleslegesnek tartjuk részletezni az elkövetkezendő tíz perc eseményeit - a kétségbeejtően gyors pakolást és az ostoba fecsegést -, a végeredmény természetesen az lett, hogy nem lett semmi, és mindenki hazament, hogy folytassa jól megszokott, kényelmes életét, elaludva meztelenül a kedvenc sorozatukon, hogy aztán napraforgós mezőkről, vagy hegynyi tésztakupacokról, esetleg cicafüles lányokról vagy alacsonyabb gázárakról álmodjanak.

Eternal Halloween - Sidestory

2011-10-04T20:54:00.001+02:00

Cím: Eternal Halloween - Sidestory
Fandom: saját
Szereplők: Regan, Margaret
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: főszereplőink hisznek, ami egy nagyon elengedhetetlen dolog az ő esetükben
Kelt: 2011/10/01-03
Összegzés: Aki fanfictionöket ír, előbb-utóbb eljut arra a szintre, hogy saját világot teremet. Ezt még régebben álmodtam meg, de nem volt teljes. Most már úgy-ahogy épkézláb, de mielőtt abba belefogtam volna, írnom kellett a mellékszereplőim életéről.

Mavetown a legátlagosabb angol kisvárosok mintaképe volt. Árnyas tölgyerdő ölelte körül, csinos, téglából és fából - főként fenyőből és tölgyből - épült házacskák sorakoztak egymás mellett, szemet gyönyörködtetően virágos, szépen ápolt kertekkel. Mindenki nem ismert ugyan mindenkit, ahhoz túl sok lelket számlált, de a szomszédok jó viszonyban voltak egymással, neheztelés nélkül bízhatták a másikra postájuk átvételét - üdülés vagy egyéb távollét esetén -, és neheztelés nélkül mehettek át cukrot kérni is az ötórai teába, ha az éppenséggel elfogyott.
Ezen a kedves helyen nőtt föl Regan O’Donell is. Már az édesanyja, aki sajnálatos módon korán özvegyen hagyta a férjét, kivételes szépség volt. A haja pihekönnyű, egyenes szálú lenszőke árnyalatban ragyogott, az alkata törékeny volt, a bőre sápadt. A szemei azonban különösen zöldek voltak, amit Regan is örökölt. Sokat betegeskedett, és amikor tüdőgyulladással ágynak esett egy verőfényes tavaszi napon, még senki sem sejtette, hogy a nyár végére itt hagyja hatesztendős lányát az édesapjával. Neville O’Donell felesége halála után odaadóan, kettejük helyett nevelte a kis Regant. Nem nősült meg újra, az egyetlen nő az életében csak a lánya maradt. Regan legjobb barátja az egy utcával lentebb lakó, vele egyidős ír kislány, Margaret volt. Ő is korán elvesztette az édesanyját, de őt tíz éves korától mostohaanyja nevelte. Rose valójában egyáltalán nem volt jó anyja Margaretnek, cseppet sem viselkedett szülőként, a családba kerülésével azonban a kislány olyan nővért nyert, hogy elképzelni sem lehetett volna jobb testvért.
Augusztusi délután volt, a nyári szünet utolsó napjait ünnepelték édes semmittevéssel, amikor Margaret egy széles, lapos, újságpapírba csomagolt valamivel szaladt át barátnőjéhez. Tizenhat és fél esztendeje ismerték már egymást, így pontosan tudta, hol keresse a lányt.
- Regan! - kiáltotta a nevét, miközben könnyed léptekkel, szinte alig érintve a nyikorgó szerkezetet, felszaladt a falépcsőn. Regan szobája a padlástérben volt - szerette nézegetni a csillagokat a tetőablakon át -, és pontosan tudta, hogy barátnőjét ott találja az ágyán heverészve. Így is volt, nem tévedett. Amint berontott a szobába, Regan felült az ágyban, és várakozóan nézett barátnőjére.
- Na, mi az, Margaret? Nagyon izgatottnak tűnsz. Történt valami?
- Ezt nem fogod elhinni, csoda izgis! - csicseregte a lángolni látszó hajú lány, és térdig érő szoknyáját ügyesen maga alá gyűrve, törökülésben lehuppan Regan alacsony ágya mellé a földre.
- Ma rendet raktunk a padláson Rose-zal, és találtunk valami nagyon érdekeset. - Közelebb húzta a magával hozott csomagot, letépte róla az újságpapírt, és sugárzó arccal felé mutatta a szerzeményt.
- Ez egy...
- Egy szellemtábla, igen! Apa azt mondta, hogy emlékszik rá, hogy annak idején még anyukádtól kapta anyukám!
- Váó! Megfoghatom?
- Hát persze!
Margaret átadta Regannak a fatáblát, a lány az emlékezés áhítatával simított végig az érdes felületen.
- Arra gondoltam - kezdte lesütött szemmel, blúza alját gyűrögetve Margaret -, hogy rendbe rakhatnánk, aztán...
- Kipróbálhatnánk? - kapta fel a fejét Regan; egyenes, étcsokoládé és pink-kék tincsei lejtettek egy rövid táncot. - Az csúcs lenne!
Összemosolyogtak, az egyezség megköttetett. Néhány napot igénybe vett, hogy a némi kézügyességgel rendelkező Regan átfesse a betűk, számok és szimbólumok nagy részét, majd az egész táblát újralakkozta. Ehhez kellett a legtöbb idő, mert a lazúrnak huszonnégy órás száradás kellett. Amikor elkészült, megbeszélték, hogy a következő nap délutánján, a kis, zöld ligetben - ők hívták így maguk között a szűk, kedves kis tisztást a kisvárost körülvevő erdőben, mely a szellős farengeteg déli részén volt - találkoznak.
Margaret pokrócot és vizet vitt a találkozóra, Regan a táblát. Napsütéses, kellemesen meleg délután volt, a kabócák álmosan, lustán ciripeltek, Mavetown jól láthatóan sziesztázott, a néma házacskák szinte hortyogtak az imbolygó, aranyszínű napsütésben. A páratartalom rendkívül magas volt, a napfény ellenére is felhőszerű, félig áttetsző pamacsokban a fák törzsei között rekedt imitt-amott.
A lányok egymással szemben ültek le, enyhén remegtek az izgalomtól.
- Mielőtt nekilátnánk - szólalt meg Regan komolyan -, elmondok néhány instrukciót.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - hűlt el Margaret.
- Utána olvastam. Szóval. Fontos, hogy a tábla használatakor páros számban legyenek a táblahasználók.
- Miért? - kérdezte félve Margaret.
- Mert ha páratlan számban vannak, szinte bizonyos, hogy rossz szellem fog jönni. - Margaret megborzongott. - Egyszerre ketten kell, hogy használják a táblát.
- Ez megvan - rázta hátra dús, hullámos, vörös sörényét Margaret.
- Amikor nem idézünk a táblával, ne használjuk tányéralátétnek.
- Ez világos. Kitűntetett helye lesz, több okból is.
- Legyünk udvariasak a szellemmel, és ha esetleg valami olyasmit csinál, ami nekünk nem tetszik, kérjük meg, hogy hagyja abba.
- És hallgatni fog ránk? - vonta fel kétkedően a szemöldökét Margaret. Regan vállat vont.
- Lövésem sincs, ezeket csak olvastam, nincs saját tapasztalatom.
- Oké-oké. Van még valami, vagy kezdhetjük?
- Nem, azt hiszem, ennyi.
Mindketten törökülésbe rendezték a lábaikat, és az ölükbe fektették a táblát úgy, hogy mindkettejük lábához hozzáérjen. A szimbólumok Margaret felé voltak olvashatóak. A mutatót középre helyezték, és két oldalról, két kézzel is finoman megtámasztották.
- Ó, ja, igen, még annyi - szólalt meg hirtelen Regan -, hogy az első néhány alkalommal általában nem történik semmi. - Margaret csalódottan bólintott, hogy jelezze, megértette barátnője szavait, majd egyszerre hunyták le a szemüket. Néhány perces ráhangolódó csönd után Regan szólalt meg halkan.
- Ha van itt szellem, aki beszélne velünk, kérjük, jelezze azzal, hogy megmozdítja a mutatót. - Madarak csicseregtek bele a feszült várakozásba, de más egyéb nem történt. Regan megismételte a kérdést. Csalódottak és türelmetlenek voltak. Mivel változás nem állt be, néhány perccel később Margaret ismételte meg a mondatot. A szél feltámadt, forrón az arcukba csapott, megtáncoltatta a hajukat, majd elült, semmilyen szellem nem válaszolt. Csalódottan sóhajtottak, és egymás arcát fürkészték válaszokért, de nem kaptak.
- Legközelebb hátha több sikerrel járunk.
- Igen.
A kudarc kissé elkedvetlenítette őket, de nem annyira, hogy végérvényesen feladják. Még az ősz folyamán próbálkoztak vagy öt alkalommal, nagyjából minden héten egyszer - sikertelenül.
Egy téli estén értek el áttörést. Margaretéknél voltak, a lány szobájában. Noha csak délután három óra volt, olyan sötétség borította a környéket, amit a hóról visszaverődő fény sem tudott eloszlatni. Újhold is volt ráadásul, ami még inkább fokozta a sötétséget. Nem kapcsoltak villanyt, csupán néhány vanília és szantál illatú mécsest gyújtottak. A földön helyezkedtek el, a már ismert módon. Sok reményt ehhez az alkalomhoz sem fűztek, de nem akarták feladni. Mélyen egymás szemébe néztek, hogy megerősítést kapjanak a másiktól, majd lehunyták a pilláikat. Regan mélyet sóhajtott, amitől megremegtek a lángok, Margaret pedig halkan, de határozottan megkérte a jelenlévő és kommunikálni szándékozó szellemet, hogy adjon jelet.
És a mutató az „igen” irányába mozdult.
Egyszerre pattant fel a szemük, és félig meglepetten, félig gyanakodva egymás tekintetét keresték. Regan finoman, alig észrevehetően megrázta a fejét. Sosem verné át ilyesmivel a barátnőjét.
- Szellem, itt vagy?
Mindketten érezték, hogy a mutató az igenhez húz. Izgatottak lettek, a lélegzetük felgyorsult.
- Felelnél néhány kérdésünkre?
A mutató, remegő ujjaik között, leírt egy kört, majd ismét az igen fölé került.
- Válaszol! - suttogta Margaret boldogan, Regan pedig bólintott.
- Köszönjük. Először is, hogy hívnak?
A mutató az m-re siklott.
- Most elengedem a mutatót, hogy fel tudjam írni, amit mondasz nekünk - szólt Regan, és a keze ügyébe helyezett papír és ceruza felé nyúlt. Gyorsan egy nagy m-et írt a lap szélére. Amikor ismét megérintette a mutatót, az ismét megmozdult, ezúttal az a fölé. Regan lejegyezte. - Ezért jó, ha többen vagyunk - dünnyögte.
A következő betű a v volt, azt egy e követte, majd a mutató nem mozdult többé. Regan felolvasta a betűket.
- Mave.
- Tehát, Mave. Köszöntünk. Én Margaret vagyok.
- Én pedig Regan.
Mielőtt kérdezhettek volna, a mutató sürgetően húzni kezdett. Olyan gyorsan mozgott, hogy Regannek alig volt ideje lejegyezni az egymást követő betűket, arról nem is beszélve, hogy a szellemtáblával a kommunikáció elég lassú ütemben szokott zajlani. A mutató végre megállt, pontosan a középre felfestett pentagram fölött.
- T-Ü-K-Ö-R - olvasta a betűket Regan.
- Tükör? - Margaret kérdőn felvonta a szemöldökét, majd egymásra meredtek. Egyszerre fordították fejüket Margaret fésülködőasztala felé, ami az egyetlen tükörrel, sőt visszatükröződő felülettel rendelkező tárgy volt a szobában. A tükörre minden oldalról gondosan fekete szemeteszsák volt ragasztva. Szellemidézéskor valamiért szokás volt a tükröket letakarni.
- Talán az egész házban le kellett volna takarni őket? - Regan barátnője kérdése nyomán a mutatóra sandított, de az nem mozdult.
- Hogy feladta a leckét egyetlen szóval!
A mutató megremegett, és immár lassabb tempót diktálva, de még egyszer kiírta a tükör szót, majd amikor Margaret kérdésre nyitotta a száját, a „Viszontlátásra!” feliratra csúszott. A két lány elhűlve bámult egymásra.
- Ha most ez egy hülye vicc volt a részedről, jobb, ha tudod, hogy sosem bocsátom meg.
- Jobb, ha tudod, hogy én nem bocsátom meg, ha a bolondját járatod velem. - Úgy tűnt, hogy egyik lány sem akarta megviccelni a másikat, és a szellemmel történt beszélgetés valódi volt.
- Rendben, fogadjuk el, hogy egy Mave nevű szellem szólt hozzánk, és gondolom, figyelmeztetni akar minket valamire - mondta tárgyilagosan Margaret.
- Nem leszünk okosabbak akkor sem, ha komolyan vesszük. Van javaslatod a magyarázatot illetően?
- Hm...
- Oké, akkor mit szólsz ahhoz, hogy figyeljünk oda, mert valamelyikünk véletlenül eltör egy tükröt. Csúnyán felsérthet a szilánkja.
- És tényleg ennyire fontosnak érzi, hogy figyelmeztessen miatta? És pont most, amikor már olyan régóta próbálkozunk?
Regan vállat vont.
- Ő már egy másik dimenzióban van, másképp látja, érzékeli a dolgokat, mint mi, halandók. Vagy legalábbis így vélik az emberek. - Felállt. - Most már igazán haza kell mennem. Holnap suli, és azt sem tudom, mi a házi feladat.
Margaret bólintott.
- Rendben. Vigyázz magadra hazafelé, és--
- Óvatos leszek a tükrökkel - mosolyodott el Regan. - Holnap találkozunk!
- Igen, holnap! Szia!
Margaret kezdetben kétkedő gondolatai kezdtek egyre borúsabb, sötétebb színt ölteni. Kezdett komolyan aggódni. Nem vette le a takaróként szolgáló szemeteszsákot a tükörről.
Regan úgy érezte, mintha valaki követné hazafelé tartó útján, de betudta annak, hogy a történtek miatt csak a képzelete játszott vele. Aznap este ő sem mert a tükörbe nézni.

Eltelt néhány nap, s ők némiképp megfeledkeztek a tükrökről. Este volt már, és Regan úgy gondolta, a fáradtság miatt láthatta úgy, hogy nem önmagát látta a tükörben, amikor az esti toalettje végzése közben belenézett. Egyébként is, csupán egy pillanatig tartott az egész. Pislantott egyet, és az ő nyúzott, elkenődött szemfestékű tükörképe nézett vissza rá unottan. Nem jutott eszébe Mave figyelmeztetése - már ha csakugyan tényleg figyelmeztetés volt.
Az igazán sokkoló élmény az iskolában érte. Bement a mosdóba, hogy ellenőrizze a sminkjét - a tizenéves lányok elég hiúk tudnak lenni, főleg, ha feketére festik testük szokásosan festhető felületeit -, amikor a tükörbe nézett, még önmagát látta, ám a következő pillanatban egy elmosódott, sötét árnyat. Hátrahőkölt, és a másik mosdókagyló fölött lógó tükörbe nézett. Abban ugyanazt látta, sőt, az árny megmozdult, és kivehető lett, hogy van egy feje, ami világosodva lassan elválik a kavargó sötétségtől, megjelentek a vállai is. Regan remegve figyelte az árnyképet, csak azért tudta, hogy nem a képzelete játszott vele, mert olyan elemi félelem rántotta össze a gyomrát, amit addig még sosem érzett. Az alak nyakát vastag, alvadt véres vágás díszítette fültől fülig, az arcát szerencsére nem tudta kivenni. Amikor látta, hogy az is formálódni kezd, mielőtt megjelenhetett volna a szem, felsikoltott és kirohant a mosdóból. A szíve zakatolt, a pulzusa a normális duplájára szökött, a tagjai remegtek és érezte, hogy émelyeg, de a világ minden kincséért sem ment volna vissza a mosdóba.
- Margaret... - suttogta, és szaladni kezdett barátnője osztályterme felé. Pontosan tudta, hogy ha Margarettel visszatérnek a mellékhelyiségbe, már egyikük sem fogja megpillantani a szörnyű árnyat. De egy próbát megért, azonkívül, ki mással beszéljen meg egy ilyen megrázó élményt, ha nem a legjobb barátnőjével. Rohanó léptei lelassultak, majd elgondolkodva teljesen megállt. Elmondja egyáltalán Margaretnek? Megtörtént egyáltalán? Megtörölte a szemét, hogy elmaszatolja a szemfestékét, vett egy mély lélegzetet, és végül úgy döntött, hogy nem számol be a történtekről Margaretnek. Még nem.
A helyzet csak súlyosbodott a napok teltével. Egy idő után már fogat mosni sem mert menni a fürdőszobába, csak ha nem vett tudomást a tükörről. A takarója alatt, annak jótékony, sötét takarásában rejtőzködött, amikor megcsörrent a telefon. Hallotta, hogy kicsivel később édesapja felkiabál, hogy Margaret keresi. Kinyúlt a takaró alól, megragadta a szobájában lévő készülék kagylóját, behúzta rejtekébe, és onnan beszélt.
- Jól vagy, Regan? - kérdezte kétségbeesetten Margaret. - Aggódom érted, mostanában olyan furcsa vagy. És ha lehetek őszinte, nem festesz valami fényesen.
- Igen, tudom - sóhajtott Regan, majd szipogott. - Van egy kis... valami... Át tudnál jönni?
- Most?
- Igen.
- Azonnal indulok.
Margaret betartotta a szavát, és tizenöt perc múlva Regan ágya szélén ücsörgött, aggódva fürkészve barátnője vonásait. Fúrta az oldalát a kíváncsiság, de nem akarta sürgetni barátnőjét, sejtette, hogy nem lehet könnyű neki.
- Margaret... Emlékszel még, mit mondott Mave?
- Mave? A szellem?
- Ő.
Regan nem várta meg Margaret válaszát, biztos volt benne, hogy a lány pontosan emlékszik. Egy indokolatlanul erőteljes mozdulattal kirántotta az íróasztala középső fiókját, elővette a kézitükröt és barátnője orra alá dugta. - Mit látsz?
Margaret a tükörbe nézett.
- Magamat. Miért... Miért, te talán nem?
Regan lesütötte a szemét, és megrázta a fejét.
- Én többnyire kavargó sötétséget, elmosódott, átvágott nyakú árnyat látok.
- Jézusom, Regan! Miért nem szóltál korábban? Ez nem játék!
- Én nem is tudom...
- Várj meg itt. Hazaszaladok a tábláért, megkérdezzük Mave-et, hogy mi a franc ez az egész.
- Gondolod, válaszol?
- Ezt csak egy módon deríthetjük ki.
Szerencséjükre péntek este volt, így nem kellett sietniük semmivel. Ráérősen előkészültek, mécseseket gyújtottak, letakarták a tükröket.
- Mave, itt vagy? - kérdezte Margaret, már amikor egymással szemben, ölükben a táblával ültek.
„Igen”
- Üdvözlünk. Felelnél néhány kérdésünkre?
„Igen”
- Ez eddig simán ment - motyogta a lány. - Van valami mondanivalód nekünk?
A mutató ráérősen mozgott a betűk fölött, ezúttal Margaret olvasta fel a kapott szót.
- Tükör.
Dacosan felnézett, megragadta a Regan ágyán heverő kézitükröt és letépte róla a csomagolópapírt. Nem a saját képe tükröződött vissza, hanem véresen vicsorgó, imbolygó, kavargó árnyalakot látott. Kezében megremegett a kézitükör fogója, nyelt egy nagyot, majd visszatért a táblához.
- Ki ez? - kérdezte hangosan. A mutató mozdulatlan maradt. - Ki ez? - ismételte hangosabban. Szél kerekedett a zárt szobában, Margaret arcába csapva, a mécsesek lángjai vízszintesig feküdtek tőle. A mutató lassan csúszott arrébb, mint aki nagyon nem akarja hálátlan feladatát. „Én”. Regan felnyögött.
- Mit akarsz tőlünk? - kérdezte még mindig szigorúan, de már megenyhülve Margaret. Nem történt semmi.
- Mit akarsz tőlünk?! - ismételte hangosabban Regan. Ekkor egy valószínűtlenül fehér bőrű, fekete hajú, fiatal lány jelent meg Regan mellett. Fehér, fodros hálóruhát viselt, amit barnára alvadt vér szennyezett.
- Te vagy, aki szót érthet velünk - suttogta, nagy kifejezéstelen szemeit Margaretre szegezve. Szemei alatt vastag, sötét karikák húzódtak.
- Akkor miért őt kísérted? - kérdezett vissza a lány, barátnője felé intve a fejével.
- Ő az, aki megteheti. Ő tud cselekedni.
- Mit kell tennie? Ha nem árulod el, nem tudunk segíteni.
- Átok...
- Ne beszélj rébuszokban, látod, mi lett az előzőből is.
- El van átkozva. Csak egy boszorkány szüntetheti meg. - Margaret ekkor érezte úgy, hogy alighanem megőrült. Az még hagyján, hogy beszélget valakivel, de hogy az ilyen abszurd dolgokat mondjon... Ez nem lehet normális.
- Kevés az energiám... mennem kell... Telihold... csalánsampon... - A lány semmivé foszlott minden más előjel nélkül. Margaret pislogott, mint aki álomból ébredt.
- Te is láttad? - kérdezte Regan bal válla fölé bökve.
- Micsodát?
- Nem is hallottad?
- Azt hallottam, hogy beszélsz. Kérdeztelek, hogy mi ütött beléd, de nem válaszoltál.
- Mave-vel beszélgettem.
- Ez nem lehet igaz - suttogta megtörten Regan, lehajtotta a fejét, és a tenyerébe temette az arcát. - Valaki szórakozik velünk, vagy egészen egyszerűen csak megőrültünk... Sőt, biztos vagyok benne. Ó, várj csak. A bolondok azt állítják magukról, hogy normálisak. Így ha szerintem bolond vagyok, akkor valójában épeszű. Ez képtelenség!
- Nyugodj meg, Regan. Azt mondta, teliholdkor moss hajat csalánsamponnal, és megszűnik az átok--
- Miféle átok?!
- Azt mondta, az van rajtad. Nem tudom, miféle. De lásd be, semmit sem veszíthetsz, ha kipróbálod a módszert.
- És ilyen egyszerű lenne a megoldás?
- Talán fontos, hogy ki mossa; nem tudom.
Regan igencsak szkeptikusan állt a dolgokhoz, de miután követte az előírtakat, és még aznap este tükörbe nézett, a saját képét látta, majd egy másik lányét, aki nagyon hasonlított rá, mintha a nővére lett volna. Az ismeretlen kedvesen rámosolygott, majd eltűnt, Regan saját tükörképét hagyva hátra. Beszámolt erről Margaretnek, aki csendesen hallgatta. Miután letették a telefont, csak egy mondat visszhangzott Margaret fejében: „Csak egy boszorkány szüntetheti meg.”
Persze azzal, hogy Regant nem kísértették már a tükörbéli látomások, nem kaptak magyarázatot arra, hogy egyáltalán miért kezdődött a jelenség. Évekig tartó, hosszú és bonyolult folyamat volt, teli kétséges párbeszédekkel és tapasztalásokkal, mire körvonalazódott bennük képességük mibenléte és határa.

A karácsonyi bál 2/2

2011-09-21T14:09:00.004+02:00

Cím: A karácsonyi bál - és annak minden előzménye és következménye
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők, párosítás: Dick Grayson, Tim Drake
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/08/27-09/20
Megjegyzés: AU
Megjegyzés#2: Címet adni még mindig nem tudok

Az első hó november elején leesett. Az nem volt számottevő és annyira hideg sem volt az éjszaka, így délutánra már hírmondó sem maradt belőle. Néhány napra rá már a gothami télre jellemző mennyiség szakadt a város nyakába, vastag, vattaszerű takaróba vonva azt.
Az egyik novemberi délutánon - szigorúan tizenegyedike előtt - Tim kedvetlenül dobta le előbb a táskáját az íróasztala mellé, majd magát a székre. Mélyet sóhajtott, felkönyökölt az asztal lapjára, és két tenyerébe temette az arcát. Csupán néhány másodpercnyi pihenőt engedélyezett magának, mielőtt hozzálátott volna a házi feladatokhoz. Lehajolt, hogy előhalássza a szükséges könyveket és íróeszközöket a táskából. Amikor ujjai hegye hozzáért az egyik könyvhöz, akkor érezte úgy, mintha figyelnék. Mozdulata megtört, és óvatosan, lassan, gyanakodva felegyenesedett. Lazán, vállával az ajtófélfának támaszkodva, karba tett kezekkel Dick állt.
Sejthette volna. Mit sejthette, tudhatta volna.

Dick az egyetlen élőlény ezen a világon, aki úgy tud a közvetlen közelébe - akár egy méteren belül is - kerülni - sok esetben lopakodni -, hogy nem veszi észre. Utálta miatta.

Tulajdonképpen egyszer igazán vehette volna a fáradtságot, hogy elgondolkodjon ennek az okán, miértjén.

- Mit akarsz? - kérdezte, és igyekezett nem meglepettnek, ellenben roppant elfoglaltnak tűnni.
- Csak kíváncsi voltam, mit csinálsz.
- Házit - felelte kurtán, szenvtelen hangon Tim, majd jelzésértékűen kipakolta a szükséges könyveket az asztalra.
- Túl komolyan veszel mindent, kis tesó.
- Bocsáss meg miatta - vetette oda a választ foghegyről a fiú. Nagyon rosszul leplezte duzzogását és szinte durcásan fújt is, mint egy macska.
- Nem úgy értettem - visszakozott Dick. Tim vetett rá egy mérges pillantást, de nem felelt.
- Timmy - szólította a férfi behízelgő hangon. Tim bosszúsan sóhajtott, ledobta a tollat a könyvre, nem mintha akár egyetlen szót is felfogott volna a megoldandó feladat szövegéből Dick jelenléte miatt.
- Igen, Dick? Ki vele gyorsan, hogy tulajdonképpen miért jöttél. Nem érek rá egész délután téged hallgatni, tanulnom kell.
- Egy nevet akarok hallani.
- Miféle nevet?
- Azét, akivel a bálba mész.
Timnek eszébe jutott Sarah MacMillian, aztán a halloween este, aztán meg az, hogy Sarah már egyáltalán nem érdekli, még annyira sem, mint előtte.
- Volt egy lány... - kezdett bele halkan, elfordított tekintettel.
- Igen? - kérdezett vissza Dick mohón, hogy a fiú érezze, őt tényleg rendkívüli módon érdekli a téma; még tett is egy lépést Tim felé.
- De ő a centerrel megy...
- Ó, értem... Sajnálom, kölyök... És, nincs más, aki esetleg--
- Nincs - vágta rá gyorsan, határozottan Tim.
- Szóval nincs.
- Nincs.
Csend volt. Tim bátortalanul, félig leeresztett pillákkal Dick felé pislogott. A férfi láthatóan töprengett. Elgondolkodva Tim ágyához lépkedett, és kérdés nélkül letette magát a szélére. A fiú rosszallóan pillantott felé, de nem tett megjegyzést.
- Rendben! - kiáltott elégedetten a férfi néhány perces csönd után, miközben a térdére csapva felegyenesedett.
- Mi van rendben?
- A szeretet ünnepének bálján - Tim gyanakodva összevonta a szemöldökét - nem mehetsz egyedül. Majd én elkísérlek.
- Tessék?! - Tim kis híján felborult a székkel, ahogy meglepetésében ugrott egyet.
- Így lesz a legjobb. Sőt, öt percig te leszel a legmenőbb srác és mindenki azt akarja majd tudni, hogy ki az a félisten veled.
Tim figyelte, hogy Dick büszkén vigyorogva lazán a hajába túrt. Fintorogni sem volt ereje.

Dick nem is beképzelt!

- Na, ki a világ legjobb fej bátyja?

Nyilván mindössze egyféle válasz fordult meg a fejében, és azt is akarta hallani: te.

Tim sóhajtott.
- Komolyan gondolod?
- Még szép!
Tim ismét sóhajtott. Nincs mit tenni: ha Dick valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is lesz; tűzön-vízen keresztülviszi az akaratát. Volt még vagy úgy hat hete, hogy hozzászoktassa magát a gondolathoz, hogy Dick oldalán sétál be az iskola karácsonyi báljába.

November tizenegy. Egyetlen dolog miatt volt érdekes ez a dátum a denevércsaládban: Dick Grayson születésnapja. Dick sosem éltette magát e napon, sőt az esetek többségében a munka miatt el is felejtette. Néha Bruce is, de ő jobbára odafigyelt a gyerekeire és mindenben igyekezett a kedvükben járni.
Nem kérdés e bevezető után, hogy aktuálisan egy november tizenegyedikei eseményről kell szólnunk.
Tim sem felejtette ám el kedvenc bátyja születésnapját. Egyébként is fontos volt neki minden, ami Batmannel és Robinnal - később Nightwinggel - kapcsolatos, és miután tagja lett a családnak, ez még jelentősebb lett. Dick tényleg olyan volt a számára, mint egy testvér. Ő volt az, akire bárhol, bármilyen körülmények között - legyen az bűnüldözés vagy magánélet -, mindig, hangsúlyozzuk, mindig számíthatott. Aztán ez egy kicsit megváltozott. Illetve, nem változott, csupán más színt és ízt kapott. Igen, a halloweeni eset akaratlanul is rányomta a bélyegét Tim gondolkodására. Először félt, hogy Dick egyszer csak fogja magát és a legváratlanabb helyzetekben - Bruce előtt vagy ilyesmi - elkapja és megcsókolja. Rettegett ettől a lehetőségtől, pedig Dick azóta semmi jelét nem adta, hogy egyáltalán emlékezne a dologra. Ő azonban semmiképp nem tudott megfeledkezni arról a csókról. Pontosan Dick születésnapjának a reggelén tört rá a felismerés, hogy már nem is attól fél, hogy mi lesz, ha a férfi csak úgy megcsókolja, hanem attól, hogy ő ezt a legkisebb mértékben sem bánná!
Aznap Dick a Wayne-villában töltötte az éjszakát - a változatosság kedvéért. Tim összeszedte minden bátorságát, és nagyon jól tudta, hogy még nagyon korán van, de halkan kopogott a férfi szobájának ajtaján. Számolt azzal a lehetőséggel is, hogy Dick esetlegesen még alszik. Álmos morgás érkezett válaszként az ajtó belső oldaláról. Tim nyelt egy nagyot, és benyitott.
Dick az ágyában feküdt, félig még mindig aludt. A lepedő gyűrötten hevert alatta, a takarója csak át volt dobva a csípője fölött. A hasára gördült, álmosan felkönyökölt, és kócos hajába túrva megtámasztotta a fejét.
- Timmy? - pislogott kábán az ajtó felé.
- Én vagyok - felelte a fiú. - Tudod, milyen nap van ma?

Dicknek természetesen fogalma sem volt. Tim tudta ezt nagyon jól, és Dick tudta, hogy tudja. Tim is tudta, hogy Dick tudja, hogy tudja, de valahogyan mégiscsak kezdenie kellett.

- Nem vagyok biztos benne... Szerda?
Tim nem is válaszolt, felesleges is lett volna. A kuncogását azonban nem tudta elrejteni.
- A születésnapod, te ütődött.
Dick vidáman elvigyorodott.
- Ejj, de jó nekem! És csak azért jöttél ide ilyen korán, hogy felköszöntsd a nagytestvéred? Édes vagy, de nem kellett volna, kis tesó. Igazán ráért volna reggeli után is.
- Nem ért volna rá - felelte Tim, és óvatosan leült Dick mellé az ágy szélére. Ha a férfi nem lett volna olyan álmos és fáradt, mint amilyen volt - háromig az utcán strázsált Nightwingként és amikor reggel Tim beállított hozzá még nem volt hét -, minden bizonnyal észrevette volna az árulkodó jeleket. De így egészen addig értetlenül, várakozóan pislogott csak, amíg Tim haja meg nem csiklandozta az arcát, és az ajkai az övéhez nem értek. Először meglepődött, hogy reggelire csókot kap. Aztán azon lepődött meg, hogy Timtől, végül azon, hogy a fiú egyáltalán nem habozott, és óvatosan mélyíteni kezdte a csókot. Mit volt mit tenni, Dick lehunyta a szemét és visszacsókolt. Mielőtt teljesen beleélhette volna magát az élménybe, és elkaphatta volna a fiút, hogy behúzza maga mellé az ágyba, Tim megtörte a csókot.
- Boldog születésnapot - suttogta, majd úgy eltűnt, mint a kámfor. A lepedő egy finom ránca és a résnyire nyitva hagyott ajtó árulkodott csak arról, hogy röviddel azelőtt még a szobában volt. Dick csak annyira volt éber, hogy pontosan tudja, nem a képzelete játszott vele és nem álmodott, de nem indult a fiú után.
Egész nap nem találkozott Timmel.

Az ünnepség megrendezésére néhány nappal karácsony előtt került sor. Farkasüvöltő hideggel köszönt a reggelt, de a város fölött terpeszkedő felhők megakadályozták az utcákon suhanó autók hada által kiböfögött szénmonoxid szökését, így az este már egészen kellemes - -10°C körüli - volt. A délelőtt csonttá fagyott, ropogós hó a szürkülettel puhult csikorgó, térdig érő vattává. Tim felvette az öltönyt, amit Dicktől kapott, hozzá fekete inget és vörös nyakkendőt kötött - csak Robinosan. Idegesen nézegette magát a tükörben, miközben Dickre várt. Egészen elégedetten szemlélte a tükörképének nevezett ifjút. Természetesen most sem hallotta, hogy Dick megérkezett, és pont nem látta a tükörben sem.
- Gyönyörű vagy - nyögte a férfi, Tim pedig meglepetten pördült meg a tengelye körül. Azt sem tudta hirtelen, hogy mérges vagy döbbent legyen-e. Amint megpillantotta a fekete öltönyéhez fehér inget és királykék nyakkendőt - szigorúan Nightwingesen, ami mellesleg lélegzetelállítóan állt neki - viselő férfit, zavartan lesütötte a szemét. Bármennyi esze is volt, nem tudta, mit feleljen.
- Ne mondj ilyeneket, nem vagyok lány - morogta végül sértődötten. Dick azonban tántoríthatatlan volt.
- Akkor is lehetsz gyönyörű, és szerintem igenis az vagy! - Egyetlen pillanatig összevont szemöldökkel, szigorúan nézett Tim szemébe, majd a fiú sóhajtott és elfordította a tekintetét, hogy az szinte azonnal vissza is térjen Dickre.
- Indulhatunk?
- Én kész vagyok - felelte Dick. - Vezethetek? - kérdezte már lefelé tartva a lépcsőn. Azt már nem merte hozzá tenni, hogy „elvégre én vagyok a férfi”, legalábbis a kísérő.
- Melyik autóval akarsz menni?
- A lamborghinire gondoltam, de a ferrari jobban menne a nyakkendődhöz, madárka.
- A lamborghinivel is éppen elég feltűnést fogunk kelteni - döntötte el a kérdést habozás nélkül Tim. Látszik, hogy Dick cirkuszban töltötte a gyerekkorát, imád színpadias lenni.
Dicknek igaza volt. Amikor megérkeztek, az ott lévő társaság fele a magabiztosan, elégedetten vigyorgó Dicket, a másik fele Timet bámulta leplezetlenül. Öt percig; utána már akadtak látványosabb párosok is, mint a zavartan feszengő Drake és félisteni kísérője. Egy-két elszánt lány azért néha odabillegett hozzájuk próbálkozni, olyankor Dick kedvesen rájuk mosolygott, és azt válaszolta - finoman megérintve Tim vállát -, hogy sajnálja, de vele van.
- Dick - kezdte halkan a fiú, miután diszkréten félrevonta a férfit. -, nyugodtan... ismerkedj csak lányokkal... kedved szerint - hebegte. Tim sosem volt jó a lányokkal kapcsolatos témákban.
- Tim - mondta komolyan Dick, két tenyerébe véve a fiú arcát, hogy biztosan a szemébe nézhessen. - Én vagyok a nagy tesód, te pedig a kis öcsém. Karácsony előtt és az ünnepek alatt is veled illetve a családommal akarok lenni. Semmilyen lány nem számít.
- Biztos jó így neked?
- Biztos. - Tim hálásan mosolyogva bólintott, és akkor Dick tényleg azt gondolta, hogy ezzel a mosollyal száz lányé sem ér fel.

Tim dúlva-fúlva viharzott ki az épületből. Elege volt a parfümtől elnehezült és rózsaszín, fülledt levegőből a bálteremben, a visító zenebonából, a táncnak nevezett andalgásból és a gusztustalanul elégedettnek tűnő párocskákból. Szertelenek és gondatlanok, és fogalmuk sincs róla, milyen kegyetlen tud lenni az élet és... És leginkább a képmutatásból. Mélyen felsóhajtott, és otthagyta az egészet. A bejárathoz vezető utat szegélyező bokrok mellett párocskák álldogáltak összebújva, leheletük párája romantikusan egybeolvadt a légben. Nem volt hideg, vagy csak Timet fűtötte az indulat, de egyáltalán nem fázott egy szál öltönyben. Elszáguldott az épület oldala mellett, a sötét, kivilágítatlan parkos kert felé véve az irányt. Nem akart emberekkel találkozni, őket látni, ki akarta dühöngeni magát, egyedül. Szapora lépteit nyikorogva visszhangozta a hó, így nem hallotta a másikat. Megállt, kissé zihált. Lélegzete épphogy csak normalizálódott, a gondolatai lassan tisztultak ki, amikor lépteket hallott maga mögül.
- Tim - kérlelte Dick, két kézzel megfogva a fiú vállát. - Timmy...
Tim lerázta magáról a férfi kezét.
- Hagyj békén!
- Nem akarlak békén hagyni.
- De miért?
- Mert... - Tim dühös hangot hallatott, valahol félig a sóhajtás és félig a nyögés között, ami Dickbe fojtotta a szót.
- Dick - vágott egyszerre savanyú és könyörgő arcot a fiú. - Ne gyere nekem a testvéres dumával, ez egyszer, nagyon kérlek!
Dick lesütötte a szemét - Tim olyan sokszor tudta a gondolatait, hogy ijesztő volt -, és tett egy bátortalan lépést a fiú felé.
- Mert szükségem van rád.
Tim lángoló dühe egy fél foknyit alább hagyott.
- Ezt is hallottam már - felelte mogorván, karjait keresztbe téve mellkasa előtt. - Miért?
Dick nem válaszolt, csupán hátulról a karjaiba zárta, az állát a vállára fektette.
- Sajnálom, Tim. Tudom, hogy nehéz. Nekem sem könnyű.
- De--
- Úgy látszik? - Dick keserűen elmosolyodott. - Miattad. És a családom miatt. Értetek küzdök és nem adom fel.
Csönd ölelte át őket néhány hosszú, hideg percre.
- Dick. Lesz ez valaha könnyebb?
- Mit akarsz, mit válaszoljak erre?
- Hazudj - kérte elfojtott hangon Tim. - Dick, kérlek, hazudj nekem!
A férfi ölelése szorosabb lett, Tim érezte Dick forró leheletének simogatását a bőrén, ahogy egészen közel hajolt a füléhez.
- Igen, Tim, jobb lesz. Könnyebb. Megszokod, és lesz olyan nap is, amikor egyáltalán nem jut majd eszedbe. És nem fog fájni.
Hallotta, hogy Tim szipog, de a vállai nem rázkódtak a sírástól. Hosszú percek vánszorogtak tova ólomlábakon a téli, éjszakai csöndben.
- Mit szeretnél karácsonyra? - kérdezte aztán csendesen. Fázósan közelebb húzta magához a fiút.
- Hogy még egyszer megölelhessem a szüleimet.
- Mint minden rendes Wayne - húzta keserű félmosolyra a száját Dick. - De komolyan, kölyök. Valami olyasmit, amit meg is tudok adni neked. Lézerkardot vagy Redbird modellt, vagy valamit.
- Ha megígérem, hogy gondolkodok rajta, akkor hazamegyünk?
Dick fáradtan elmosolyodott egyetlen másodpercre.
- Hazamegyünk, kis tesó - suttogta. Már vissza sem mentek az épületbe, a parkból egyenesen az autóhoz sétáltak.
A Wayne-rezidencia csöndes és sötét volt már amikor megérkeztek, s ők szinte belopakodtak és felosontak a nyikorgó lépcsőn, mint az árnyak. Volt már éppen elég gyakorlatuk benne, hogyan váljanak az éjszaka és a sötétség eleven részévé.
Tim már gondosan fogasra akasztotta az öltönyét, amikor pólóban és boxerben, gyámoltalanul megállt Dick szobájának ajtajában.
- Dick - szólította meg a férfit. - Aludhatok veled?
- Persze - felelte Dick. Nézte, ahogy a fiú eltűnik a takarója alatt, majd ő is követte az ágyba. Betakarózott, és lekapcsolta a halvány, derengő fényt adó éjjeli lámpát. Amint a sötétség rájuk borult, Tim forró, vékony teste az övéhez simult. Dick beletúrt a puha, a mélyén még mindig nedves, sötét hajzuhatagba, és orrát belefúrva a frissen mosott hajba szagolt. A fele királyságát odaadta volna most azért, hogy megcsókolhassa Timet.
- Dick - törte meg a lázas, érezhetően várakozó csöndet a fiú határozott, álomtól teljesen mentes hangja.
- Tessék, Tim.
- Te mit szeretnél karácsonyra?
Te most szórakozol velem?! - ez volt Dick első gondolata, és mivel Dick egy igen őszinte ember volt, hevesen, félig felháborodva, félig ülésbe tornázva magát Tim fölött, hangosan visszakérdezett:
- Te most szórakozol velem? - Tekintetével a fiúét kereste a sötétben.
- Mondjuk úgy, hogy részben. Csak megerősítésre volt szükségem. Ez pedig pontosan az volt.
Tudja. A fene vigye el, tudja. De hiszen...! Mindig tudja.
- Tudom - mondta ki aztán Tim, Dick pedig egy kicsit mérges volt, egy kicsit büszke is - Tim eszére -, és egy kicsit megkönnyebbült is.
- Mondd ki, hallani akarom - kérte Tim színtelen hangon. Dick azonban nem ez a fajta ember volt. Átszellemült, ünnepélyes mosollyal a szája szegletében, hüvelykujjával megsimogatta Tim arccsontját, majd végigsimított az ajkai találkozásán.
- Mire vársz még?
Dick nem várt semmire. Timhez hajolt, és megcsókolta. Forrón, mélyen és követelőzően. És Tim viszonozta, odaadóan, hevesen, kissé ügyetlenül. Egészen a férfi alá fészkelte magát, hozzásimult és karjaival átfonta a nyakát.
- Te ezt pontosan így tervezted - mondta inkább, mintsem kérdezte Dick, miután lopott egy kis levegőt.
- Talán - felelte Tim már-már kacéran. Dick játékosan megcsóválta a fejét.
- Nem vagy te még taknyos az ilyesmihez?
- Derítsd ki.
Dick a könyökére támaszkodott Tim feje mellett, hogy előnyösebb helyzetben legyen.
- Mikor vágták fel ennyire a nyelved? - kérdezte.
- Erősen kétlem, hogy jelen helyzetben ténylegesen választ várnál erre.
- Tényleg nem... - Lehajolt, és ismét megcsókolta a fiút. Tim sóhajtva viszonozta. Érezte, hogy Dick csípője a medencéjének feszül, és belenyögött a csókba. Dick egyik keze finom érintésekkel felfedezőútra indult, ügyesen bejutott a póló alá, hogy ujjai hegyével megsimogassa a fiú bőrét. Tim forró teste szinte lángba borult érintése nyomán. Dick megtörte a csókot, hogy megízlelhesse a fiú bőrét is, és hagyja levegőhöz jutni társát. Először a szája sarkára lehelt egy apró, könnyű csókot, aztán az arcára, végül a nyakára, pontosan a füle alatt. Tim megremegett.
- Dick - nyögte kétségbeesetten a fiú.
- Hmm? - simogatta meg a férfi az orra hegyével Tim fülcimpáját. A lehelete forrón simogatta Tim bőrét a nyakán.
- Azt hiszem, merevedésem van - vallotta be halkan, pokoli zavartan Tim. Dicknek nevetnie kellett. Egyrészt, hova lett már az a határozott Tim, aki elcsábította őt a saját ágyában, másrészt ez az egyértelmű megállapítás így kimondva csalt mosolyt az arcára.
- Észrevettem - felelte vigyorogva.

Ha Tim visszakérdezett volna, hogy most mi lesz, isten bizony hahotázásban tört volna ki.

- Bízd rám magad - suttogta a fiú fülébe, és Tim kezét az ágyékára tette, hogy a fiú érezze, ő is hasonló helyzetben van.
Reggel Tim nem tudta, hogy álmodta-e az éjszaka eseményeit, vagy valóban megtörténtek. Nem segített rajta az a tény sem, hogy egyértelműen Dick szobájában, illetve ágyában ébredt. A hátán feküdt, a férfi a hasán, félig rajta, hozzá közelebb eső karjával birtoklóan ölelve Tim derekát. A fiú megpróbált felkelni. Amint megmozdult, Dick is felneszelt.
- Tim?
- Tessék?
- Hova készülsz? - kérdezte álmosan, körbenézve.
- Én csak... - Tim sóhajtott. - Nem is tudom.
Tim zavartan lesütötte a szemét.
- Dick, az éjszaka...
- Ó. Talán nem volt minden igaz, amit mondtál?
Tim szeme elkerekedett. Több dolog is meglepetésként érte, egyszerre. Szóval mégiscsak megtörtént minden; és tulajdonképpen fogalma sem volt, miket nyöghetett a gyönyör örvényeiben vergődve.
Szerencséjére Dick nem is várt választ a kérdésére, ehelyett hozzá hajolt és megpuszilta a füle tövét.
- Mondtam, hogy nem fogsz szívrohamot kapni - suttogta kuncogva a fülébe.

Tim kissé zavartan toporgott Dick lakásának konyhaajtajában, amíg a férfire várt. Már arra sem emlékezett, hogy mit kérdezett Dick, csak nézte, hogy a férfi egy szál boxeralsóban kávét vagy teát főz neki - és talán önmagának is.
Karácsony reggele volt - vagy három nappal az ominózus báli este után -, így Timnek meg sem fordult a fejében, hogy lehet túl korán érkezni valakihez, vagy Dickhez. Úgy látszik, Dick kivétel volt - ez alól is. Tim borzasztóan kínosan érezte magát.
- Áthoztam az ajándékodat, mert... - amíg kereste a megfelelő szavakat, idegesen babrált a kezében szorongatott piros-arany csomagolású ajándékdobozzal, majd letette azt a konyhapult szélére.
- Nem kellett volna fáradnod, kölyök. - Dick felé fordult, majd lassan elindult hozzá, miközben ragadozómosollyal folytatta: - Egészen biztos vagyok benne, hogy pontosan tudtad, hogy mivel ma karácsony van, úgyis tiszteletemet teszem a birtokon. Egyébként is szinte mindig ott vagyok, voltaképp nem is értem, miért tartom fenn ezt a lakás - színpadiasan körbemutatott. Még egy lépés, és Tim elé ért. Egyetlen pillanatra, de sokat mondóan a fiú szemébe nézett. - Szóval?
Tim nem felelt.
- No, nem kell szégyellned, hogy látni akartál, nincs azzal semmi baj!
- Én nem...
Amikor Tim végre elszakította tengerkék szemeit a konyha járólapjáról és felnézett, közvetlen közelről találta szemben magát Dickkel.
- Szóval te nem - mondta a férfi halk, mély hangon. - Akkor bizonyára egészen másért jöttél - tette hozzá suttogva, majd választ sem várva megcsókolta a fiút.
Tim nyögni akart valami válaszfélét, de sokra nem jutott. Szenvedélyesen, megkönnyebbülten visszacsókolt.
Önmagának hazudhat, de Dicknek nem tud.
- Mit is mondtál? - kérdezte Dick, megtörve a csókot, még mindig lehunyt szemekkel.
- Hogy nem akarok egy újabb strigula lenni az ágytámládon.

Ezzel a kívánalmával már mondjuk félig-meddig elkésett.

- Nem vagy az - felelte Dick komolyan, majd megsimogatta Tim durcás arcát. Sosem tudta jól leplezni, ha duzzogott.
És ekkor Tim azt akarta válaszolni, hogy a pár nappal azelőtti kérése, hogy hazudjon, nem visszavonásig érvényes, de aztán mégiscsak néma maradt. Dicktől ennél többet nem lehetett várni. Megkaphatja ő is, mint ahogy megkapta Barbara, Kori és Huntress is. Be kellett érnie ennyivel. Dick a maga módján a lehető legtöbbet adja.
Felsóhajtott, amikor Dick hideg ujjai az inge alá bújva megcirógatták a hasát, majd habozás nélkül az öve felé vették az irányt.
- Mit művelsz? - nyögte Tim, félig lehunyt pillákkal, félig bódultan. Arra számított, hogy Dicket szórakoztatja, hogy akárhonnan nézik is, ő még mindig csak egy naiv kisfiú, és kuncogni fog, de nem így történt. A férfi végigsimított a nyaka vonalán az orrával, inhalálva Tim illatát, úgy válaszolt.
- Kicsomagolom az ajándékom...
Tim érezte, hogy elpirul, lángoló rózsák nyílnak az orcáin.
- Zavarba hozol... - motyogta leszegett fejjel. Félhosszú haja előre bukott és Dick beletemette az arcát.
- Pedig azt reméltem, hogy izgalomba... - Lágyan Tim fülébe kuncogott. Miközben ismét megcsókolta, a fiú nadrágja a földre hullott. Felsegítette Timet a konyhapultra, a fiú lábai azonnal a csípője köré fonódtak. Engedelmesen a magasba nyújtotta a karjait, amint a férfi elkezdte lehúzni piros, kötött mellényét, hogy segítsen neki megszabadulni a ruhadarabtól. Az ing gombjai szinte maguktól nyíltak szét, Dick azt a feleslegessé vált ruhát is a mellény mellé ejtette a padlóra.
- Timmy - lihegte Dick a fiú nyaka hajlatába szerelmesen.
Tim minden sejtje és porcikája bizsergett és forró lázban égett.
Két év kellett hozzá, hogy megértse.

Dick konyhájának az ajtajában állt, és nézte, hogy Dick álmosan kávét főz.
- Csipkedd magad, el fogunk késni - közölte Tim, karórája számlapjára pillantva.
- Csillapodj, hercegnő. Nekem nem állt rendelkezésemre lakájok és órák hada elkészülni, mint neked. Veled ellentétben én mindössze tíz perce ébredtem.
- Tizenöt, de ki számolja. Mellesleg, ez kinek a hibája lehet? Csakis te tehetsz róla, hogy hosszú volt az éjszakád.
Dick laposan Timre pillantott.
- Dolgom volt.
- Újabb nőügy - sóhajtott lemondóan Tim.
- Régi denevérügy, ha ennyire érdekel. Ha nem ismernélek, azt hinném, féltékeny vagy! Jaj, várj csak, hiszen jól ismerlek; te féltékeny vagy! Megáll az eszem, kényeskedsz itt, mint egy--
Hirtelen szorítást érzett a nyakán, amit - mint utólag kiderült - Tim bokái okoztak, majd a világ tótágast állt körülötte, ő pedig a saját konyhájának a padlóján találta magát hanyatt fekve. Tim a nyaka két oldalán térdelt, még mindig szorosan térdei közé fogva a fejét. Voltaképp szép szaltó és terítés volt, meg kell hagyni, Dick büszke is volt a ruganyos, precíz mutatványra. Méltatlankodni vagy dicsérő szavakra azonban nem maradt lehetősége. Ahogy felnézett, a látványtól egyetlen gombóccá ugrott össze minden belső szerve. Tim öltönynadrágján átsejlettek páratlan idomai, szálkásan izmos, gömbölyű combja, megfeszülő gátizma, és amiben ez folytatódott...
- Nem vagyok egy a nőcskéid közül, nem tűröm, hogy így beszélj velem - közölte öntudatosan a fiú.
- Nem, nem vagy az - nyögte Dick, és szorult helyzete ellenére sem tudott megálljt parancsolni a kezeinek. Végigsimított Tim combjain, a hátsó oldalukon, majd istenesen a fenekébe markolt.
- Csinálni akarod? - kérdezte ekkor Tim, fagyos hangon, lenézve a férfira.
- Igen, istenem, ó, igen!
Dick visszafojtott lélegzettel figyelte, hogy Tim kicsatolta az övét, és ledobta azt a padlóra kettejük mellé. Amikor hozzálátott, hogy kigombolja a nadrágot, Dick nyelt egy nagyot. Elfogyott a türelme, és vágytól remegő kezekkel simított végig Tim derekán, lefelé haladva, hagyva, hogy kezei lesodorják a meglazított nadrágot a fiú csípőjéről. Ahogy hozzáért a meztelen bőrhöz, minden erejére szüksége volt, hogy uralkodjon magán és ne élvezzen el.
- Mit akarsz, Tim? Megkaphatsz bármit... - lihegte.
És Tim lehajolt hozzá végre, de még egyáltalán nem azért, hogy megcsókolja. Tim a füléhez hajolt, egészen közel, azok az édes, érzéki ajkak lágyan a bőréhez értek.
- Kefélj meg - utasította halkan. Dick felnyögött, megragadta Tim tarkóját, és magához húzta, hogy hevesen birtokba vegye azokat a csodálatosan tehetséges ajkakat.

A karácsonyi bál 2/1

2011-09-20T17:58:00.004+02:00

Cím: A karácsonyi bál - és annak minden előzménye és következménye
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők, párosítás: Dick Grayson, Tim Drake
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/08/27-09/20
Megjegyzés: AU
Szerzői megjegyzés: Azt hiszem, az ősz a kedvenc évszakom

Ez a nap is átlagosnak indult.

Magunk között szólva, ha nem így lett volna, nem ezen a ponton kezdődne a történet. Utólag visszagondolva, valószínűleg lehetett jó néhány megelőző jel, amire ha Tim odafigyel, felkészülhetett volna lelkileg.

Talán itt illene megjegyezni azt is, hogy a történet főszereplője Tim Drake; illetve ekkoriban már Tim Drake-Wayne, hogy egészen pontosak legyünk - bár a történet szempontjából ennek fikarcnyi jelentősége sincs. Arra is felhívnánk továbbá a figyelmet, hogy a történetet áthatja némi (ön)irónia is.

Tehát, ez a nap is átlagosnak ígérkezett, átlagos, mondhatni megszokott problémákkal. Nem hívhatta fel magára illetve képességeire a köz figyelmét az iskolában, csendesen meghúzta magát a szürke egerek között. Képzelhetjük, milyen nehéz lehet bárki számára beolvadni, hiszen emberi természetünkből fakad a kitűnni akarás, a nem átlagosnak lenni vágyás - és Timnek bőven akadt is volna mivel kitűnni. Muszáj volt egy diáknak lennie a sok közül, és ő minden tőle telhetőt meg is tett az ügy érdekében. Nem a helyi kockákat vagy strébereket váltotta a vécékagylóban történő mosakodásban, de nem is játszott egy csapatban Johnny Malloryvel, a kosárlabdacsapat centerével. Csak egy átlagos srácnak látszott, aki a kissé hallgatag és furcsa Conner Kent cimborája.
Ám hiába a gondosan megtervezett élet, nem mindig lehet tökéletesen megfelelni a felállított regulának: egyszer majdnem lebukott. És pont Sarah MacMillian előtt. Aznap testnevelés volt az utolsó órája. Az egész osztály visszavonult az öltözőbe, ő nem szívesen csatlakozott és zuhanyozott együtt a viccelődő, fél pucér társasággal, nem tudott volna mit felelni a szálkás izmaira vonatkozó kérdésekre. Sóhajtott, és szemrehányóan a két, egymás mögé állított szekrényre pillantott. (Nyilván nem ruhásszekrényekről van szó.) Egyetlen pillanatig felmérte a környezetét, érezte, hogy a nap nem tűzött annyira, mint előző héten így délután három tájékában, kellemes, meleg szellő fújdogált, a haragoszöld pályán nem volt senki rajta kívül. Szinte neki sem futott, álló helyéből rugaszkodott el. Két kezével megtámaszkodott az első szekrényen, fellökte magát a levegőbe, mellkasához felhúzott térdeit átkarolva megpördült a levegőben, érintette a második szekrény tetejét, csinált egy dupla szaltót, és guggolásban, a talpára érkezett; bal keze felhúzva, hogy védje a felső testét, a jobb ütésre készen, egyik lábára helyezve a testsúlya, hogy a másikkal gáncsolhasson, ha a helyzet úgy kívánja - pontosan úgy, ahogy Bruce tanította.
Alig landolt a talajon, halk, tompa tapsot hallott maga mögül, és a magasugrásra odakészített fal mögül Sarah MacMillian, a szőke loknis pompomlány lépett ki. Szurkolói egyenruhában. A hozzá tartozó meglehetősen rövid szoknyával. Tim sosem kezelte jól a rövid szoknyákat, kivágott felsőket, meg úgy általában a nőiességet.
- Ez fantasztikus volt, Drake! - kiáltotta csicsergő hangon a lány. Tim azonnal felpattant, és zavartan a hajába túrt, a szemét lesütötte. - Nem is tudtam, hogy ilyet is tudsz!
- Nem is - felelte Tim gyorsan. - Csak a kezdők szerencséje - bizonygatta. - Egy filmben láttam tegnap, és megpróbáltam én is. Biztos csak azért sikerült, mert azt hittem, nem figyel senki.
Látszólag ez meggyőzte Sarah-t, mert másnap nem beszélt Tim mutatványáról, de az ifjú Wayne-ivadék csak akkor nyugodott meg teljesen, amikor egy héttel később Sarah fel sem ismerte az iskola folyosóján. Ez után az eset után jobban odafigyelt és szétnézett, bármit is csinált.
Az a bizonyos nap egy napos, viszonylag meleg októberi nap volt. Indián nyár, ahogy az öregek nevezték. A tanításnak vége volt, Tim táskájával a vállán és Konnal az oldalán baktatott az iskola kapuja felé. Éles, lányos nyerítést hozott feléjük a szél a hátuk mögül.
- Látod ott azt a srácot? Iszonyat helyes! - lelkendezett az egyik lány, valahova a kapu mögé mutatva. A barátnője felelt erre valamit, amiben szerepelt a „jó test” szókapcsolat, Tim szerencsére nem hallotta rendesen az egész beszélgetést. Megforgatta a szemét, és igyekezett kizárni elméjéből a női csevegést. Ám ez nem ment olyan könnyen. Ahogy közeledetek a kapuhoz, a lányok csendesebbek lettek, ezzel együtt többet sóhajtoztak. Tim átnézett a kapu fölött, hogy láthassa, ki vagy mi váltott ki ilyen lelkesedést a lányokból. Az iskola előtt, a kapu oldalában egy fekete lamborghini parkolt, a csillogó autónak dőlve egy férfi állt. Napszemüveget, bőrdzsekit és farmert viselt, az a típus volt, akinek mindegy volt, milyen ruhát vett fel, modellnek tűnt benne. Amikor megpillantotta a kifelé özönlő diákokat, levette a napszemüvegét és elvigyorodott. Tim szeme elkerekedett egy másodpercre, majd komoran összevonta a szemöldökét.
- Te mit keresel itt? - kérdezte barátságtalanul.
- Érted jöttem - felelte vidáman a férfi, miközben a napszemüveg szárát lazán bedugta a dzseki felső zsebébe.
- Te ismered ezt a srácot, Drake? - kapta a kezét a szája elé halkan sikkantva az egyik lány, majd’ elalélva a gyönyörtől, a barátnője támogatta.
- Ismerem - bólintott Tim. - Ő itt a bátyám, Dick Grayson.
Képzeljünk ide egy hatásszünetet, lágyan fújó, kacér szellővel, mely a rakoncátlan hajtincsekkel játszik, csak hogy fokozottan érezzük Dick egyedülálló, szexi kisugárzását.
- Hódolatom, hölgyeim - biccentett gálánsan a bemutatás után az olvadozó lányok felé Dick. - Conner - pillantott kényszeredetten a Tim mellett ácsorgó fiúra, futó mosolyt erőltetve az arcára, ami inkább látszott fintornak, semmint mosolynak. Egy pillanatig komoran fürkészte a Kent fiút, majd öccse felé fordult.
- Szállj be a kocsiba, van egy kis dolgunk. Sajnálom, Conner, téged most nem tudlak hazavinni.
Kon biccentett, Tim pedig Dick szemébe nézett azzal az egyértelmű üzenettel, hogy pontosan tudja, a férfi mennyire nem sajnálja, hogy nem tehet szívességet Konnak. Voltaképp Dick valami - Tim számára - megmagyarázhatatlan okból gyűlölte Connert.

Illetve mégis csak akadna itt egy ok, de az... Itt emlékeztetnénk az árulkodó jelekre. Ez is éppen az volt - csak Tim még nem tudta.

Tim nem válaszolt, kinyitotta az ajtót, lendületesen bedobta a táskáját a hátsó ülésre, majd barátjához fordult.
- Holnap találkozunk, Kon.
- Holnap - bólintott a fiú, Tim pedig beszállt. Dick intett Connernek, majd követte öccsét.
Csendesen autóztak, amíg el nem hagyták az iskola környékét és a belváros felé vették az irányt. Tim szótlanul várt. Tudta, hogy Dick nyomós okkal ment érte, hiszen egyáltalán nem volt szokása. Bármilyen kíváncsi is volt, nem akart kérdezni, beszél majd Dick, ha akar.
- És - törte meg végre a vártnak megfelelően a csöndet a férfi. Huncut mosoly játszott a szája szegletében, ami nagyon nem tetszett Timnek. Nagyon, nagyon nem. - Melyik lányt hívtad el?
Tim először csodálkozva felvonta a szemöldökét, halvány fogalma sem volt, hogy mire utalhat Dick, aztán vetett egy lesajnáló pillantást a férfira. Mindig a lányok - sejthette volna. Tekintetét végül visszairányította az útra, mintha az bizony felettébb érdekes volna, legalábbis érdekesebb, minthogy válaszoljon Dick kérdésére.

Valljuk be őszintén, bármit megadott volna, hogy máshol legyen, másvalakivel, másvalamiről társalogva.

- Senkit - felelte végül halkan.
- Ugyan már, öcskös! Csak van egy lány, akinek jobb illatú a haja, sugárzóbb a mosolya és jobban be szeretnél lesni a szoknyája alá!
- Ne legyél közönséges, Dick.
Tim világéletében hadilábon állt a csajozással, és igyekezett minél gyorsabban témát váltani. Még mielőtt a mellek kerülnek szóba.
Dick mintha meg sem hallotta volna Tim méltatlankodását.
- Szóval? - billentette a fiú felé a fejét.
- Talán van, talán nincs. - Tim összevont szemöldökkel hirtelen a férfi felé fordult. A bőrülés felháborodottan nyikorgott alatta a mozdulattól. - Egyáltalán, mi közöd van hozzá?
- Csak kíváncsi voltam, milyen a kis tesóm esete.
- A tiédnél egészen biztosan kiforrottabb ízlésem van, nyugodj bele - vetette oda a fiú, szigorúan az úton tartva a szemét.
Dick nevetett. Tim és egy lány gondolata már önmagában szórakoztató volt a számára.
- Miszerint?
- Nem felel meg bárki, aki lélegzik. Annál több kell.
- Nocsak. Akkor ki felel meg?
- Valaki olyan, aki csöndben tud maradni és nem üti az orrát bele mások dolgába - morogta Tim.
- Na, látod, hogy... Conner?!
- Conner egy fenét, te ütődött! - kiáltott Tim fülig elpirulva (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ez is árulkodó jel), és hogy tiltakozásának nyomatékot adjon, oda is sózott egyet Dicknek - persze csak finoman, amolyan jelzés értékűen -, aki fél kezét levéve a kormányról kénytelen volt nevetve hárítani.
- Úgy ütsz, mint egy lány.
- Csak várd ki, amíg hazaérünk, szíves örömest bemutatlak alaposabban az öklömnek.
- Kóstolgatsz, Timmy?
- Te azt csak szeretnéd, Grayson.
Dick jóízűen kacagott. Még a fejét is hátravetette volna, de figyelnie kellett az utat.
- Ha így flörtölsz, kis tesó, hogy-hogy nincs barátnőd?
Tim megint elpirult.
- Nem hanyagolnád a témát, Dick?
- Nem tehetem - felelte sajnálkozó hangon, tettetett szomorúsággal a férfi. - Rettentően kíváncsi vagyok, hogy kit hívtál el a bálba. Na, mondd már meg!
Tim lemondóan sóhajtott.
- Milyen bálba?
- A karácsonyiba.
- Ó. Szóval tudsz róla.
- Még szép, hogy tudok! Bruce elől gondosan eltitkolhattad, ami csupán azt jelenti, hogy tud róla, csak úgy tesz, mintha nem; nem igazán bánja, hogy eggyel kevesebb hivatalos eseményen kell jópofiznia. Tehát?
- Az osztálytársaimat sem ismered, nem hogy az iskolatársaimat. Ha most mondanék egy nevet, nem jelente neked semmit.
Persze, azzal tisztában volt, hogy amint hazaérnének, Dick első dolga lenne lenyomozni a lányt, ha tudná a nevét. A szép az volt a dologban, hogy tényleg nem hívott meg senkit.
- Akárhogy csűröd-csavarod a szót, drága kis testvérem, ismerhetnél annyira, hogy tudd, addig nem nyugszom úgy sem, amíg ki nem szedem belőled azt a bizonyos nevet.
Tim sóhajtott. Igen, megint. Sokadszorra.
- Már megmondtam, hogy senkit.
- Tessék? Azt hittem, csak húzol.
- Nem.
- Ez nem lehet igaz! Családi vonás - Tim felhúzta az egyik szemöldökét. Családi vonás, Dick szerint, éppen csak azt hagyta ki a képletből, hogy vér szerint semmi közük egymáshoz. -, hogy jóképűek vagyunk, fejlett humorérzékkel és tökéletes testtel rendelkezünk.

Dick nem is beképzelt.

- Bármelyik csajt megkaphatnád - billentette oldalra a fejét Dick, hogy komolyan Tim szemébe nézhessen.
- Nem akarok erről beszélni - morogta a fiú karba téve a kezét egy rövid szünet után, amit azzal töltött, hogy összehúzott szemöldökkel fürkészte a férfi arcát.
- Nem is lesz most alkalmad - felelte Dick -, ugyanis megjöttünk.
Dick beparkolt egy felfestett helyre egy igencsak magas épület elé. Ráérősen kászálódtak ki az autóból. Dick megropogtatta a derekát és aprót sóhajtott.
- Hol vagyunk? Mi ez a hely? - kérdezte gyanakodva Tim, miközben nyaktörést kockáztatva hátrahajtotta a fejét, az elképesztően magas épület égbenyúló tetejét keresve. Volt egy olyan sejtése, hogy pláza.
- A kis tesómnak a legjobb öltönyben kell megjelennie a bálon.
Tim lehajtotta a fejét és két ujjával megmasszírozta az orrnyergét. (Szóval tényleg pláza.)
- Dick. - Szinte könyörögve nyögte a férfi nevét.
- Nem kell megköszönnöd - tett hárító mozdulatot nagyvonalúan a férfi. Egyértelműen a világ legjobb bátyjának érezte magát, szinte a homlokára volt írva.
- Félreértettél. Egyrészt, van öltönyöm éppen elég, másrészt eszem ágában sincs elmenni arra a rendezvényre.
Főleg nem egyedül - tette hozzá gondolatban.
- Hogy nem? - képedt el Dick.
- Nem, Dick, nem.
- Na, ide figyelj, Tim Drake! - Tim egy kicsit megszeppent. Egy egészen kicsit. - A legkevesebb, hogy elmész abba az istenverte bálba, hogy eljátszd a világnak, hogy a legátlagosabb kölyök vagy az iskolában, aki történetesen Bruce Wayne örökbefogadott fia.
- Értettem - felelte Tim beletörődően, mint amikor parancsot kapott.
- Helyes. És most lódulj befelé, vennünk kell neked egy flancos öltönyt.
Dick hajthatatlan volt, Tim ötödik öltönye is a szekrényébe került, a fiú szerint teljesen feleslegesen. Sokkal több kedvet Dick szentbeszéde után sem érzett, csupán kötelességtudatot. Fél órát ki fog bírni a denevérek kedvéért. Még ha olyan kellemetlen környezetben is kell eltölteni azt a fél órát, kényelmetlen és kellemetlen témák és kellemetlen emberek között lavírozva.

Olyan gyorsan telt el a hó végéig hátralévő néhány nap, hogy Tim észre sem vette, és már Halloweenre készülődtek.
- Min töröd a fejed, Drake? - kérdezte reggel Damian, amikor mindannyian az asztalnál ültek és reggeliztek. - Akkor vágsz ilyen tenyérbemászóan bosszantó képet, amikor gondolkozol valamin.

Damian egyszerűen és szépen fogalmazva gyűlölte Timet. Azért, mert Tim adoptált volt, akárcsak Dick, Damian pedig örökölte a szellemet - csak éppen ez nem mutatkozott meg; egyelőre. Valószínűleg ez bosszantotta valójában és ezért hibáztatta a két idősebb fiút. Valahogy le kellett vezetnie felgyűlt indulatait. Hogy mennyi frusztráció lehet egy tízéves kölyökben, az megint más kérdés.

Elfojtott egy elégedett vigyort, és bekapott egy kanál tejbeáztatott reggeliző pelyhet. Tim letette a kanalát, és a kisfiúra pillantott.
- Szállj le rólam, Damian.
- Ne erőltesd túl az agyad, Drake. Öltözz egyszerűen hercegnőnek Halloweenkor, az illene hozzád.
Tim inkább nem válaszolt. Nem akart korán reggel veszekedni, és rosszkedvűen menni iskolába. Damian úgyis csak akkor kötött belé, ha tehette.
Annyi igazság azonban mégis volt a szavaiban, hogy tényleg ki kellett találnia valami jelmezt. Szokás volt náluk megünnepelni a Halloweent, amikor is összegyűlhetett mindenki, hogy lazítsanak egy kicsit, és tényleg úgy viselkedhessenek, mint egy átlagos család: együtt vacsorázzanak, szórakozzanak, tévét nézzenek és nevessenek. És akkor nem csak ők, hanem mindenki más is álruhát öltött.
Támadt egy vad ötlete és tudta, hogy Alfred lesz a legjobb cinkosa a jelmez elkészítésében - mint mindannyiuknak minden évben.
Halloween este az izgalomtól remegő kézzel vette át a komornyiktól az elkészült ruhát. Kissé ügyetlenül magára öltötte, majd Alfred elé állt, amikor elkészült. Alfred hozzáértő, kritikus szemekkel mérte végig. Láthatóan elégedett volt az eredménnyel.
- Ne aggódjon, Timothy úrfi, nem lehet észrevenni, hogy ön öt centivel alacsonyabb, mint Richard úrfi - jegyezte meg a komornyik. Tim félszegen, jól leplezett büszkeséggel elmosolyodott.
- Köszönöm, Alfred - felelte és komolyan megigazította a maszkját.
Az egészalakos tükör elé lépett, hogy szemügyre vegye magát. Teljesen fekete, testre simuló latexruha, mellkasán az éjkék V-vel, ami a válla irányában a karjain folytatódva végigfut rajta, bevonva középső- és gyűrűsujját is, egészen a végükig. Fekete, kék csillogású dominómaszk. Tényleg úgy nézett ki, mint Nightwing, éppen csak a haja volt hosszabb. Az ellenben tagadhatatlanul látszik, hogy tizenöt kilóval könnyebb, mint az eredeti Nightwing; nincs mit tenni, még mindig csak egy kölyök Dickhez képest.
A gyomra egyetlen, súlyos gombóccá állt össze és úgy remegett, mint a nyárfalevél, amikor a lépcsőre tette a lábát, hogy lesétáljon a többiekhez. Halloween kora estéjén - ami tulajdonképpen csak késő délután számba ment az éjjeli baglyok, vagyis denevérek között - kisebb összejövetel volt a Wayne-házban, kedves, és kevésbé kedves ismerősökkel, no és persze a családdal. Talán túl messzire ment ezzel a jelmezzel...
Már a lépcső tetején állva kiszúrta Dicket a sokadalomban. Kalóznak volt öltözve, köldökig kigombolt, buggyos fehér inget viselt, derekán és fején vörös kendővel. Éppen egy csinos lánnyal beszélgetett (fűzte), azzal a mosollyal, amikor megérezte, hogy figyelik. A tarkóján felfelé állt a szőr, ami biztos jele volt annak, hogy egy szempár őt fürkészi. Felnézett, és azonnal szemben találta magát a Nightwingnek öltözött Timmel. Illetve már éppen a lépcső közepén járó fiú tekintetével. A mosoly eltűnt az arcáról, ajkai szétváltak a csodálkozástól.
- Bocsásson meg - hebegte oda a lánynak, és elindult Tim felé. Egyszerre értek a lépcső aljához.
- Jól nézel ki, kölyök - mondta Dick halkan, leplezetlenül végigmustrálva a fiú testét.
- Kösz - mosolyodott el szélesen, magabiztosan Tim, kihúzva magát.
- Iszol valamit? - Nem is remélte, hogy elsőre bejön. Tim aprót bólintott, és megfordult, hogy a közelben ácsorgó, szabadságszobornak öltözött Alfred tálcájáról levegyen egy poharat. Hátra pillantott a válla fölött Dickre, hogy lássa, kell-e neki is. Dick őszintén szólva tett bármiféle italra. Amint Tim hátat fordított neki, tekintete végigsiklott a hátán, majd alaposan szemügyre vette a hátsófelét. Elégedetten beharapta az alsó ajkát.
- Mi az? - kérdezte Tim ártatlanul, amint visszaért.

Itt szeretnénk nyomatékosítani, hogy Tim ténylegesen teljesen ártatlan volt és egyáltalán fogalma sem volt ilyesmi dolgokról. És nem azért, mert mindösszesen tizenhat és fél esztendős volt.
Szép angol szóval élve totálisan clueless volt.

- Nem tudom eldönteni, hogy csak a ruha teszi-e... - motyogta Dick. Képtelen volt elszakítani a tekintetét Timről. Nem értette, mi van vele. Tim Robin, illetve Red Robin öltözéke is ugyanennyire kiad minden domborulatot, a feneke valószínűsíthetően azokban a jelmezekben is ugyanennyire markolnivalóan kerek volt, rejtély, hogy eddig hogy-hogy nem figyelt fel erre. Talán az lehet a magyarázat, hogy Tim egy tejfelesszájú kölyök, akivel együtt dolgozik és él; sosem nézte olyan szemmel. Eddig. Vannak azonban olyan dolgok, amiket nem lehet nem észrevenni egy idő után.
- Mondták már, hogy eszméletlen jó segged van, Timmy?
Tim a maszk alatt is jól láthatóan megdöbbent. Ajkai elváltak egymástól, hogy mélyen, élesen beszívja a levegőt, de annyira meglepődött, hogy elakadt a lélegzete és képtelen volt bármit is reagálni.
- Te-Tessék? - nyögte végül alig hallhatóan.
- Azt mondtam, hogy jó a segged - ismételte engedelmesen Dick, flörtölős vigyorra húzva a száját.
- Elment az eszed, Dick? - kérdezte teljesen ártatlanul, őszintén csodálkozva és felháborodva Tim.
- Talán - suttogta a férfi, téve egy apró lépést a fiú felé.
- Dick - szólt figyelmeztetően Tim.
- Ne haragudj, Timmy, nem tudom, mi van velem...
- Én tudom - jelentette ki Tim dühösen, téve hátra egy lépést. - Ütődött vagy, és gúnyt űzöl belőlem. Miközben kezet rázol azzal az ördögfiókával, add át az üdvözletemet is!

Tim meg volt győződve róla, hogy Dick és Damian összefogtak egy alkalom erejéig, hogy bolondot csináljanak belőle. Lássuk be, nem volt teljesen alaptalan a feltételezése.
De ezúttal tévedett.

- Idióták! - kiáltotta még oda, és dühösen kiviharzott a házból az egyik táncteremnek is beillő erkély felé.
- Nem, én nem... - habogott Dick. Gyorsan belátta, hogy nem tudja kimagyarázni a helyzetet. Annál is inkább, mivel akinek magyarázkodnia kellett volna, már nem volt jelen. - Tim! - Dick sietősen a fiú után eredt. Sietségében egyenesen Alfredbe ütközött.
- Mit mondott neki, Dick úrfi? - kérdezte szemrehányóan a komornyik. Dick kérdés nélkül is tudta, hogy Timről van szó.
- Semmit - felelte őszintén, majdnem csodálkozva.
- Valamit csak kellett tennie, máskülönben nem lenne ilyen zaklatott.
- Elintézem.
- Azt ajánlom is, úrfi! - Dick elszégyellte magát, és olyan kicsire húzta össze magát a komornyik előtt, amennyire csak tudta. Elvégre, Alfred anyja helyett anyja volt, nem akart csalódást okozni neki. Kiiramodott az erkélyre Tim után. Valami csoda folytán senki más nem tartózkodott odakint rajtuk kívül. Tim az erkély túlsó, legsötétebb sarkában ácsorgott, hátával a falnak támaszkodva. Elmélkedve fürkészte a sötétülő eget, amin lassan bukkantak fel a fényes csillagok. Dick odasétált hozzá.
- Tim - szólította meg halkan. - Én... Én sajnálom. Nem úgy értettem. Igazad volt... Mármint abban, hogy lehetett volna egy rossz vicc is, de... De nem az volt. Csak megdöbbentem, és... Annyira ostobán érzem magam. Ne haragudj.
- Felejtsük el.
Csönd ereszkedett közéjük - ami egyáltalán nem volt kínos -, maga után húzva az éjszaka teljes, ezüst csillagok pöttyeivel díszített, sötét leplét. Dick követve a fiú tekintetét felnézett az égre.
- Tetszik?
- Elbűvöl.
Dick Timre pillantott, és ő is pontosan arra gondolt, hogy lenyűgöző a látvány, csak ő nem éppen a csillagos égboltra értette, hanem Timre. A sötét magast fürkésző, szépségben gyönyörködő, csillogó szemei mellett a legragyogóbb csillag is elsápadhatott irigységében, ajkai szegletében boldog mosoly bujkált, a képet a hűvös, játékos szellő tette teljessé, mely gyengéden belekapott Tim félhosszú, sötét tincseibe.
Dick agya megszűnt gondolkodni. Érzékeit követve egészen közel lépett a fiúhoz. Visszafojtotta a lélegzetét, orrát egyetlen pillanatra Tim nyakához érintette a füle alatt, hogy belélegezte az illatát.
- Dick? - Tim a férfi felé fordult, és kérdőn nézett rá. Mielőtt átgondolta volna, hogy mit cselekszik, Timhez hajolt, és lehelt egy könnyű csókot a fiú puha ajkaira. Mivel Tim szája résnyire nyitva volt, finoman, röviden belekóstolt, majd elhúzódott. Tim dühtől szikrázó szemekkel, vádlón nézett rá, a szégyentől és a zavartól egyre vörösödő arcát és ajkait kézfeje mögé rejtette, megtörölve a száját. Dick meghökkent. Azt hitte, Tim meg fogja ütni abban a pillanatban, hogy levegőhöz jut.
- Mi a...? - Azt akarta kérdezni, hogy mi a baj, de a lehetőségek száma mégsem konvergált annyira a végtelen felé, mint elsőre vélte. Alig gondolt bele, máris megfejtette Tim viselkedését. Kétségbeesett. Úgy igazán.
- Ó, kölyök - nyögte csurig telve bűntudattal. - Ne haragudj... Én nem tudtam... Sajnálom...
Tim arca már leginkább a haragtól vörösödött.
- Nem tudtad?! Meg sem kérdezted! Sajnálod?! - kérdezte Tim hisztérikusan. - Sajnálod?! És azzal mégis mire megyek? Nem lehet visszacsinálni. Elloptad az első csókom, Dick Grayson! - Ahogy ezt kimondta, rázuhant a dolog jelentősége, és a súlya alatt megremegett, a falnak kellett támaszkodnia. Dick egy pillanatig attól tartott, Tim sírva fog fakadni; de nem tette. A férfi gondolt egyet, megragadta Tim derekát, és magához húzta a fiút.
- Ha lúd, legyen kövér - szokták mondani - suttogta, és ismételten megcsókolta Timet. Egyre mélyebben, egyre hevesebben, és annyi szenvedéllyel, hogy magának sem merte bevallani, mennyire finomnak találta Tim ízét. Lihegve váltak el egymástól, és Dick azonnal a fiú tekintetét kereste. Tim még mindig dühösen meredt rá, a férfi biztos volt benne, hogy Tim megüti - ám ezúttal nem játékosan, nem lányosan, hanem olyan istenesen, hogy megered tőle az orra vére, jobb esetben, a rosszabbikban el is törik -, és némiképp még jogos cselekedet is lesz, de nem tette. Ujjai ökölbe szorultak, és megremegtek a visszafojtott indulattól.
- Mondd, hogy részeg vagy - kérte nagyon, nagyon halkan, leszegett fejjel.
Dick némán sóhajtott.
- Sajnálom - suttogta.
Túl sok volt már a sajnálatból nemcsak aznap estére, aznapra, arra a hónapra, de már arra az évre is.
- Egy nagy francot sajnálod, te fajankó - szűrte a fogai között Tim dühösen, remegő hangon. - Azt sem tudod, mit jelent ez a szó! - Sarkon fordult, és döngő léptekkel bevonult a házba. Dick gyorsan utána eredt.
- Mit csinált már megint, Dick úrfi? - kérdezte szemrehányóan Alfred, alighogy a férfi betette a lábát az erkélyről a házba. Dick nyelt egy nagyot és bűnbánóan lesütötte a szemét. Nem vallhatta be anyunak, hogy megcsókolta a legszebb Wayne-t. Sőt. És itt volt ez a sőt. ~~Megkívánta a legszebb kis tesót.~~
- Én... Én... Felment? - intett fejével az emelet felé. Alfred legjobb meggyőződése ellenére bólintott. Dick a lépcső felé indult, a komornyik rosszallóan nézett utána, de nem tett több megjegyzést. Elég nagyfiú már Dick ahhoz, hogy megfelelően kezelje a dolgot.
Dick felnyargalt a lépcsőn, és meg sem állt Tim szobájáig. Az ajtó résnyire nyitva volt, de nem akart csak úgy berontani. Gondolta, hogy bekopog, viszont annak sok értelme nem lett volna, mert a hangzavarban Tim valószínűleg nem is hallotta volna meg. Ujjaival belökte az ajtót, miközben halkan, de határozottan a fiút szólította.
Belépett és azonnal megpillantotta a szoba közepén ácsorgó Timet. A ruha zipzárja félig le volt húzva, felfedve meztelen háta egy részét. Dick értetlenül pislogott, próbált rájönni, mi történik. Tim, hallva Dick lépteit, megfordult és kétségbeesetten a férfira nézett.
- Hogy a fenébe veszed le ezt a maskarát? Szabadíts meg tőle!
Dick kuncogott, és Tim mögé lépett.
- Maradj veszteg! - parancsolt rá a zavartan ficergő fiúra. Amint Tim engedelmesen mozdulatlan lett, megragadta a zipzár fülét, hogy lehúzza. Mintha csak véletlenül tenné, gyengéden végigsimított Tim meztelen hátán. A fiú bőre meglepően puha és meleg volt.
A zipzár nyelve gyorsan végigszaladt az útján, és a ruha két szárnya teljesen elvált egymástól.
- Kész - mondta halkan. Tim, magához szorítva a meglehetősen laza öltözéket, megfordult, és kissé zavartan lesütötte a szemét.
- Köszi - motyogta. Néhány pillanatig körbeölelte őket a kínos csönd.
- Nézd, én... tényleg sajnálom az előbbit... - mondta végül Dick bűnbánóan. Ha Bruce megtudja, elevenen fogja megnyúzni.
- Csak fogd be a szád, Dick. Ne is emlékeztess rá.
Dick legszívesebben tiltakozott volna. Tim édes volt, talán az ártatlansága vonzotta, de még akart belőle, kóstolni akarta. Nem érezte helyénvalónak a helyeslést sem, így egyszerűen csak bólintott, hogy nyugtázza. Timnek pedig ennyi elég volt.
Néhány pillanattal később, a halloweeni partyt „élvező”, farkasembernek öltözött Damian csak azt látta, hogy Grayson igencsak dühösen száguld le a lépcsőn, jól láthatóan Drake nélkül, egyenesen egy pincérhez. Lekapott a tálcáról valami rövidet, lehajtotta, majd utána küldött még kettőt.
- Imádom, ha a perverz meg a hercegnő balhézik - jegyezte meg.
Timnek még aznap este elő kellett bújnia védelmet nyújtó kuckójából, mivel estére minden vendég hazakotródott. Családi estét tarthattak. Tizenegyig várták a csokit gyűjtő gyerekeket jelmezekbe bújva, időnként Damiant ugratva a kora miatt. Ezután bezárták az ajtót, és mind, együtt leültek a tévé elé, hogy megnézzenek egy vámpíros horrorfilmet. A közös mozizás közepe felé, a legkitartóbb igyekezete ellenére is, Damian elaludt Bruce vállának dőlve. Dick felnyalábolta, amilyen gyengéden csak tudta, a karjaiba vette a kisfiút, és felvitte a szobájába. A film végére Tim Dick oldalához simulva, a válla mögül pislogott csak a tévé felé. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a kép elsötétült, és a stáblista lassan, komótosan vándorolni kezdett. Dick pólójába kapaszkodva, a férfival ment fel az emeletre.
- É-én nem félek. Tudom, hogy nem igazi - magyarázta -, sőt egyenesen gagyi, de...
- Nincs ezzel semmi baj, kis tesó - vigasztalta Dick nyájasan, megértően megsimogatva a fiú kobakját. - Velem akarsz aludni ma?

Dick már hozzá volt szokva, hogy öccsei hozzá jártak aludni; Damian az „a te ágyad kényelmesebb, Grayson” kifogással, Tim egyetlen szó nélkül mászott bele. Noha, sosem egyszerre.

- Nem lenne baj?
- Dehogyis.

folytatás

Szárnyak

2011-08-30T00:35:00.002+02:00

Cím: Szárnyak
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Szereplők: Dick Grayson, Tim Drake
Korhatár: 16+ (trágár szavak, boykissing)
Kelt: 2011/08/17-26

Két nap telt el azóta. Két átkozott, baromira hosszú nap.
A Joker emberei elkapták Robint. Ők túlerőben voltak, Robin egyedül és tapasztalatlanul. Batman a maga csendes módján őrjöngött - az átlagosnál is mogorvább és szótlanabb volt -; mindenki tudta, hogy azért, mert az egész Jasont juttatta eszébe. Mindenáron el akarta kerülni, hogy a történelem megismételje önmagát. Nem veszíthetett el még valakit. Nem Robint. Nem a Joker miatt.
Két nap kellett, hogy megtudja, hol tartják. A többi gyerekjátéknak ígérkezett.

Nightwing egyetlen izma sem rezdült, mozdulatlan tekintettel figyelte a célt. A szemközti épület hetedik emeleti párkányán térdelt, és várt.
Már vagy három órája. Egyelőre ez volt a feladata: várni; Batman pedig kitakarította az elhagyott épületet.
Fülledt, augusztusvégi éjszaka volt, gotham minden sötétségével a város fölé borulva. A levegő nem mozdult, párától és hőtől terhesen ölelte körbe a város épületeit, parkjait és lakóit. Nightwing érezte, hogy a víz vékony patakban végigfolyik a hátán a ruhája alatt, a gerince vonalán.
- Nightwing - hallotta végre a hangot a fülében. - A helyeden vagy?
- Itt vagyok, O.
- Készen állsz?
- Túl régóta.
- Őrizd meg a józan eszed és a hidegvéred, ha bemész oda. Ne csinálj semmi őrültséget. A bosszút felejtsd el, Robin a legfontosabb. Érted?
Nightwing nem válaszolt.
- N., hallani akarom, hogy megértetted, hogy fogod a kölyköt és eltűnsz vele. És nem csinálsz balhét.
Nightwing nem válaszolt.
- N.!
- Nem csinálok balhét - morogta komoran a férfi, meredten az ajtót nézve.
- Bemehetsz - mondta néhány másodperccel később az Orákulum, egy apró sóhaj után. Wayne-ék teljesen megőrülnek, ha a családról van szó.
Nightwing nem válaszolt ez úttal sem, csupán elrugaszkodott a párkánytól és egyetlen, lendületes ugrással a szemközti ház előtt termett. Zajtalanul feltépte az ajtót, vetett egy pillantást a sötétségre a válla fölött, majd besurrant az épületbe. Alig hallotta a tompa szavakat, amikkel Barbara kurtán irányította, az ösztöneit követve szaladt végig a pince folyosóin. A saját zihálása is csak elfojtottan jutott el hozzá, az zakatolt csupán az elméjében, hogy megtalálja Timet. Remélte, hogy jól van. Minden valószínűség szerint nagyon csúnyán összeverhették, de ha... ha bármi komoly baja esett, ő nem áll jót magáért. (Batmanért meg főleg nem.) Ökölbe szorította a kezét, és Barbara utasítását követve élesen befordult a sarkon.
Elvileg senki sem volt az épületben, hónapok óta üresen állt, felújításra várva, Joker embereit Batman vonta ki az egyenletből, hogy tiszta utat biztosítson Nightwing számára. Már a folyosó elején látta, hogy az egyik súlyosnak tűnő vasajtó gyéren meg van világítva egy meztelen, mennyezetről lógó égővel, annak sárga fénykörében pedig egy öltönyös, rosszarcú fickó álldogál. Ha más lett volna a helyzet, megengedett volna magának egy gúnyos kis mosolyt, de most Timről volt szó - na és persze, Bruce-ról is -, a családtagjáról, így vonásai kemények maradtak.
Túl könnyű volt. A pasas nem vette észre őt, azt sem, hogy a nesztelen rúgással kiütötte két fogát is. Nightwing nem törődött az eszméletlenül elterülővel, kellőnek ítélt óvatossággal benyitott az ajtón túli terembe. Igazán megkérdezhette volna az ipsétől, hogy rajta kívül őrizi-e más is Robint - de már késő bánat. A feltárult résen a terembe kukucskált, hogy felmérje a helyzetet. Ez a helyiség is egyetlen, a mennyezetről lógó, meztelen villanykörtével volt megvilágítva, ami csak félhomállyá oldotta a földalatti sötétséget. A hátsó részébe, ami el volt választva egy faltól falig tartó ráccsal, nem jutott el az a kevés fény sem. Tisztes távolságban a rács ajtajától két, öltönyös, kalapos, bohócképű fickó tartózkodott. Az egyik a falnak dőlt, a másik egy rozoga széken ücsörgött, és alighanem aludt. Nightwing berobbant a helyiségbe, az álló fickót véve célba. Fültövön ütötte, hogy fájjon neki, majd szinte azonnal, a másik kezével torkon, hogy néma maradjon. Ennyi voltaképpen elég is lett volna - de nem most és nem Nightwingnek. Könyökben behajlított kézzel gyomorszájba boxolta, tompán, de erősen, majd elgáncsolta. A pasas egy halk nyikkanással összecsuklott és a földre rogyott. Villámgyorsan az ülő felé fordult. A fickó már ébredezett a verekedés tompa zajától, így mellette termett és egy gyors mozdulattal leütötte. Legszívesebben még rúgott is volna bele kettőt, de nem volt vesztegetni való ideje. Gyorsan átkutatta őket, hogy kulcscsomót keressen. Amint az öklébe szorította, a rács felé fordult, és bekémlelt a sötétségbe. A terem sarkában egy egyenruhás férfi hevert, a saját vérében fürödve, nem kellett szakértőnek lennie hozzá, hogy felismerje, a férfi halott.
Összeszorult a gyomra.
A hulla mellett egy másik is feküdt, kicsavart karokkal, felvágott alhasából előtűntek véres belei. Mindketten halottak lehettek egy ideje a színük és a szaguk alapján. Nightwing benntartotta a lélegzetét, ahogy tovább pásztázta a szűk lyukat. A legszélesebb falról két lánc lógott le, melyek bilincsben végződtek. A béklyók Robin csuklóit fogták közre, a fiú a földön térdelt, karjai ernyedten lógtak a bilincsekben, a feje fáradtan a mellkasára bukott. Nightwing ereiben megfagyott a vér, kezdett kétségbeesni. Robinhoz lépett, és szinte térdre rogyott mellette. Két tenyerébe fogta az arcát, hogy megemelhesse a fejét. Robin dominómaszkja a helyén volt, rejtve személyazonosságát, szeme csukva volt, az ajkai résnyire szétváltak, a felső sarka enyhén megduzzadva, koszos arcára világos csíkokat rajzoltak felszáradt könnyei - de élt! Nightwing megkönnyebbülten mélyet sóhajtott. Robin halkan, lassan, de lélegzett - és csak ez számított.
- Robin - suttogta kétségbeesetten, és remegő kezekkel, egész tenyérrel simogatta a fiú arcát, hogy magához térítse. Szerette volna a keresztnevén szólítani, de nem tehette.
- Robin - ismételte határozottabban, kisöpörve az izzadt, ragadós tincseket a fiú arcából. Hozzá hajolt, és mielőtt átgondolhatta volna, mit tesz, finoman megcsókolta a száját. Érezte Tim vérének ízét is a rég tovatűnt izzadtság és könnyek sós emléke mellett. - Robin!
Robin végre fáradtan felnyitotta a pilláit.
- Di-- Nightwing - nyögte rekedten.
- Nem lesz semmi baj - mondta a férfi, és felegyenesedett, hogy szinte eszelősen letépje a bilincseket társa csuklóiról. Amint visszanyerték szabadságukat, Robin karjai erőtlenül zuhantak teste mellé.
- Minden rendben lesz, kiviszlek innen.
Határozottan megragadta a fiú karját, átvetette a nyakán, átölelte a derekát és elindult vele kifelé.
- Megvan - jelentette az Orákulumnak. Barbara nyugtázta, majd utasította, hogy menjenek vissza a barlangba.
- Batman? - kérdezte kurtán Nightwing.
- A Joker után indult, hogy szétrúgja a seggét a madara miatt.
Nightwing nem válaszolt, némán hálás köszönetet mondott Bruce-nak. Tudta, hogy nem helyes a bosszúvágy és az ítélőképességet is rontja, de egészen egyszerűen csak azt kívánta, hogy a Joker szenvedjen azért, amit Timmel tett. Kapja csak el Bruce és adja meg a bohócnak, ami jár.
Végre kijutottak abból az átkozott pincéből, házból és utcából. Amikor egy néhány saroknyira lévő sötét sikátorba értek, csak akkor lélegzett fel. Tim félig volt csak magánál, így a falnak támasztotta a fiú hátát és finoman megpaskolta az arcát.
- Robin! - szólította halkan, de határozottan. Robin lassan kinyitotta a szemét, és Nightwing arcára szegezte kába tekintetét.
- Kint vagyunk, kis tesó. Itt vagyok veled és vigyázok rád, nem történhet már semmi baj - suttogta a férfi, hüvelykujjával simogatva Robin arccsontját. A fiú nem válaszolt, beharapta az alsó ajkát és csendesen sírni kezdett.
- Nyugodj meg, kis tesó - suttogta Nightwing, gyengéden magához ölelve Robint. - Vége van...
- Ne érj hozzám! - kiáltotta nem várt hevességgel, hisztérikusan Robin, megpróbálva ellökni magától a férfit.
- Mi baj van? - kérdezte értetlenül Nightwing.
- Mi baj? Mi a baj?! Csak nézz rám! - Nightwing úgy tett. Eddig nem is volt ideje, hogy tüzetesebben szemügyre vegye a fiút. Robin haját tincsekbe merevítette a már megalvadt vér, arcát por és vér mocskolta be, jelmeze cafatokban lógott rajta. Rászáradt vér és egyéb testnedvek borították tetőtől talpig. Túl sok vér volt rajta ahhoz, hogy a sajátja legyen. Nihtwingnek eszébe jutott a két hulla, akik a pincében hevertek Robin mellett. Az egyik valószínűleg éjjeliőr volt, a másik egy járókelő; az egyiket megkínozták, majd halálra verték, a másikat megkéselték. Robin annyi időt töltött ezekkel, hogy egész lénye magába itta és árasztotta a halál bűzét.
Robin felemelte a kezét, hogy elmaszatolja könnyeit. A mozdulat közben megcsapta orrát saját szaga, azzal együtt az emlékek is felelevenedtek. Összepréselt ajkakkal a gyomrára szorította a kezét, majd elfordult, a falnak támaszkodott és összegörnyedve hányt.
- Jól vagy? - kérdezte a férfi együtt érzően, a fiú hátára simítva tenyerét. Robin felegyenesedett, kézfejével megtörölte a szája szélét.
- Igen - felelte. - Menjünk haza.
A Batmobilt használták. Batman otthagyta az autót Dicknek, ő maga - mivel egyedül volt - motorral indult Joker után; így tűnt a leggyorsabbnak és legésszerűbbnek. Nightwingnek maradt a Batmobil, amivel könnyebb volt hazaszállítani a legyengült Robint.
Alig lépett Dick a gázra, a fiút el is nyomta az álom. A férfi a szendergő Robin felé pillantott, és megengedett magának egy futó félmosolyt. Arra gondolt, hogy kerülő úton megy haza, hogy minél tovább hagyja aludni a fiút, de szinte azonnal meggondolta magát. Sürgős orvosi ellátásra van szüksége, utána annyit aludhat, amennyit csak akar. Fél órán belül a barlangban volt, Alfred már várta őket. Nightwing kipattant az autóból, a karjaiba vette Robint, és meg sem állt a vizsgálóasztalig.
- Óvatosan, Dick úrfi! - Dick lefektette a félig eszméletlen fiút. Alfred gyakorlott mozdulatokkal gumikesztyűt húzott, majd kezei szakavatottan végigtapogatták Robin testét, hogy felmérje sérüléseit.
- Nincs törés - közölte végül. - Mindkét válla megrándult, de nem komoly - folytatta, miközben tenyerét Robin homlokára simította. - Nincs láza és belső vérzése sem. Szerencsénkre sokkos állapotban sincs, de ennek a veszély még nem múlt el.
Nightwing megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hallod ezt, Timmy? Kutyabajod. Meglásd, egy-kettőre rendbe jössz - duruzsolta kedvesen, a fiú haját simogatva.
- Menjen egy kissé távolabb, Dick úrfi - kérte a sürgősségi helyzetekben orvossá előlépő komornyik, miközben ellenőrizte az ilyen esetekre való tekintettel előre elkészített fecskendőket. Fertőzések ellen. Kitapintotta Tim vénáját, és gyorsan, szakszerűen beadta az injekciót.
- Így rendben is lesz - mormogta maga elé Alfred, majd Dickhez fordult. - Vigye fel, úrfi, és fektesse ágyba. Maradjon mellette, kérem. Néhány napig szemmel kell tartanunk.
- Értettem, Alfred. Köszönöm.
- Igazán nincs mit, úrfi - felelte szenvtelen hangon a komornyik, miközben lehúzta a gumikesztyűket.
Dick felnyalábolta Timet, és elindult vele az emelet felé, ahol a szobáik voltak. Az ajtóban letette, a fiú vállával az ajtófélfának támaszkodott, és megpróbált megszabadulni a maszkjától. Nem érezte, hogy a ragasztó a bőrébe mart. Sóhajtott, és ledobta a dominót a földre. Dick tért vissza az oldalára, a kezében egy pohár vízzel.
- Biztosan szomjas lehetsz - mondta. Tim hálásan, fáradtan rá mosolygott és megitta a vizet. A kiürült poharat visszanyomta Dick kezébe és hozzálátott, hogy megszabaduljon kosztümjétől. A férfi csak nézte, mit szenved a vetkőzéssel Tim. Robin kesztyűi a földre hullottak, pontosabban azok, amik megmaradtak belőlük; majd kisvártatva az öve is melléjük került. Kikapcsolta a szakadt köpenyt, és azt is ledobta a földre.
- Dick - szólította meg bátortalanul társát.
- Hm?
- Szeretnék zuhanyozni - mondta Tim, Dick pedig megértően bólintott, de nem mozdult. Tim zavartan lesütötte a szemét. - Segítenél? - kérdezte nagyon halkan.
- Hogyne, Timmy - felelte a férfi, feléledő jókedvvel. Felszabadította a tudat, hogy nincs komoly fizikai baja Timnek, és úgy tűnt, a lelki megrázkódtatást is egészen jól viseli. Segített neki megszabadulni az egyenruha rongyos darabjaitól. Ahogy egyre több bőrfelület vált láthatóvá, Dick annál komorabb lett. Néhány felszínes vágás éktelenítette az alkarját és a mellkasát, oldalát a bordái mentén kék-zöld foltok és véraláfutások borították, elszórtan apró égési sebek is árulkodtak az elnyomott cigarettacsikkekről. A nyaka két oldalán egyre sötétülő foltok jelentek meg, amik egyértelműen két fojtogató kéztől származtak.
- Fáj? - kérdezte síri hangon a férfi, és kinyúlt, hogy megérintse Tim bőrét, ám végül mégsem tette. Tim mozdulata megtört és lustán magára pillantott.
- Mindenem fáj - felelte -, és fáradt vagyok.
Dick nem válaszolt, aggódva fürkészte Tim arcát.
Amikor Tim már teljesen meztelen volt, hátat fordított neki, hogy a fürdőszobába vonszolja magát. Dick ajkai elváltak egymástól meglepetésében és enyhén remegni kezdtek, ahogy meglátta a fiú hátát. Csupán két kisebb folt - egy kék és egy vörös - volt rajta, nem ezek voltak az érdekesek. Tim mindkét lapockájára egy-egy szárny volt karcolva, a hegek frissek, véresek, mélyek voltak.
- Tim - nyögte döbbenten, remegő hangon a férfi. - Mit tettek veled? - suttogta, és érezte, hogy fojtogató sírás és düh egyvelege kúszik fel a torkán. Tim álmosan rá pillantott a válla fölött.
- Azt mondták, szánalmas, hogy madár létemre nemhogy repülni nem tudok, de szárnyaim sincsenek. Adtak hát.
- Timmy... Sajnálom...
- Nem neked kell sajnálnod, Dick.
A férfi nyelt egy nagyot. Képtelen volt elszakítani a tekintetét a fiú hátáról.
- Mivel csinálták? - kérdezte rekedten.
- Egy törött tapétavágóval.
Dick keze ökölbe rándult, néhány lépéssel lemaradva követte a fiút a fürdőszobába.
Tim belépett a zuhanykabinba, és a falának támaszkodott lehunyt szemmel. Dick egyetlen másodpercig nézte csupán, majd megeresztette a vizet. A fiú nem mozdult, hagyta, hogy a kellemesen langyos zuhany lemossa róla a mocsok nagy részét. Hosszú percekig ázott egyetlen szó és mozdulat nélkül, akkor Dick szivacsot és tusfürdőt keresett, hogy óvatosan lecsutakolja a fiút, aki ernyedten hagyta, hogy a férfi azt tegyen, amit akar. A fehér hab szinte azonnal vöröses szürke kulimásszá lényegült, a lefolyó pedig szomjasan itta magába a szennyet.
- Fordulj meg - kérte halkan a fiút, majd amikor Tim engedelmesen hátat fordított neki, határozott, masszírozó mozdulatokkal hozzálátott, hogy megmosta a haját is.
- Csukd be a szemed - suttogta. Még éppen idejében, a sampon habja útnak indult Tim arcán. Dick odairányította a zuhanyrózsából záporozó cseppeket, és leöblíttette. Miután ezzel végzett, ujjai hegyével finoman végigsimított az egyik szárny vonalán és megállapította, hogy valószínűleg sosem fognak teljesen begyógyulni és eltűnni. Tekintete lentebb vándorolt, hogy felmérje Tim további állapotát. Zöldellő és vöröslő foltok voltak a csípője két oldalán, mintha többször is keményen megmarkolták volna.
- Tim - suttogta elfúló hangon. - Hozzád értek itt?
Tim minden izma sajgott, fogalma sem volt, hogy hol lehet az az „itt”, amiről Dick beszélt. Fáradtságtól tompa elméjével gondolkodni sem tudott.
- Dick, megvertek és megkínoztak, többször is. Még szép, hogy hozzám értek, másképp aligha tehették volna meg - felelte.
- De... És... De... - Tim érezte, hogy Dick végigsimít a fenekén. Rémülten, gyorsan hátrafordult.
- Ne ér--! Dick... - Felismerte, hogy csak Dick áll mögötte, nem idegen kezek fogják. Láthatóan megkönnyebbült és megnyugodott. - Nem emlékszem - suttogta. - Nem emlékszem...
A férfi örült, hogy Tim bűnbánóan lesütötte a szemét - mintha ő tehetne róla, hogy nem emlékszik, mintha neki kéne sajnálnia a történteket -, mert így nem láthatta, hogy vonásai megkeményednek, a fogait dühösen összeszorítja. Ha ezek a mocskos disznók megbecstelenítették Timet, ő bizony egy másodpercig sem áll jót magáért, és ha a kezeibe kerülnek, holtbiztos, hogy szilánkosra töri a gerincüket - csigolyánként.
- Jól van - duruzsolta nyugalmat erőltetve magára, és bátortalanul kinyúlt, hogy a karjaiba zárja a fiút. - Nincs semmi baj...
Tim erőtlenül Dickhez simult, és hagyta, hogy a férfi magához ölelje. Dick megsimogatta Tim haját, majd gyengéden eltolta magától.
- Nem, Timmy, itt nem aludhatsz el. - Elzárta a vizet. Egy hatalmas, fehér, bolyhos és puha törölközőbe csavarta a fiút, és finom mozdulatokkal félig szárazra törölte. Tim fél kézzel akkor is a törölközőbe kapaszkodott, amikor egymás mellett állva fogat mostak a mosdókagylónál.
A férfi nem vette észre, hogy a fürdőszobából a saját szobájába terelte, csak akkor, amikor leültette az ágy szélére és ruhát keresett a szekrényben. Odadobott egy alsót és egy pólót Timnek, ő maga felhúzott egy nadrágot. Mire az ágy felé fordult, Tim már felöltözött, és kábultan, laposakat pislogva, a levegőbe bámulva ücsörgött.
- Timmy - szólította meg kedvesen, halkan. Tim nem figyelt rá, mélyet sóhajtott és elfeküdt az ágyon. Úgy dőlt oldalra, mint egy zsák krumpli. Dick odasétált hozzá, és kihúzta alóla a paplant, hogy gyengéden betakarja vele. Néhány rövid pillanatig csak nézte Timet, majd megpróbált bebújni mellé az ágyba.
- Tim, húzódj egy kicsit odébb. - Tim engedelmeskedett. Dick kényelmesen elhelyezkedett a hátán, amikor pedig végzett a fészkelődéssel, magához húzta Timet. A fiú ismét sóhajtott egy nagyot; végre otthon volt, végre biztonságban és tudta, hogy Dick vigyáz rá. Elemi erővel tört rá a fáradtság, és egy lélegzetvételnyi idő elteltével már aludt is a férfi karjaiban.
Amikor hajnalban felébredt, egyedül volt, Dick nem volt mellette. Fél könyökére tornázta magát és álmosan körülnézett. A férfi vállával az ajtófának támaszkodva, neki háttal állt. Az arcát halványan megvilágította a telefon, amin éppen halkan beszélt valakivel, Tim nem hallotta, hogy miről. Mondott még valamit, aztán összecsukta a készüléket. Letette a mobilt az éjjeliszekrényre, majd az ágyhoz sétált, hogy nesztelenül fellibbentve a takarót visszabújjon.
- Ki volt az? - kérdezte Tim halkan.
- Nem vettem észre, hogy felébredtél - felelte meglepődve Dick, fészkelődve egy kicsit. - Ne haragudj. Aludj csak.
- Bruce-szal beszéltél, igaz?
Tudja. Mindig tudja.
- Igen - felelte Dick. Nem volt értelme tagadni. Tim bólintott, és befészkelte a fejét Dick vállgödrébe. - Joker az Arkhamben van - tette hozzá, és átölelte Tim vállát.
- Kérdés, hogy meddig - felelte a fiú.

Dick elmosolyodott, amikor megpillantotta Timet a Batmobil mellett a barlangban. A lábai mellett egy csavarkulcs hevert, éppen könyékig olajos kezeit törölte egy koszos rongyba. Nesztelenül, vidáman legeltetve a szemét a fiú karcsú alakján, lesétált a lépcsőn, egyenesen mögé.
~~Dick hátulról átkarolta Timet, és a nyakába sóhajtott.~~
- Mutasd - suttogta. Tim leszegett fejjel nyelt egy nagyot, és megmarkolta a pólója alját. Dick tett hátra egy lépést, hogy helyet biztosítson a fiúnak. Tim egy határozott mozdulattal megszabadult a ruhadarabtól, idegesen szorongatta a pólót kezében, és várt.
Dick szótlanul fürkészte a Tim hátára karcolt szárnyak rózsaszín vonalát. Hónapok teltek el az incidens óta, a hegek mégis olyanok voltak, mintha előző nap vésték volna rá. Élesen beszívta a levegőt és beharapta az alsó ajkát, miközben visszalépett Tim mögé, és ujjai hegyével megérintette a hátát. Finoman végigvezette az ujjait a puha bőrön, majd a fiú nyakához hajolt, hogy belélegezze az illatát.
~~- Újabb repülő leckét szeretnék venni - suttogta.~~
- Tessék? - kérdezett vissza értetlenül Tim, de nem mozdult. Hagyta, hogy a férfi ismét magához ölelje, és lassan, finoman apró köröket rajzoljon meztelen mellkasára, nyakára pedig könnyű csókokat leheljen. Tim megadóan hátrahajtotta a fejét, hogy a férfi széles vállán pihentette, a gerincét ívbe feszítette. Érezte, hogy a feneke Dick combjához ért. Sóhajtott. A férfi elvigyorodott.
~~- Tudod - suttogta, kezét pedig Tim csípőjére vezette -, kismadár, különös tehetséged van hozzá, hogy a mennyországba repíts.~~
~~- Mi a fene ütött beléd... - Tim megborzongott a férfi közelségétől, és nyelnie kellett egy nagyot, hogy be tudja fejezni a kérdést. - Dick?~~
- Van egy fél óránk, amikor senki sem keres... - duruzsolta Tim fülébe, majd szétnyitotta az ajkait, és nedvesen, gyengéden a fiú nyakába harapott. Mintha ez magyarázat lenne a viselkedésére - és az is volt.
~~Tim felnyögött, és igyekezett még inkább Dickhez simulni.~~
~~- Elég lesz - felelte halkan.~~

Hajnali háromkor a barlangban

2011-08-12T21:41:00.005+02:00

Cím: Hajnali háromkor a barlangban
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick Grayson x Tim Drake
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/07/31-08/04

Dick elnyomott egy ásítást, miközben az állóóra mutatóját tizenkettőre igazította. Feltárult előtte a titkos járat, és ő álmosan lesétált a barlangba vezető lépcsőn. Volt egy olyan sejtése, hogy ott találja Timet; az ágyában ugyanis nem tartózkodott. Vetett egy pillantást a falra szerelt digitális órára, ami meglehetősen korai, hajnali időpontot mutatott; úgy három felé lehetett.
Ahogy várta, a tekintélyes méretű monitorok mindegyike aktív volt, diagramok, cikkek, táblázatok futottak rajtuk végtelen, fel-felvillanó sorokban. Előttük a kényelmes, hatalmas, süppedős bőrfotelben valóban Tim Drake, azaz Robin ült.
- Már ébren vagy? - kérdezte Dick, miután a fiú mögé lépett és rátámaszkodott a szék támlájára.
- Még - felelete kurtán Robin. Fel sem nézett, pötyögött valamit a billentyűzeten.
- Pihenhetnél néha - közölte Dick.
- Majd.
Dick félrehajtotta a fejét. Várt, nem válaszolt. - Ha ezzel végeztem.
- Lazíts, öcsi - szólt Dick, és egyetlen erőteljes mozdulattal megfordította a széket, hogy Tim szemben legyen vele. A monitorokból, hátulról érkező fény elrejtette Robin szemrehányó pillantásait, de nem szólt egy szót sem. A férfi előre nyúlt, és óvatosan, de határozottan levette a fiú maszkját. A ragasztó vörös foltokat hagyott Tim bőrén, Dick hüvelykujjával finoman megdörzsölte a fiú orrnyergén lévő foltot, hogy az mihamarabb eltűnjön.
- Dick - törte meg végül a beállt csöndet Tim azzal, hogy bosszúsan kimondta a férfi nevét.
- Nincs most időm... - kezdte komolyan.
- Nem arról van szó, hogy nincs időd - vágott közbe Dick tárgyilagosan, vigyorogva -, hanem arról, hogy nem tudsz lazítani, Timmy.
Tim ezúttal sem válaszolt, arca kifejezéstelen maradt. Dick előre hajolt, és megnyomott néhány gombot a konzolon, hogy eltűntesse az adatokat a monitorokról. Timet megcsapta Dick kellemes illata, de igyekezett nem tudomást venni róla. Nem nézett hátra.
- Mit szólnál hozzá... - kérdezte Dick behízelgő hangon -, ha segítenék ellazulni?
- Dick... - kezdte volna a kioktatást Tim komolyan, de a férfi nem figyelt rá, tudomást sem vett róla. Térdre ereszkedett előtte, szétnyitotta a fiú combjait és befészkelte magát közéjük.
- Dick... - ismételte a fiú, hogy nyomatékot adjon a ...Minek is? Miért ellenkezik? Mindketten nagyon jól tudják, hogy nincs elszántság a tiltakozásában. A férfi nem is vette komolyan és nem is törődött vele. Kezdésnek tapasztalt mozdulatokkal kicsatolta az övet, és óvatosan a szék lábához ejtette. Halkan sóhajtott, és kiterpesztett ujjakkal, egész tenyerével végigsimított Tim lába közén. A fiú összeszorította a fogát, hogy néma maradjon. A halk búgást, amit a számítógépek monoton zúgása szolgáltatott, megtörte Dick csendes kuncogása. Alig ért Timhez, a fiú már a puszta közelségétől és a szándék tudatától kemény volt. Ismét végigsimított rajta, ezúttal gyorsabban és felületesebben. Beakasztotta a mutatóujjait a zöld latexbugyiba, és egy határozott mozdulattal lentebb rántotta, hogy hozzáférhessen. Tim mindkét kezével megmarkolta a szék karfáját, ahogy Dick minden teketória és habozás nélkül a szájába vette. Azonnal dolgozni kezdett rajta, halk, cuppogó neszekkel töltve meg a barlangot. Tim fél kézzel elengedte a székkarfát és a férfi hajába túrt.
- Dick - nyögte a férfi nevét és már képtelen volt elfojtani élvezete hangjait. - Dick - ismételte zihálva és megpróbálta eltolni magától. Ívbe feszítette a hátát. - Én... mindjárt, mindjárt... Dick!
A férfi lecuppant róla, kissé hátra húzódott, Tim pedig lihegve visszazuhant a szék ölébe. Dick mindkét kezével a fiú combjára támaszkodott, úgy nézett fel rá.
- Mi kifogásod van egy kis kényeztetés ellen, Timmy? - kérdezte és megpróbált csibészesen elvigyorodni, hogy leplezze mennyire felizgatta a dolog.
- Együtt... - motyogta Tim bűnbánóan, elfúló hangon - Veled együtt akarom...
- Timmy - lehelte meghatottan Dick, és fellökte magát a levegőbe, hogy megölelhesse a fiút. Magához szorította, mélyen belélegezte az illatát. Átkarolta a nyakát, és állásba húzta. Timmel együtt lassan elindult a legközelebbi fal felé. Nekitámasztotta a fiú hátát, orrát a nyaka és a válla közé fúrta. Tim felsóhajtott és belekapaszkodott Dick pólójának aljába, hogy lerángassa róla. Két vérszegény kísérlet után feladta kudarcba fulladt próbálkozásait, így az övnek esett neki. Remegő kézzel bontotta ki, hogy a nadrágtól is megszabadíthassa Dicket. A férfi halkan Tim fülébe nevetett, érezve a fiú igyekezetét. Megfogta a nyakát úgy, hogy a hüvelykujja a füle elé került. Tett egy lépést, hogy még közelebb legyen hozzá, a combját Tim lába közé nyomta. A fiú felsóhajtott. Dick vett egy apró korty levegőt és lehelt egy apró puszit a szájára, majd szinte azonnal mélyíteni kezdte a csókot. Tim belenyögött a csókba, ahogy elélvezett.
Zihálva Dick vállára hajtotta a homlokát, a férfi fél kézzel még mindig ölelte a derekát.
- Én... sajnálom... - lihegte Tim a férfi fülébe. - Sajnálom...
- Csss... - vigasztalta lassú mozdulatokkal simogatva a hátát. Kényszerítette a fiút, hogy egyetlen másodpercre a szemébe nézzen, majd újra megcsókolta. Tim nyöszörgött, és először nem is merte viszonozni a csókot. Dick azonban kitartó volt, puha, nedves és finom. Tim visszacsókolt, szédülten kereste nyelvével a férfiét, hogy vadul ölelkezzenek és eltaszítsák egymást.
- Gondolod, hogy ennyivel végeztünk is? - suttogta a férfi a fülébe. Tim megmerevedett, a lélegzete elakadt. Érezte, hogy Dick elmosolyodik, amint megérezte, hogy csak a szavaitól is újra kemény. Szégyellte magát, de a férfi esélyt sem hagyott egy újabb gyenge tiltakozásra. Megtörte a csókot, hogy adhasson egy puszit a fiú szája sarkára, miközben megmarkolta vágya duzzadó bizonyítékát. Tim felsóhajtott és egy picit hátrahajtotta a fejét. Ujjai megcsiklandozták Dick hasát, miután bebújtatta kezeit a pólója alá. Megcirógatta a forró bőrt, aztán habozás nélkül a nadrágjába siklott. A szűk farmerben éppen csak megérinteni tudta a keménységet. Bűnösnek érezte magát, csupán egyetlen pillanatig, majd magával ragadta a felüvöltő vágy és képtelen volt gondolkodni. Habozás nélkül, szinte kétségbeesetten csomagolta ki Dicket a nadrágjából. Amikor ujjai bilincsébe zárta, megremegett és egy rövid ideig azt hitte, megint elélvez.
Dick szája az övét kereste, és amint megtalálta, ismét hevesen csókolózni kezdtek. A férfi szelíd erőszakkal lehámozta a fiú ujjait a férfiasságáról, és Timéhez préselte. Tim Dick pólójába markolt a hátán. Bőrén érezni Dick bőrét, leírhatatlan gyönyör volt. A férfi keze elég nagy volt ahhoz, hogy mindkettejük férfiasságát átfogja, és egyre gyorsuló ütemet diktálhasson. Tim elméjét végérvényesen elborította az ostromló kéj fehér köde. Hallotta, hogy Dick folyamatosan a nevét ismételgeti, szerelmesen a fülébe lihegve, mint egy mantrát, és az ő nevét nyögte akkor is, amikor elélvezett. Ez éppen elég volt Timnek ahhoz, hogy őt is átlökje a fénysebességgel felé rohanó határon. Remegő lábai cserbenhagyták és Dickbe kellett kapaszkodnia, hogy ne rogyjon térdre. A férfi magához ölelte Timet, átkarolva a fiút.
- Jó volt, Timmy? - tudakolta Dick nagyokat nyelve, a fiú fülébe suttogva, majd lehelt egy remegő csókot a cimpára. Tim képtelen volt válaszolni. Dick lassan simogatta a haját, miközben igyekezett a szemébe nézni.
- Rendben vagy? Összeszedted magad?
Tim bólintott, de nem tudott a férfi szemébe nézni. Dick ismét magához ölelte, tudta, hogy most erre van szüksége, pedig legszívesebben megkereste volna a puha, nedves, kipirult ajkakat, hogy mohón birtokba vegye őket. Timet csókolni túl édes és mámoros érzés volt. Sokadszorra is a füléhez bújt.
- Azt hiszem, az lenne most a legjobb, ha ágyba bújnál - mondta halkan. Tim ismét csak bólintott, jelezve egyetértését. - Az én ágyam elég széles mindkettőnknek.

Zuhanás

2011-08-12T21:05:00.002+02:00

Megjöttem a nyaralásból, hoztam néhány ficit.

Cím: Zuhanás

Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick Grayson x Tim Drake
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/07/30 - 08/11
Megjegyzés: minden jog Bob Kane-t illeti

Robin megmarkolta a kötelet, és elszántan, nem törődve az alatta tátongó, több száz emeletes mélységgel, megfeszítette az izmait, hogy egyetlen, erőteljes mozdulattal fellökje magát a tetőre. Egyetlen másodpercet fog csak igénybe venni, hogy leakassza a horgot és tüstént a menekülő fickó nyomába eredjen. Tökéletes terv, tökéletes kivitelezéssel, minden lehetőséget számba véve.
Nem tehetett róla, hogy nem úgy alakult, mint ahogy ő gondolta. Nem sejthette, hogy a tetőn bomba van telepítve. Az efféle a kisstílű bűnözőknek nem volt szokása. Abban a pillanatban, hogy lendületet vett, felrobbant a bomba. Robinnak ideje sem volt felfogni, hogy mi történik vele. A robbanás ereje oldalra taszította a testét, az épületből izzó törmelékeső záporozott rá. Fél karját maga elé kapta, hogy védje az arcát, a másikkal szorosan megmarkolta a kötelet, hogy ne zuhanjon a mélybe. A detonáció azonban cafatokra tépte a kötelet, így kétségbeesetten markolva a lehulló darabot megállíthatatlanul zuhanni kezdett. Talán felkiáltott, nem emlékszik rá, nem is hallott semmit, hiszen a robajtól bedugult a füle.
Itt a vég, nincs mit tenni. Sosem sejtette volna, hogy ilyen ostobán hal majd meg. Különös; nem látta leperegni az egész életét maga előtt, nem jutott eszébe semmi, amit megbánt volna, amit sajnált, hogy megtett vagy nem tett. Be akarta hunyni a szemét, hogy ne lássa, mi vár rá. Nem akart arra gondolni, hogy végül, amit hátrahagy maga után ebben a világban, az egy gusztustalanul szétterülő vértócsa lesz, agyszövetek és pépes szervek egyvelegével, valami felismerhetetlen masszává állva.
Rántást érzett a derekánál, és gyorsan kinyitotta a szemét. Nightwing ölelte magához fél kézzel, lendületesen suhanva a légben egy közeli felhőkarcoló teteje felé. Mintha olyat is mondott volna, hogy „Megvagy, kismadár”, de ebben nem volt biztos. Révülten csak nézte a férfi arcát egészen addig, amíg nem landoltak, mert nem tudta elhinni, hogy valóság, amit lát. Kábult volt, nehezére esett a gondolkodás.
- Ez nagyon közel volt - mondta akkor Nightwing komoran. - Batman jobban is figyelhetne a madárkájára.
Robinra pillantott.
- Jól vagy, Robin? - kérdezte, és mintha aggodalom is csengett volna a hangjában. A fiú megpróbált bólintani, de nem volt meggyőződve róla, hogy sikerült-e neki. Homályosan látott, a hangok távoliak voltak, mintha víz alól érkeztek volna el hozzá, és minden olyan tompa és megfoghatatlan volt. Érezte, hogy az ölelés lazul a dereka körül.
- Tudsz... - kezdte Nightwing, és miközben befejezte a kérdését azzal, hogy „állni”, Robin egészen egyszerűen összecsuklott. Teste nem engedelmeskedett agya parancsainak, és minden bizonnyal térdre is rogyott volna, ha a férfi még idejében el nem kapja.
- Az előbb kérdeztem, hogy jól vagy-e - korholta, hogy leplezze aggodalmát. Robin igyekezett bűnbánó arcot vágni, de csupán egy vérszegény fintorra futotta az erejéből.
- Hadd nézzelek! - enyhült meg Nightwing, és megpróbálta gyengéden, jobb híján, a földre ültetni a fiút. Egyenruhája megtépázva, véres foszlányokban lógott rajta. Nightwing keze szakszerűen kutatva, gyorsan végigtapogatta a fiú testét, hogy feltérképezze sérüléseit. A robbanásból elszabadult repeszek Robin bal oldalát érték, egy részük mély, merőleges vágásokat ejtett - ezek végül elkerülték -, a másik részük a fiú testébe fúródott. Volt egy-két olyan seb, ami igényelt két-három öltést, de túlnyomó többségük nem volt annyira vészes, mint a légnyomás okozta hatás, ami a belső szerveket érinthette.
- El kell jutnod egy orvoshoz - közölte a diagnózist, Robin pedig határozatlanul bólintott, hogy jelezze, megértette. Beszélni vagy mozdulni azonban képtelen volt. Nightwing leguggolt a fiú mellé és együtt érzően megsimogatta az arcát. Lehervadt biztató, halvány mosolya, átadva a helyét a kétségbeesésnek és a félelemnek.
- Nem lesz semmi baj, kölyök - suttogta, miközben hüvelykujjával letörölte a vért Robin szája sarkából. - Visszaviszlek a barlangba.
Robinnak az elkövetkező órákból csupán kusza emlékfoszlányok maradtak meg. Dick a karjaiban tartotta, a mellkasához szorítva, érezte a férfi testének melegét, hallotta a szíve dobogását; a barlang sötét és nyirkos levegője szúrta a tüdejét; Alfred hajolt fölé; Dick suttogott megnyugtató szavakat a fülébe, aztán Alfrednek mondott valamit, ő pedig válaszolt rá; egy nagy, hideg kéz simult a homlokára; fáradtság.

Amikor Tim felébredt, vakítóan fehér mennyezetet látott, és homályos foltokat. A bizonytalan maszatok lassan egésszé álltak össze, és kirajzolódott belőlük Dick arca. A férfi kezdeti aggodalma eltűnt, és felderült a képe.
- Timmy - suttogta egyre szélesebben vigyorogva. Tim érezte, hogy Dick meleg kezével megsimogatja az arcát. Jól esett neki, halványan elmosolyodott és lehunyva a szemét, fejével belesimult a férfi tenyerébe.
- Hogy érzed magad, kölyök? - kérdezte megértően, halkan. Tim egy rövid ideig csak nyugtatta a szemét Dick vonásain, és némán csak itta be a látványt. Szétnyitotta ajkait, hogy válaszoljon. Száraz volt a szája és száraz volt a bekortyolt levegő is. Megköszörülte a torkát.
- Jól vagyok - suttogta. Dick a hajába túrt és megsimogatta a fejét.
- Máskor ne ijessz így rám, Timmy - mondta.
- Sajnálom - suttogta a fiú. Összeszedte a meglévő erőtartalékait, és nehézkesen felült. Azonnal felismerte, hogy a saját szobájában van, így azt nem kellett megtudakolnia.
- Meddig voltam kiütve? - kérdezte rekedten.
- Nagyjából harminchat órára - felelte habozás nélkül, lesütött szemmel Dick.
Rövid csönd.
- Sajnálom - ismételte Tim.
- Ne beszélj butaságokat. Nem a te hibád volt - felelte komolyan, halkan Dick. Halványan a fiúra mosolygott. - Most hagylak pihenni egy kicsit.
A vacsorát is Dick hozta fel, nem Alfred. Tim csupán addig volt ébren, amíg evett. Fogadott bátyja az ágya szélén ült, és türelmesen várt. Később, még éjszaka is benézett, hogy megtudja, hogy van Tim. Nem ment be, csak a nyitott ajtórésen át kukucskált. Hallgatta egy rövid ideig a fiú egyenletes lélegzetvételét, majd nesztelenül távozott.
Miután hazatért a küldetésből, hajnalban, akkor is meglátogatta. Izzadtan, mocskosan is oda vezetett az első útja. Az ablakon át érkezett, zajtalanul toppant a szobába. Zilált hajába túrt, egy ideig csak távolról figyelte a békésen alvót. Végül közelebb merészkedett, Tim fölé hajolva megsimogatta a fiú haját. Élesen, mélyen beszívta a levegőt a tüdejébe, halkan kifújta, majd lehelt egy óvatos csókot Tim homlokára.

Néhány nappal később történt, hogy ismét beállított hozzá este.
- Hogy vagy? - kérdezte, miután halkan kattant mögötte a zár, és elindult az ágy felé.
- Jól vagyok - felelte a fiú. - Nem értem, miért kell még mindig ágyban feküdnöm.
Dick nem válaszolt, csak leült az ágy szélére. Tim könnyedén ülésbe tornázta magát, és várakozóan nézett fel a férfire.
- Mutasd - utasította Dick egyszerűen. Tim engedelmesen felhúzta a pólóját, és várakozóan nézett Dickre. A férfi tett egy apró, biztató mozdulatot a kezével, így Tim megragadta a ruhadarab alját és kibújt a pólójából. Dick kivette a kezéből és ledobta az ágy mellé a földre. Kinyúlt a fiú felé és hüvelykujjával lágyan megsimogatta az arccsontját.
- Az arcodon nem maradt heg - állapította meg, majd fürkészően vizslatta Tim testét. Megérintette a rózsaszín hegeket a vállán és a bicepszén.
- Ezek nagy része is el fog tűnni - közölte, kezét pedig átvezette a mellkasára, hogy azt is feltérképezze. Amint Dick ujjai hozzáértek a bőréhez, Tim lehunyta a szemét és halkan felsóhajtott. Alig volt észrevehető reakció, Dick figyelmét azonban mégsem kerülte el; csibészesen, halványan elmosolyodott. Tim úgy érezte, mintha enyhe áramütés érte volna, apró szikrák szaladtak végig a gerincén, a végtagjai pedig kellemesen bizseregni kezdtek. Dick lassan simogatni kezdte a fiú mellkasát, futólag átsuhanva a hegek és a mellbimbók fölött.
- Tim - suttogta. A fiú kinyitotta a szemét és zavartan a férfire nézett. - Kívánsz engem? - kérdezte széles vigyorral. Tim szégyentől kipirult arccal lesütötte a szemét. Nem válaszolt.
- Nem kell szégyellned - vigasztalta mézédes hangon a férfi. Tim nem tudta eldönteni, hogy komolyan mondja-e vagy csak hecceli. Dick gyengéden megfogta a fiú kezét, és az ágyékára szorította a tenyerét. Tim keze megremegett, ahogy megérezte a forró keménységet. Kétségbeesetten kereste szemével a férfi tekintetét.
- Igen - mondta Dick rekedten, aprót bólintva. - Én is kívánlak téged. - Várt néhány másodpercet, hogy láthassa, szavai milyen hatással vannak a fiúra. Tim ismét lesütötte a szemét, arcát halvány pír futotta el, és zavartan el akarta rántani a kezét, így Dick gyorsan megragadta a csuklóját, hogy addigi helyén tartsa a fiú kezét.
- Szeretnéd, ha most megcsókolnálak? - kérdezte, miközben közelebb hajolt a fiúhoz, kezét pedig puhán, alig érintve Timet végigvezette a combján az ágyéka felé haladva.
- Igen... - suttogta Tim alig hallhatóan.
- Mit igen, Timmy? - kérdezte Dick egy milliméternyire a fiú szájától. Tim remegő ajkairól felszakadt egy sóhajt, és lehunyta a pilláit, megemelte az állát is. Érezte Dick meleg leheletének simogatását a bőrén.
- Szeretném... - rebegte, és ajkaival a férfi szája után kapott. Tudta, hogy ajkait csupán egy milliméter választja el Dick szájától. Azt is tudta, hogy a férfi mosolyog.
- Mit szeretnél, Timmy? Ha nem mondod meg, nem fogom tudni - incselkedett tovább Dick.
- Csókolj meg, Dick... - suttogta Tim. A férfi nem is sejtette, hogy ilyen hatással lesz rá a kicsikart kérés. Érezte, hogy minden vére az ölébe tódul, és teljesen megrészegül. Halkan felnyögött, miközben előre hajolt, jobb kezével átölelte Tim nyakát, és magához húzta, hogy megcsókolja. Ajkai gyengéden értek a fiú szájához, mohón rátapadt és vadul mélyítette a csókot. Tim egy halk, megkönnyebbült sóhajjal, habozás nélkül viszonozta. Ez először meglepte Dicket, de a fiú csendes nyöszörgése még jobban felizgatta.
- Timmy - lihegte a szájába, miközben szédülten kóstolgatta, de nem tudott betelni vele, nem tudott eleget kapni belőle, és próbált még közelebb mozdulni hozzá.
- Timmy... Mondd, hogy akarod... - könyörgött zihálva. - Mondd, hogy akarsz... - Szabad keze ügyesen bebújt Tim pólója alá, de a bőrét csak futólag érintette az ujjbegyeivel, szándéka szerint az övének esett volna neki. Tim azonban egy egyszerű gumis derekú melegítőnadrágot viselt, így Dicknek nem kellett küzdenie. Egy másodpercre elmosolyodott, keze pedig a nadrágba siklott. Halkan felsóhajtott, amikor ujjai bilincsébe zárta a fiú merev, kemény hímtagját. Tim meglepetten felnyögött.
- Mondd... - kérlelte Dick. Tim megmaradt gátlása is szertefoszlott.
- Akarlak... - lehelte önfeledten, készen rá, hogy mindenét Dicknek adja, cserébe, amiért a férfi is odaadja neki mindenét. - Akarlak, Dick...

A szobában sötét volt, csupán az ablakon szökött be a csillagok és a holdsarló távoli fénye, hogy az éjszakát tintaszürke derengéssé oldja. Tim a hátán feküdt, a takarója félig a dereka alatt hevert rendetlenül, pokolian nyomva a hátát, a párnája valamikor az ágy mellé esett, levetett ruháikra; voltaképp nagyon kényelmetlen helyzetben volt.
Dick rajta feküdt, fejét a vállgödrében pihentetve, testének teljes súlyával és melegségével. Aludt. Halkan, egyenletesen szuszogott, ami szelíden az álom felé terelte Timet is. Felemelte a kezét - amibe fájdalom hasított, hogy ne feledje, az életét köszönheti Dicknek -, és gyengéden végigsimított a férfi hátán, éppen csak ujjhegyeivel érintve a bőrt. Dick sötét hajába túrt, és szórakozottan játszott egy tinccsel.
Apró kortyokban lélegezte be az oxigént, alig kapott levegőt. A tüdeje szúrt, elzsibbadt a karja is.
Fel kéne ébresztenie Dicket.
Mocorgott egy kicsit, hátha kényelmesebb helyzetbe tudja hozni magát. Teljes kudarc. Dick nehéz és meleg, és ettől igazán érzi, hogy él; és ott van vele.
Még öt percet hagyja aludni.

Reggeli és hasztalan

2011-07-27T01:39:00.003+02:00

Ezeket azért, mert a fanság elhatalmasodott rajtam, amit csak tetézett egy remekbe szabottan megírt fici.
Címet adni még mindig nem tudok.

Kettő darab fanfiction következik, történetük nem függ össze.

Cím: Reggeli
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick x Tim
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/07/13-20

Nyár eleji, napfényes reggel volt. Azon alkalmak egyike, amikor a Wayne család majdnem hiánytalanul, együtt ült asztalhoz, hogy megreggelizzen. A kivételt természetesen ezúttal is Bruce képezte, aki a barlangban adatokat böngészett.

Damian ébredt a leghamarabb, ő már jóval a többiek előtt az asztalnál ült egy tál müzli fölött, lapozgatva az aznapi újságot. Először mindig a gyászjelentést futotta át. Felpillantott a belépő Timre, amikor fogadott bátyja a konyhába érkezett és elnyomva ásítását, köszönt neki. Damian morgott valami válaszfélét, majd visszafordult a napilap felé. Tim félig még mindig aludt, álmosan a hűtőhöz lépegetett, kivette a tejet, és letette az asztalra. Körülnézett a reggeliző pelyhet keresve. Igazán hálás tudott volna lenni azért, ha hirtelen a semmiből ott termett volna mellette a jó öreg Alfred, és elé varázsolja a reggelijét. Szigorú gondoskodással és némi rosszallással az arcán. Alfred azonban ezen a reggelen Bruce oldalán állt - szó szerint.
Tim kivett a szekrényből egy kisebb fajta mélytányért, Damian közelében felfedezte a müzlit, és úgy döntött, azon a reggelen jó lesz az is. Határozott, laza mozdulattal borított egy adagot a tányérba, majd nyakon öntötte tejjel. Kinyitotta a hűtőt, hogy visszategye a tejet, közben pedig kivette a narancslét. Két perccel később már a tejbeáztatott müzlijébe nézett, keze ügyében egy pohár gyümölcslé várakozott. Fáradtan, álmosan sóhajtott, és a reggelijéhez látott.
Dick volt az utolsó, aki befutott. Kócosan, alsónadrágban, mezítláb. Damian egyetlen pillantásnál nem vesztegetett rá többet, akkor is csak felmordult, hogy kinyilvánítsa nemtetszését. Tim tekintete többször is végigfutott Dick izmosan karcsú testén, és annyira megigézte a látvány, hogy le sem tudta venni róla a szemét. A férfi ráérősen a hűtőhöz sétált, kinyitotta és belehajolt, ahogy keresett valamit. Rövid tanakodás után kivette a tejet. Meglötyögtette a dobozt, hogy megtudja, mennyi folyadék van még benne. Miután elegendőnek találta, becsukta a hűtőajtót, de egy tapodtat sem mozdult. Mielőtt kinyomta volna a doboz nyílását, hogy a szájához emelje és igyon belőle, kidugta a nyelve hegyét, és finoman megnyalta kiszáradt száját. Tim ajkai elváltak egymástól, és a lélegzetét is visszafojtotta, ahogy figyelte a férfit. Dick szinte érzékien érintette ajkaihoz a dobozt, hogy igyon. Túl mohó volt, így a tej vékony patakban végigfolyt az állán a hegyéig, ott összegyűlt, és lassú cseppekben a mellkasára szökött. Tim nyelt egy hatalmasat, és zavartan lesütötte a szemét, amikor tekintetük találkozott egy pillanatra. Dick elvigyorodott. Lassan letette a dobozt, és az asztalt megkerülve puha, nesztelen léptekkel Tim mögé került. Mintha csak véletlenül tenné, finoman megérintette a fiú vállát. A füléhez hajolt, Tim érezte a bőrét megsimogató leheletet, és egy pillanatig azt hitte, Dick megcsókolja a nyakát, pontosan a füle alatt. Lehunyta a szemét és beleremegett az elképzelt érzésbe.
- Kemény vagy, öcsi - suttogta Dick vidáman.
Tim meglepetten pillantott az elégedetten vigyorgó férfira.

A pokolba.

Elsötétedett a tekintete, a szemöldökét összehúzta. Határozottan tartotta a szemkontaktust.

Tényleg kemény. Dick közelségétől pedig nemcsak szűköl benne a vágy, de fel is vonyít.

- Ne szólíts így - nyögte bosszúsan. Ó, nem, Timnek semmi kifogása nem volt az ellen, hogy papíron is Bruce családjához tartozott, az háborította fel, ha Dick emlékeztette erre, amikor szánt szándékkel felizgatta, holott vérkötelék nem volt köztük.
Dick az asztalra támaszkodott. Damianra pillantott a válla fölött, elégedetten nyugtázta, hogy a kisfiú nem figyel rájuk. Visszafordult Tim felé, rá mosolygott, félreérthetetlen ragadozó-mosollyal. Csábítóan megnyalta az alsó ajkát mielőtt ismét Tim füléhez hajolt.
- Tíz perc múlva a szobámban? - kérdezte halkan. Hallotta, hogy Tim lélegzete elakad, és nem képes válaszolni. Dick megveregette a fiú vállát, és vigyorogva elindult az emeleten lévő szobája felé.

Tim mögött pontosan öt perccel később csukódott be Dick ajtaja.

---

Cím: Hasztalan
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick Grayson x Tim Drake
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/07/24-25

Tim türelmes volt ugyan - ez elengedhetetlen a munkájához -, de kimondhatatlanul utált várni. Persze van, amire érdemes, és tisztában volt Red Robin kötelességeivel is, de itt várni a tetőn, metszően hideg huzatban, kövér, esőt ígérő szürke felhők alatt, rendkívül unalmas volt. Figyelnie kellett az alatta hömpölygő, élő, lüktető éjszakai utcát, ha nem akarta elmulasztani a lehetőséget. Sóhajtott, és arra gondolt, hogy társaságot vagy segítséget kér egy pohár kávé formájában az Orákulumtól. Fázósan összébb húzta magán a köpenyét, és felpillantott a felhőkre. Esni fog; egészen biztosan nem ússza meg ezt az estét száraz bőrrel.
Nem hallotta meg a lépteket maga mögött, annyira nesztelenek voltak. Nem érezte meg azt sem, hogy valaki áll mögötte. Egyszer csak két erős kar fonta át hátulról gyengéden. A pillanatnyi ijedtség szinte azonnal szerte is foszlott, oda sem kellett néznie, hogy tudja, kinek a karjai. Ismét sóhajtott. A szél süvöltésén keresztül is hallotta a nyikorgó hangot, amit az keltett, hogy felemelte saját kezét és végigsimított az egyik, derekát ölelő karon. A második bőrként testükre feszülő latexruhában ugyan egyikük sem érezte az érintést, de tudtak róla. A karok ölelése szorosabb lett, egy arc csontja simult a füléhez, majd halk sóhajtás. Red Robin nem érezte a forró lehelet simogatását maszkja takarása miatt, amit egyetlen másodpercig sajnált csak. Aztán magához tért, eszébe jutott a kötelesség. Megköszörülte a torkát, és tétován előrébb lépett egy centit. Mindketten tudták, hogy a távolságtartás csupán jelképes, és egyébként sem ér semmit, nem számít.
- Küldetésen vagyok - közölte határozottnak szánt hangon. Nem fordult hátra. Remélte, hogy ennyi elég lesz. Ez alkalommal talán elég.
- Látom - felelte a látogató, miközben gyengéden arrébb tette társa köpenyét. - Figyelemre méltó a kitartásod, kismadár - tette hozzá, ismét a karjaiba zárva a Red Robint. Ő hallotta, hogy kéretlen társasága vigyorog. Bosszantó.
Egyetlen másodpercig nem történt semmi, a lehetőségeiket, a kilátásokat latolgatták szótlanul, majd a látogató egyik keze lassan felfelé mozdult Red Robin hasán, a mellkasa felé.
Dick fegyvere mindig is a keze volt, ördögien bánt vele. Az ellenállás hasztalan.
A fiú halkan sóhajtott, és akkor sem ellenkezett, amikor a kutató ujjak utat kerestek a vörös latexruhába, hogy megérintsék alatta meztelen mellkasát. A férfi bosszúsan aprót nyögött, és gyorsan kihúzta a kezét az öltözékből. Kutatva megérintette Red Robin nyakát, majd állát, végül rátalált a szájára. Hüvelykujjával végigsimított az alsó ajkon, ami szinte azonnal engedelmesen, nedvesen elvált a felsőtől.
- Jó fiú - duruzsolta mögötte a férfi. Red Robin megnyalta a kesztyűs hüvelyket, ami azonnal helyet cserélt a középső ujjal. - Húzd le szépen...
A fiú kötelességtudóan a fogai közé vette a rugalmas anyagot, és megszabadította társasága kezét a kesztyűtől.
Sosem mondta Dicknek, de a gyomra is felfordult tőle, ha a Batman jelmezben ért hozzá. Valószínűleg erről Dicknek fogalma sem volt. Az az öltözék Bruce-hoz tartozott, őt jelentette, a pótapát - még ha Dick Grayson oly kiváló eredménnyel is öltötte magára az utóbbi időben a legendás jelmezt.
Batman kesztyűtől lemeztelenített keze gyorsan visszatalált a vörös, ruganyos ruha alá. Ujjai hegyei még őrizték a test melegét, amit a kesztyű nem hagyott megszökni, de gyorsan lehűltek a hideg éjszakában, Red Robin pedig halkan felszisszent. A forró, latex alatti bőr hőjét hamar átvette a férfi keze. Dick odaadóan cirógatta társa mellkasát, kiélvezve a felhevült bőr érintésének minden másodpercét, másik keze pedig lefelé mozdult; azzal egy időben szorosan magához húzta a fiút, és az ágyékát Red Robin fenekéhez nyomta, éppen csak annyira, hogy a fiú érezze, mennyire vágyik rá. Red Robin némán felsóhajtott.
Dick a füléhez hajolt, és miközben egyetlen szót súgott neki, lassan simogatni kezdte a lába között.
- Tim - suttogta sóhajtva, gyengéden, becézve, mintha ez a név jelentene mindent a világon. A fiú érezte, hogy elgyengül. Lehunyta a szemét, és hátra hajtotta a fejét, hogy megtámassza a széles vállon. Az, hogy Dick nem láthatta az arcát így, megkönnyítette a dolgát és némiképp elaltatta az éberségét. De így is maradt elég ereje, hogy ne fedje fel magát. Az nem történhet meg. Az nem történhet meg, hogy kéri tőle, hogy könyörög neki; elégedettnek kell lennie azokkal az esetekkel, amikor Dick jön hozzá, nem sajátíthatja ki. Még éppen idejében tért magához. Megfigyelésen van, kötelessége van.
- Ne - suttogta bizonytalanul. Dick úgy tett, mintha nem is hallotta volna.
- Azt mondtam, hogy ne - ismételte tiltakozását határozottabban Red Robin, és hogy szavainak nyomatékot adjon, kezét Batman kezére tette, hogy megállítsa.
- Érzem, hogy ezt nem őszintén kéred... Te is akarod - felelte halkan a férfi, elfojtva kuncogását.
- Nekem... dolgom van itt...
- Dami figyeli az utcát egy felső emeleti ablakból... Valahol alattunk szobrozik - morogta halkan Dick, hogy megnyugtassa. Csak egyvalami járt a fejében, és az lila, habos ködöt vont elméje köré, az a valami pedig Tim Drake volt. Bármit megadott volna azért, hogy a fülcimpájába haraphasson.
- Tim... - nyögte könyörögve. - Kívánlak.
Valószínűleg sejtelme sem volt róla, hogy Tim legszívesebben a vágytól nyüszítve borulna a lábai elé, valahányszor egy légtérben tartózkodnak. Tim szívverése - bármennyire is igyekezett megőrizni hidegvérét - az átlagos duplájára gyorsult.
Dick szabad tenyerét Tim mellkasára szorította, a könyökét pedig a csípőjének támasztotta. Saját csípőjét ütemes mozgásra lendítette, ágyékát ritmusosan Tim fenekéhez dörzsölve, a másik kezével pedig intenzívebb kezelésbe vette Timet. A fiú remegve lehunyta a szemét és örült, hogy Dick nem láthatta, hogy végül teljesen megadta magát. Beharapta az alsó ajkát, hogy néma maradjon. Hátra nyúlt, és jobb kapaszkodó híján Batman köpenyébe markolt.
- Dick - nyögte zihálva. Ívbe feszítette a hátát, és érezte, hogy elveszti a kontrollt, teste felvette a férfi által diktált ritmust. - Dick... Dick, én...
- Mindjárt, Timmy... mindjárt...
- Dick, ez nem jó így... Fogd már föl, hogy ez nem helyes... - Mielőtt Dick válaszolhatott volna, Robin szólt bele a kommunikátorba.
- A madárka kirepült.
- A francba! - káromkodott hangosan a férfi, majd megérintette a Tim fülében lévő készülék kapcsolóját. - Indulj utána, Robin. Egy pillanat és mi is csatlakozunk.
Damian nem válaszolt, csupán eleget tett az utasításnak.
- Ne haragudj, Timmy. - Dick Tim tekintetét kereste, szerette volna megsimogatni az arcát, de a fiú elfordult. - Hidd el, a pokolba kívánom a fickót.
Red Robin végre szembe fordult Batmannel.
- Ne haragudjak? - vonta fel a szemöldökét. - Hálásnak kéne lenned neki, amiért nem hagyta, hogy összemocskold az egyenruhádat. És az enyémet.
Dick elvigyorodott.
- Ne aggódj. Ígérem, amint hazaérünk, befejezzük, amit elkezdtünk.
Timnek nem maradt ideje válaszolni, Dick hozzá hajolt, lopott egy csókot a csodálkozástól és felháborodástól enyhén szétnyílt ajkaktól, és eltűnt az éjszaka sötétjében. Red Robin egy pillanattal később követte Batmant. Amint elhagyták a tetőt, csendesen megeredt az eső.

Cseszd meg, Grayson!

2011-07-13T21:33:00.003+02:00

Cím: Cseszd meg, Grayson!
Szerző: Rukiku
Fandom: Batman
Párosítás: Dick Grayson x Damian Wayne
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/07/09-10
Megjegyzés: Nem OTP. Ihlette ez és ez

Cseszd meg, Grayson!

Ez alkalommal is ezzel a mondattal kezdődött.
Dick tudta, hogy helyzettől függően ez valójában azt jelenti, hogy "köszönöm", "ölelj át" vagy ritkább esetben "szeretlek"; de az utóbbi néhány alkalommal egészen megváltozott. Egyre gyakrabban azt jelentette, "kefélj meg". Igen, így. Semmi szerelem, semmi romantika, csak gyorsan túl lenni a dolgon, hogy a frusztráció átmenetileg megszűnjön, érezzék, hogy élnek, hogy ott vannak egymásnak, a szűkölő vágy és magány alább hagyjon, és Damian nyugodt szívvel gyűlölhesse továbbra is társát. Nem beszéltek róla, sőt, mi több, nem is gondoltak rá.
Dick először meglepődött, és azt hitte, félreérti a kölyök hangjában és szemében megbújó sürgetést. Két másodperccel később azonban már teljesen egyértelművé tette a szándékát. Dick pedig nem ellenkezett, és nem is csak azért, mert első a család, hanem azért is, mert egészen egyszerűen nem volt ellenére a dolog. Talán csak meg akart felelni.
- Cseszd meg, Grayson! Majdnem otthagytuk a fogunkat! Ez is a te hibád - jelentette ki határozottan Damian, miközben egymás mellett trappoltak a nappali felé. Pontosabban csak Damian trappolt, a teenagerek minden dühével és igazságérzetével, Dick az oldalán sétált, szerető félmosollyal az arcán, amit jótékonyan elrejtett a folyosó sötétje. A nappali felé vezető útjukon Robin nemes egyszerűséggel eldobálta a kesztyűit és a maszkját is. Dick nem válaszolt, egyrészt, az ifjú Wayne egyáltalán nem várt tőle választ, másrészt éppen az említett helyiség bejáratához értek. Szó nélkül megfogta az ifjú Robin vállait, és az ajtófélfához nyomta, egy pillanattal később pedig hozzá simuló testével szorította oda. Megragadta a fiú állát, hogy megemelve azt kényszerítse, hogy a szemébe nézzen. Damian nem tiltakozott, nem akarta kitépni magát társa erőszakos öleléséből. Tíz másodpercig dacosan néztek egymás szemébe, majd egyszerre mozdultak a másik felé. Durva, vad csókot váltottak, ami hamar zihálásba fulladt. Dick a karjaiba kapta a fiút, és egészen a fal mellé állított komódig tartó tizenegy lépést megtette vele. Szinte ledobta az említett bútordarab tetejére - amin Alfred előrelátásának köszönhetően nem volt semmi -, Damian halkan nyekkent egyet, de nem neheztelt, túlélt már ennél sokkal rosszabbat is. Abban a pillanatban egyébként is csak egyvalami járt a fejében. Dick csípője köré fonódó lábai megakadályozták, hogy a férfi akár egy centit is eltávolodjon. Egymás szájába kóstoltak, hogy szinte azonnal el is váljanak. Dick végigsimított Robinja mellkasán, és a második bőrének tűnő öltözéken keresztül is érezte, hogy milyen forró a teste. Megcsókolta a nyakát, Damian pedig engedelmesen hajtotta hátra a fejét, hogy Dick minél könnyebben hozzáférhessen. Sürgetően felsóhajtott, és fél kézzel a férfi hajába markolt. A jelenlegi Batman egyik kezével átkarolta a kölyök hátát, a másikkal igyekezett lecibálni a nadrágját. Damian a legjobb tudása szerint a segítségére sietett. Kisvártatva mindketten felsóhajtottak, elégedetten és megkönnyebbülten. Néhány lökés után aztán gyorsan belátták, hogy ez bizony az egészségük rovására fog menni. Akárhogy óvta a karjaival Dick Damian hátát, az minduntalan nekiütődött a falnak, mint ahogy az ő térdei a komód kemény fából készült fiókjainak.
- Kapaszkodj - morogta Nightwing a kölyök fülébe, ügyesen az ölében tartva felnyalábolta, és annyit tett csupán, hogy megfordult és lerogyott a szőnyegre.
- Nem erről volt szó, Grayson! - sziszegte dühösen Damian összeszorított fogai között. Dick a nappali elegáns, süppedős szőnyegén feküdt, a hátán, rajta pedig a fiú. Ruháik félig lecibálva, fáradtan, rendetlenül pihentek mellettük. Az ifjú Robin megragadta a férfi grabancát, és indulattól szikrázó szemekkel kereste a másik tekintetét. Dick nem válaszolt, csupán hihetetlenül elégedetten elvigyorodott. Épp itt volt az ideje, hogy egy kicsit megleckéztette a kölyköt. Damian mérgesen felmordult, és emelte volna ökölbe szorított kezét, hogy egy kellemes jobb horoggal megüsse Dicket. Éppen csak annyira, hogy eleredjen az orra vére és eszébe jusson, kettejük közül ki a főnök.
- Ne aggódj - biztosította mézédes hangon duruzsolva a férfi -, így sem fogok csalódást okozni... - Vigyora még szélesebb lett. Damian epés válaszra készült, de végül nem jutott el addig, hogy ismételten hangot adjon véleményének. A legelső Robin finoman megemelte a csípőjét, és szinte azonnal vissza is ejtette. Damian tüdejében bennrekedt a levegő, ahogy Dick olyan pontot érintett meg a teste mélyén, amiről nem is sejtette, hogy létezik. Mélyről, megdöbbenten felnyögött. Érezte, hogy az összes erő kiszalad a végtagjaiból. Nem értette, mi történik vele. Nem egyszer szeretkeztek már - már ha annak lehet nevezni azokat a gyors, állatias együttléteket -, de még sosem érzett ilyet. Annyira átható, mély és megérintő. Valójában megijesztette.
- Grayson - morogta fenyegetően, miután magához tért. Dick ezúttal sem felelt, helyette ismét megemelte a csípőjét és visszaejtette. Damian levegőért kapkodott. Belsőjét forróság öntötte el, ereje pedig ismét cserbenhagyta. Alig múlt el a különös érzés, szinte azonnal újrakezdődött, ahogy Dick megmozdult. Lassú, érzéki ütemet diktált, Damian pedig elgyengülten remegve, lihegve a férfi mellkasára borult - s így mintha enyhült volna a gyönyör szédítő ostroma.
- Na! - Dick mindkét tenyerét a tökéletesen, markolnivalóan gömbölyű fenékre simította, és gyengéd erőszakkal lefelé nyomta, hogy a fiú jobban érezze őt.
- Én... Grayson, ez... ez... én... - hebegte összefüggéstelenül a fiatal Robin. Dick ismételten elvigyorodott.
- Jó érzés? Elégedett vagy? - tudakolta mohón. Mindennél jobban vágyott néhány kedves illetve elismerő szóra Damiantól.
- Mi lenne, ha befognád a pofádat? - mordult fel a fiú, de többre nem volt ereje. Hangját elvette a mardosó kéj, és csupán nyöszörögni volt képes, szemét pedig ellepték a könnyek. Dick nyakába kapaszkodott, amennyire tudott, arcát a mellkasába temette, és csak hagyta, hogy azt tegyen vele a férfi, amit akar. Damian beharapta alsó száját, hogy néma maradjon, szégyellte saját nyögdécselő sóhajait.
Dick abbahagyta a mozgást, és megmerevedett. Végigsimított a fiú haján, és gyengéden megemelte az állát, hogy a szemébe nézhessen.
- Abbahagyjam? - kérdezte halkan, már-már kétségbeesetten söpörgetve odébb a fiú izzadt homlokába tapadt tincseit. Damian könnycsíkozott arccal nézett vissza rá. Válaszolni akart, de nem tudott.
- d... Én... sajnálom... - Talán túlzásba vitte. Talán...
- Ne sajnálkozz, ütődött, hanem mozdítsd meg a segged!
- Tessék? - pislogott értetlenül Dick.
- Azt várod, hogy írásos kérvényt nyújtsak be, marha? Mozdítsd meg azt aaahh... - nyögésbe fulladt méltatlankodása, ahogy Nightwing eleget tett a nem túl barátságos kérésnek, és ismét felvette az ősi ritmust, a másodperc egy tört része alatt a kéj hullámai közé taszítva ezzel a kölyköt.
- Mit is mondtál, d?
- Pofa be... Grayson... - Damian minkét kezével Dick ruhájába markolt a vállain. Összeszorította a szemét, és az ajkait is egymáshoz préselte. A gyönyör, amit Dick nyújtott neki, majdnem elviselhetetlen volt.
- Azt hittem, kivételesen valami szépet akarsz mondani nekem.
- Ne... Ne álmodozz...
- Igazán lehetnél velem kedvesebb is, ha már...
- Cseszd meg, Grayson.
- Azt hittem, éppen azt csinálom - vigyorgott Dick.

Könnyek

2011-06-22T22:32:00.002+02:00

Cím: Könnyek
Szerző: Rukiku
Fandom: Buffy, a vámpírok réme
Szereplők: Buffy, Spike
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/06/22
Based on: s7e2

Buffy látta és tudta. Érzékelte. Spike imbolygó, de határozott léptei a kereszthez vezettek, és ő nem tudott megmozdulni, hogy megállítsa. Mint egy csinos márványszobor, merev testtel csak állt ott földbe gyökerezett lábakkal, tehetetlenül, és csak nézhette, hogy a vámpír a méretes feszülethez ér. Mondott valamit, kérlelt, válaszokat akart. És pihenni. Erre tisztán emlékszik. Spike megfáradtan átölelte a keresztet, hogy az támaszt nyújtson neki. Fehér, félig áttetsző gőz született a tisztátalan vámpír testének és az igaz hit szimbólumának találkozásából.
Buffy végre magához tért. A férfi nevét suttogta, és könnyeivel küszködve szelte át a távolságot, ami elválasztotta Spike-tól. Megragadta a vállát, és igyekezett elrángatni a párolgó vámpírt a feszülettől. A férfi nem állt ellen, Buffynak mégis minden erejére szüksége volt, hogy sikerrel járjon. Két tenyerébe fogta a vámpír arcát, és legjobb meggyőződése ellenére is kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Gyötrelem, fáradtság, értetlenség, félig felszáradt könny.
- Spike… Jól vagy?
Könnyek. Gát nélkül megeredő, elfojtott, sós, meleg könnyek. Elhomályosították a látását, de nem törölte le őket, a világ minden kincséért sem engedte volna most el Spike-ot. A vámpír zavaros, mélykék szemei végre találkoztak az övével.
- Bántottam őket, Buffy – mondta olyan hangon, mintha egy kisiskolásnak magyarázná, hogy egy meg egy az kettő. – Rengeteg embert bántottam…
- Tudom – Buffy igyekezett megnyugtatni a férfit, de nem találta a megfelelő szavakat. – De már nem számít.
- Hát persze, hogy számít! Százak lemészárlása… patakokban folyó finom, meleg vér… És én elégedetten, büszkén dagonyáztam a mocsokban. Magasztalva az árnyakat.
- Megváltoztál azóta.
- Neked úgysem számít; de nekem… Szüntelenül vádolnak, hallom őket, Buffy! Nyögnek, hörögnek, könyörögnek az életükért, haldokolnak. Én pedig csak nevettem rajtuk. De tudod, talán el tudnám viselni… talán. Nehezen, de… amit veled tettem… – hangja egészen elhalt, szinte suttogott. – Arra nincs semmilyen mentség sem, nincs bocsánat. Fáj. Elviselhetetlenül fáj és éget, elemészti a bensőmet. Én próbáltam, esküszöm, én próbáltam; de nem sikerült… nem…
- Mit próbáltál? Elfelejteni? – Nem mondhatott semmi vigasztalót. Csak azt tehette, hogy meghallgatja és vele marad.
- Nem, nem, az lehetetlen; lehetetlen. Eleven hús, lüktető, tátongó seb, amit tüzes vassal égetnek. Sokkal jobban kéne fájnia, talán, ha… De nem, nem tudom kitépni a saját szívemet…
Buffy szemét ismét elöntötték a könnyek, és megeredő, forró patakjuk vékony csíkot rajzolt koszos arcára. Úgy szeretne mondani valamit, amitől Spike-nak könnyebb lenne!
- Talán, ha ennél is jobban fájna… Már nem bírom… Nem bírom. Pihenni szeretnék; csak egy kicsit. Segíts! Kérlek, segíts, Buffy!
A lány kezei mereven lecsúsztak Spike gyötört arcától, egyetlen pillanatig még a szemébe nézett, aztán összeszorította a fogait, hogy elrejtse ajkai remegését. Sarkon fordult, és amilyen gyorsan csak a lába bírta, elrohant a templomból. Nem szólt, nem búcsúzott, nem ígért, nem nézett vissza sem. Nem figyelte, merre szalad, csak el onnan – minél gyorsabban, minél messzebb.
Komor, magas fák hajoltak fölé sötéten, kíváncsian. Csak a saját, kimerült zihálását hallotta, azt is csak tompán a kábulattól. Megtorpant, és abban a pillanatban, hogy megállt, térdre rogyott. A méregzöld fűcsomókba kapaszkodott, és elemi erővel tört rá a zokogás. Nem kapott levegőt, a könnyei összetapasztották a szempilláit, elegyedtek az arcát borító porral, és sírt, csak sírt, mint egy kislány, olyan hangosan a néma erdőben – mely jótékonyan, megértően elnyelte a hangját -, mint még sosem addigi életében.
A kín azonban nem lett elviselhetőbb.
Világgá akarta kiáltani a fájdalmát és tehetetlenségét, de a szíve nem hagyta. Így csak sírt. Tudta jól, hogy a világon semmit nem old meg vele, de talán – ha szerencséje van – erőt nyer belőle a folytatáshoz.
Erőt, hogy elég erős legyen mindkettejük helyett is a folytatáshoz.

Egyedül

2011-06-21T22:31:00.003+02:00

Cím: Egyedül
Szerző: Rukiku
Fandom: Buffy, a vámpírok réme
Szereplők: Spike, Buffy
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/06/19
Based on: s6

Áttetsző, kékes füst. Lustán imbolyog, majd eggyé válik a sötétséggel. Még gyertyavilág sincs. A lég nem mozdul. Dohányillat terjeng, de nem rejtheti el az elmúlás bűzét. Föld; még azt is lehet érezni. Nem nedves sár, hanem kiszáradt, kemény föld illata.
Mély, nehéz sóhaj. Egy leheletnyi alkoholszag, halk, tompa koccanás, majd ismét csönd a sötétség ölelésében. Felizzó parázs a cigarettavégen, kavargó kék füst, hogy egy pillanattal később az enyészetté legyen. Sóhaj, aztán csönd.
Nem fog eljönni.
Spike dühösen a szemközti falhoz vágta a haldokló csikket. Milyen ostoba! Hogy is gondolhatta, hogy eljön?
- A francba!
Remegő kézzel kotorta ki a cigarettacsomagot a zsebéből, és kivett belőle egy szálat. A dobozt hanyagul a kőkoporsó tetejére dobta, amin ücsörgött. A szájába vette a cigarettát, és komótosan rágyújtott. A kriptát ismét elöntötte az égő dohány illata. A cigarettát a szája sarkába tolta, és tűnődve nézegette öngyújtója sima, csillogó fémfelületét. Felpattintotta a tetejét, majd lecsukta.
Talán meggondolja magát. Talán mégis érez valamit. Talán el fog jönni.
Beleszívott a cigarettába, majd kifújta az áttetsző, kékes füstöt.
Nem fog eljönni.
Keserűen, fáradtan elmosolyodott.
Szánalom.
Szerelem.

Csönd és szantálillat. Félhomály. A fogyó hold furcsa vonalakat rajzolt a tapétás falakra. Csíkos. Cifra keretekben családi képek. Bevetetlen, csipkés ágy, aminek a közepén Buffy kucorgott felhúzott térdeit mellkasához ölelve. A díszes ágytámla mindkét oldalán fokhagymafüzér.
Aggodalom. Felpillantott az ablakra. Könnyű, csinos függöny, félig leeresztett roló, fokhagymafüzérek. Valami még sincs rendjén. Halk, reménykedő, megkönnyebbült sóhaj.
Nem fog eljönni.
Arra kérte… Azt üvöltötte az arcába, hogy nem akarja többé látni. Vajon, tényleg nem? Sosem teszi azt, amit kér vagy vár tőle. Sosem olyat, ami kiszámítható. Mégis várható. Bosszantó. Rendkívül bosszantó. Az idegeire megy. Miért pont most kell szót fogadnia?
Remegő ajkakról felszálló sóhaj, makacsul zárt ajkak.
Fáradtan a térdeire hajtotta a homlokát.
Nem fog eljönni.
Nem.
Nem szeretheti. Ostobaság. Hazugság.

A semmi szélén

2011-06-19T22:26:00.003+02:00

Cím: A semmi szélén
Szerző: Rukiku
Fandom: Buffy, a vámpírok réme
Szereplők: Buffy, Spike
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/06/19
Megjegyzés: Minden jog Joss Whedoné
Based on: s6e1-s6e5

Buffy kilépett a konyha hátsó ajtaján a verandára. Vállával kényelmesen az ajtófélfának dőlt, és egy rövid időre mozdulatlan maradt. Mélyen, fáradtan sóhajtott, és összébb húzta magán szétgombolt kardigánját, keresztbe téve karjait mellkasa előtt. Az éjjel hűvös volt, fekete, vészjósló árnyként terült a Pokol szája fölé, fenyegetően, bíztatóan. Fényes ezüstszemükkel kíváncsian bámultak lefelé a kegyetlen, távoli csillagok.
Spike a legfelső lépcsőn ült, fekete bőrkabátja denevérszárnyként terült el mögötte. Nem nézett hátra. Tudta, hogy Buffy előbb vagy utóbb jönni fog, és most ott volt. A vámpírvadász pedig azt tudta, hogy kint találja majd a férfit. Egyikük sem beszélt. Buffy félig álmodozva, félig merengve nyugtatta a szemét a vámpíron. Olyan fáradt volt és elkeseredett, hogy azt kimondani nem lehet. Spike mégis megértette. Egyetlen szó nélkül is. Nem csinált semmit. És éppen ez volt az, ami jól esett a lánynak. Ott volt vele, és nem kérdezett semmit. Főleg nem azt az unalomig ismételt „Buffy, jól érzed magad?”-kérdést, mintha valami mantra lenne, és amitől talán tényleg jobban kellene éreznie magát, de ő csak kötelességtudóan válaszolt, mindig ugyanazt. Szinte már émelygett ettől. És nem vádolta, hogy hálátlan, hogy nem tesz semmit; nem sürgeti. Csak szereti – feltétel és szavak és érintés nélkül. Mélyen, tisztán és igazán. Végre megértette, mégis oly hihetetlen ez az egész. Nem normális. És nem vár tőle semmit. Semmit a világon.
Figyelte, hogy a vámpír ráérősen előkotor egy csomag cigarettát a zsebéből. Finoman megütögette a doboz oldalát, és az előcsúszott szálat a szájába vette. Visszagyömöszölte a csomagot a zsebébe, majd öngyújtót keresett. Fellobbant a tűz aranysárga fénye, és egy pillanatra beragyogta Spike sápadt, markáns vonásait. A vámpír kifújta a füstöt, és egykedvűen nézte, hogy az lustán eloszlik a hideg légben.
Buffy figyelte, és arra gondolt, milyen lenne megcsókolni. Igen, már megtette egyszer, sőt, ami azt illeti, nem is egyszer, de az más volt. Legelőször bűbáj hatása alatt álltak mindketten, másodszor meg… nos, nem tudja, de akkor is más volt. Egészen más. Most azonban… Egészen biztosan hideg lenne – hiszen halott. Nagyon, jól esően, bizsergetően hideg. Egészen szédítő, mély, jó és… mámorító. Úgy érezte, hirtelen minden erő kiszalad a testéből, és ha nem támaszkodott volna, valószínűleg térdre is rogy a felismeréstől.
- Spike – szólította meg gyengéden. Maga is meglepődött, mennyi törődés volt a hangjában.
- Hm? – A vámpír hátrafordult a válla fölött. Finoman csücsörített az ajkaival, ahogy némán kifújta a cigarettafüstöt. Az éjszaka sötétjében nem volt feltűnő, hogy Buffy egy kicsivel tovább fürkészte Spike arcát, mint indokolt lett volna.
- Csak arra gondoltam, hogy… – kezdte határozottan, aztán egy pillanatra zavartan lesütötte a szemét. – Nem kérsz egy csésze forró teát? Hideg az este. – Tudta, hogy Spike jobban kedveli a sört vagy a whiskeyt, és őszintén megvallva, sosem látta még teát inni, de… Elvégre angol, szeretnie kell a teát.
- Nem akarok bemenni – felelte a vámpír flegmán, de szelíden. Ledobta a csikket a bakancsa orra elé és eltaposta parázsló végét. Tudta, hogy reggelre össze kell szednie, vagy a Vadász szétrúgja a hátsóját. Ezt pedig nagyon nem akarta.
- Ki is hozhatom neked. Én sem akarok velük… – Buffy nyelt egyet, Spike pedig a szemébe nézett, csupán egyetlen másodpercre, de ez mindent kifejezett: tudom, megértem, időre és magányra van szükséged. – Én sem akarok bent lenni – helyesbített Buffy. Láthatóan zavarban volt kissé, amit Spike szándékosan nem akart észrevenni.
- Nem bánom – sóhajtott végül megadóan, és elfordult.
- Csak adj egy percet. – Spike bólintott. Az járt a fejében, hogy előhúzza-e laposüvegét egy szíverősítő kortyra, vagy rágyújtson-e még egy cigarettára, de végül egyiket sem tette.
Kisvártatva visszatért Buffy két gőzölgő csészével, amelyből az egyiket a vámpír kezébe nyomta. Leült mellé a lépcsőre. Nem szóltak egy szót sem, csak ültek egymás mellett, az éjszaka csendjével körülölelve, forró csészéjük kellemesen meleg falát szorongatva. Nem kortyoltak belőle, a filter címkéje lustán hintázott ujjaik mellett. Buffy lassan oldalra hajtotta a fejét, és Spike vállára dőlt. A vámpír zavartan nyelt egyet, feszengve körbepislogott, de nem mozdult. Nem ugrott fel, hogy meneküljön, de a lány vállát sem karolta át.

Reggeli

2011-06-17T22:23:00.000+02:00

Először úgy gondoltam, hogy szolgálnom kéne némi magyarázattal a fandomra, de aztán beláttam, hogy aki tudja, mi az, az tudja; aki meg nem, annak meg hiába magyarázom.
Negyedik újraolvasás után ez kikívánkozott.

Cím: Reggeli
Szerző: Rukiku
Fandom: A föld alatti piramis
Párosítás: Karabinasz x Yettmar
Korhatár: 18+
Kelt: 2011/06/15-17
Megjegyzés: A szereplők Lőrincz L. Lászlóhoz tartoznak, én csak kölcsönvettem őket egy kicsit

Hajnali hat óra múlt néhány perccel, amikor a még álomtól harmatos, fürge, aranyszínű napsugarak beszöktek a félig nyitva felejtett ablakon. Megtáncoltatták az áttetsző, fehér függönyöket és játékosan tovalibbentek. Hamar ébredő fénnyel töltötték meg a szobát, az októberi indiánnyár melegének ígéretével együtt. Az ágyat puha, patyolatfehér párnák és takaró lepte. A napsugarak szellőujjaikkal gyengéden végigsimogatták az ágynemű ölelésében alvók meztelen, meleg bőrét. Az egyik férfi sötét hajú, karamellszín bőrű görög volt, a másik a görög karjaiba bújva egy hirtelenszőke amerikai.
A szőke férfi ébredezett a napsugarak első érintésére. Kelletlenül kibontakozott a görög öleléséből, és álmosan szétnézett. Hosszasan meredt az éjjeliszekrényen várakozó óra számlapjára, hogy még álomtól ködös elméjével felfogja, mennyit is mutat. Konstatálta, hogy már reggel van, így gyengéden megrázta a mellette alvó meztelen vállát.
- Nikosz – duruzsolta a tőle telhető legszelídebb hangon. Tudta, hogy mennyire morcos tud lenni a társa ébredés után. – Nikosz, ébresztő. Reggel van és vár a munka.
A görög dörmögött valamit, és arcát még jobban a párnába fúrta, karját pedig szorosabban a szőke dereka köré fonta. Yettmar halkan kuncogott, majd újra próbálkozott.
- Nikosz…
- Csak még öt perc… – morogta a görög alig érthetően a párnába. Yettmar türelmetlenül sóhajtott.
- Jól van, én nem bánom, ha nem reggelizel velem sonkát, tojást és pirítóst egy bögre kávéval és egy pohár narancslével – Karabinasz megrándult. Az ínycsiklandozó, boldog amerikai családok reggelijét idéző lista említése megtette a hatását. – Rendelhetsz pizzát is az irodába. Nekem mindegy – ütötte tovább a vasat Yettmar, Karabinasz pedig újfent morgott valamit válaszul. – De… – A göröghöz hajolt, és lehet egy finom, puha csókot a fülére. – A hieroglifák nem fejtik meg magukat és az ívfénykísérlet sem figyeli meg önmagát. Tudod, hogy…
- Az isten szerelmére, fogd már be a szád! – emelte fel a fejét a habos párnáról Karabinasz. – Hogy a jó életbe tudsz ennyit locsogni hajnalban?
Yettmar megengedett magának egy futó, diadalmas mosolyt, majd ismét a göröghöz hajolt, és lágyan megcsókolta a száját.
- Sokéves tapasztalat tanított rá, hogy így ébredsz a leggyorsabban, édesem.
Karabinasz lesújtó pillantást vetett Yettmarra.
- Szemenszedett marhaság – dohogott, miközben teljesen felült. Álmosan kávébarna, göndör hajába túrt.
- Szerencsédre azt is tudom, hogyan engeszteljelek ki – mosolygott még szélesebben a szőke. Karabinasz Yettmarra nézett, és csibészes félmosolyra húzta ajkai egyik sarkát.
- El akar csábítani, uram?
- Ha így lenne… sikerülne?
- Ne légy marha! – Karabinasz átkarolta, és magához vonta a szőkét. Egy pillanatra szorosan megölelte, állát a fehér vállra fektetve, hogy belélegezhesse a bőre illatát; majd eltolta magától, hogy megcsókolhassa. Nem túl hosszan és mélyen, éppen csak annyi szenvedéllyel, hogy Yettmar többet akarjon belőle. Nem is számította el magát. A szőke aprót sóhajtott, a görög vállába kapaszkodott és követelte, hogy Karabinasz mélyítse a csókot. A görög kuncogni akart azon, hogy mennyire jól ismeri kedvesét, de a vágy benne is fellobbant, elvéve kedvét a nevetgéléstől. Yettmar lassan visszafeküdt a hátára, a görög nyakát átfonva magára vonta őt. Ívbe feszítette a hátát, hogy szorosabban a szálkásan izmos testhez simulhasson.
- Nikosz… – suttogta vágytól elfúló hangon kedvese nevét. Apró csókokkal kóstolgatta a karamell színű bőrt a görög vállán.
- Azt hiszem… a boldog családi reggeli… ezúttal is… kimarad az életünkből, édesem – közölte a nyilvánvaló tényállást Karabinasz két csók között kissé zihálva.
- Úgy vélem, ki fogjuk bírni most is – felelte Yettmar. Egy másodperccel később hangosan felnyögött, ahogy a görög – ismerve érzékeny pontját – a nyakába harapott. – Legyen eszed, Nikosz! Nem hagyhatsz nyomokat… Mi van, ha valamelyikük kiszúrja?
- Majd azt mondod, egy lánnyal aludtál… – dörmögte vissza a görög, a szőke nyaka hajlatába bújva. Yettmar megkomolyodva eltolta magától, és a könyökeire támaszkodva megemelte magát, hogy Karabinasz szemébe nézhessen.
- Mindenki jól tudja, hogy veled alszok, Nikosz. Tudósok, nem ostobák. Éppen csak megértő emberek, akik nem akarják más dolgába ütni az orrukat. Ha együtt alszunk, hát együtt alszunk, a mi dolguk. De nem kéne próbára tenni őket.
- Igazad van – felelte határozottan Karabinasz. Még aprót bólintott is hozzá. Aztán kedveséhez hajolt, hogy újabb könnyű csókot nyomjon puha ajkaira. – Olyan helyen jelöllek meg, amit nem látnak más emberek.
Yettmar összevonta a szemöldökét, és éppen fel akart háborodni, hogy ő nem holmi állat, vagy tulajdon, amit jelölni kell. Ehelyett felkacagott, ahogy a görög végigfuttatta ujjait az oldalán, hogy megtalálva a megfelelő helyet, megcsókolja azt.
- Nikosz! Ez csiklandoz! Hagyd abba! Hagyd abba! – nevetett az amerikai, és igyekezett lerázni magáról a férfit. Néhány másodperc elteltével akadozva felsóhajtott, és a görög becéző keze alá simult, mint egy macska. – Nikosz… Ne hagyd abba…

Kilenc óra tízkor Yettmar már Halvorsson mellett állt a laborban. Elnyomott egy ásítást, és kibuggyanó könnyein át próbálta értelmezni a szöveget, amit a kezében tartott iraton olvasott.
- Hosszú volt az éjszaka? – kérdezte együtt érzően a dán. A szőke a folklórkutatóra pillantott. A derekáig érő vörös szakálltól semmit nem látott az arcából, de a szeme egyértelműen nevetett.
- Inkább rövid – felelte Yettmar, és újra elolvasta az első mondatot, hátha ezúttal meg is érti.
- A görögök heves vérmérsékletűek – vigasztalta Halvorsson, látszólag nemtörődöm módon, miközben teljesen feleslegesen arrébb tette a magnót. Yettmar egyetértően bólogatott, aztán megmerevedett, ahogy felfogta, mit is mondott a dán. Elpirult, és zavartan meredt a kezében tartott lapra.
- Kérem, ne legyen zavarban. Nincs miért szégyenkezniük. – Mielőtt Yettmar válaszolhatott volna, Oshima dugta be a fejét az ajtón.
- Jó reggelt, uraim. Yettmar, nem tudja, hol van Karabinasz?
- A fizikusoknál kell lennie. Magára vár, hogy kezdjenek valamit az ívfénnyel. – A japán köszöneteként bólintott, a következő pillanatban pedig már el is tűnt.
Yettmar ismét megállapította magában, hogy a többiek tényleg eléggé jártasak az ő és Karabinasz viselt dolgaiban. Kíváncsi volt rá, hogy a görög vajon mikor veszi ezt észre.

Kávé

2011-06-09T22:22:00.004+02:00

Cím: Kávé
Szerző: Rukiku
Fandom: Gyilkos Elmék
Párosítás: Morgan/Reid
Korhatár: 16+
Kelt: 2011/06/08

Morgan bekukkantott a kis konyhaszerűségbe, ahonnan kávé utánpótlást lehetett szerezni a nehéz percekben. Reiden kívül senki sem volt ott. Morgan elmosolyodott. A tudós a pult mellett állt, neki háttal, fél kezében az üvegkanna fülével, amiben frissen főzött kávé lötyögött, és éppen az említett sötétbarna, élénkítő italból töltött magának a bögréjébe. Valószínűleg már nem először a nap folyamán. Morgan megengedte magának, hogy egy pillanatig végigsimogassa a fiút a tekintetével. Ismét elmosolyodott, a látványtól elégedetten. Nesztelenül a fiatal ügynök mögé lépett. Arra gondolt, hogy a karjaiba zárja és ad egy finom csókot a fültövére, de meggondolta magát. Reid nyakához hajolt, és mélyen beszívta az illatát.
- Hm… kávéillatod van… – suttogta mosolyogva.
- Mo-Morgan – nyögte meglepetten a férfi nevét a zseni kölyök. Morgan nem válaszolt, egy lépéssel megkerülte Reidet, hogy szemben lehessen a fiúval. Fél kézzel átölelte a karcsú derekat, hogy közel tartsa magához. Figyelmeztetés nélkül, gyengéden megcsókolta. Egyetlen pillanatra Reid szájába kóstolt, majd finoman megnyalva alsó ajkát elhúzódott.
- Az ízed is a kávéé… – suttogta szerelmesen. Újra meg akarta csókolni, miközben csípőjével gyengéden a pulthoz nyomja a kölyköt.
- Morgan, megízlelheted a kirúgás ízét is, ha nem hagyjátok azonnal abba – hallatszott mögülük hidegen a felbukkanó Hotch hangja. – Nem otthon vagytok, hanem a munkahelyeteken – tette hozzá szigorúan.

Ezt csak úgy

2011-05-16T22:19:00.003+02:00

Egy drabble és egy másfeles (150 szó).
Criminal Minds.
Morgan/Reid.
12+.

- Életem értelme, az a nyakkendő rajtad a kisdokié. Csak szólok – közölte Garcia, nem is nézve a mellette álló Morganre. Az ügynök zavartan lehajtotta a fejét és morgott valamit, Garcia torok köszörülve igazgatta a papírjait.
Kisvártatva Reid sétált be az irodába, ahol a csapat többi tagja és a nyomozók tartózkodtak.
- Nahát, nekem is van egy ilyen nyakkendőm! – kiáltott vidáman Reid, ahogy Morganre pillantott. A fekete férfi lesütötte a szemét, Rossi és Emily megpróbálta elfojtani vigyorát, a rendőrök azon gondolkoztak, hogyan is értelmezzék a jelenetet.
- Mint ahogy nekem is – mentette a helyzetet Hotch kifejezéstelen arccal, fel sem pillantva a kezében tartott aktából.

***

Hotch társai asztalaihoz sietett, amiknél már nem tartózkodott senki, mivel a munkaidő letelt, és anélkül, hogy odafigyelt volna, kinek a holmija, bele-beletúrt a papír- és aktahalmokba, láthatóan keresve valamit. Reid bukkant fel hirtelen mellette, alighanem a mosdóból tért vissza. Hotch rápillantott, majd némán folytatta a kutatást. A tudóspalánta halványan, zavartan elmosolyodott, amit főnöke már nem láthatott, és a táskájáért nyúlt. Elköszönt Hotch-tól, miközben átvetette magán a táskája bőrszíját, majd zsebre vágva a kezét elindult.
- Reid, hazafelé mész? – kérdezte váratlanul Hotch. Az ifjú zseni megtorpant és visszafordult.
- Igen. Miért kérded?
- Mondd meg Morgannek, hogy holnap reggelre legyen a jelentése az asztalomon.
Reid arcán döbbenet hullámzott át, majd bűntudat, amitől finoman összeráncolta a homlokát.
- Én nem… Ő nem… Mi…
Hotch nem szólt egy szót sem, csupán jelentőségteljesen a fiatalember szemébe nézett, egy leheletnyit megemelt fél szemöldökkel. Reid azonnal megadta magát, belátta, hogy egy profilozónak nem hazudhat. Száraz torokkal nyelt egyet.
- Megmondom – bólintott.

Egy bristoli lány felkavart élete lecsendesedni látszik

2011-05-05T22:12:00.001+02:00

Cím: Egy bristoli lány felkavart élete lecsendesedni látszik
Szerző: Rukiku
Fandom: Celia Rees: Kalózok!
Szereplők: Nancy, William, Broom
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/05/04-05
Megjegyzés: A karakterek Celia Reeshez tartoznak, én csak kölcsönvettem őket

Egy év és néhány hónap telt el azóta, hogy Anglia partjaira tettem a lábam. A legénység szétszéledt, egy része Afrikában maradt, mások Amerikába hajóztak, kevesen tartottak velünk Angliába. Broom körülöttem téblábolt és vigyázott rám, amíg meg nem találtam Williamet. Nem volt olyan nehéz feladat, mint amilyennek először hittem. Joseph bátyámról nem volt hír, Ned a tengeren teljesített szolgálatot. Nekifogtam, hogy birtokba vegyem az örökségemet. Felszabadítottam a jamaicai rabszolgákat, az ültetvényt megtartottam. A feketék fizetésért dolgoztak rajta, egyenlően bármelyik fehér emberrel. A kölcsönös bizalomra és tiszteletre épült kapcsolat sokkal tartósabbnak bizonyult, mint a megfélemlítés és kegyetlenkedés. Én magam nem szálltam ismét hajóra, Robert tartotta kezében a munkálatokat. Miután leszámoltam a kalózléttel, és rendeződött az életem, William leszerelt a Flottától, és az egészet a kezébe adtam. Elégedett voltam.
Elfelejtettem, hogy milyen, amikor a sós, könnyű levegő járja át a házat, és sirályok civódnak naphosszat. A tengerparttól távolabb, a régi házunk közelébe költöztünk, melyet tekintélyes méretű kert vett körbe, tele virágokkal.
Az ablak mellé helyezett, brokát szófán ültem és hímeztem. A félig nyitva hagyott ablakon beáradtak a tavaszi nap meleg, orgonaillatú, aranyszínű sugarai és gyengéden megcirógatta a bőröm. Boldog voltam.
- Uram, egy úr kér bebocsátást - hallottam ekkor beszűrődni a kertből inasunk, Dylan hangját.
- Vezesse be a szalonba, egy perc és jövök - felelte a férjem. Igen, a férjem. A férjem. Elmosolyodtam. Annyi viszontagság után végre egymásra találtunk.
- Az úriember asszonyommal óhajtana beszélni. - Felkaptam a fejem. Ugyan ki akarna engem látni? Az ablakra pillantottam, aminek háttal ültem, de nem láthattam semmit és senkit. William hallgatott egy pillanatig.
- Hol van Nancy?
- A szalonban, uram. - Már nem hallottam, hogy William arra kéri Dylant, kísérje be hozzám a látogatót, csak sejtettem, hogy ilyesmit mond neki. Vártam, és unalmas, nyugodt hónapok óta először éreztem némi izgatottságot. Kisvártatva kinyílt a szoba ajtaja, és Dylan lépett be rajta. Elegáns, fekete öltönyt viselt - mint mindig; tartása egyenes volt, fejét mégis leszegte - mint mindig. Pedig rengetegszer kértem, hogy járjon rendesen, ő egyenlő ember velem és a férjemmel. Hálás volt, de nehezen vetkőzte le a régi szokásokat.
- Asszonyom - szólított meg finom, halk hangon. Felnéztem, és várakozóan az ölembe ejtettem a hímzést. - Mr. Abraham - jelentette be a látogatót. Hagyta, hogy a kicicomázott férfi széles mosollyal az arcán elmasírozzon mellette, majd halkan becsukva maga mögött az ajtót távozott. A férfi ölelésre tárta a karjait.
- Nancy, drágám! - A szemem elkerekedett, számtalanszor végigfutott a cifra ruhákba öltözött alakon. Selyem harisnya, szatén térdnadrág, ezüst csatos cipő, brokát kabát.
- Broom! - kiáltottam fel izgatottan. Nem akartam hinni a szememnek. Felálltam, szinte hozzá botorkáltam, és hagytam, hogy egy pillanatra a karjaiba zárjon. Graham ugyan heti rendszerességgel vendégeskedett nálunk, de a csapat többi tagjáról semmilyen hírekkel sem rendelkeztem. Szívemet elöntötte a melegség.
- Boldog vagyok, hogy épségben láthatom! - lelkendeztem. - Üljön le, kérem - az egyik fotelre mutattam. Kapkodtam izgatottságomban. - Óhajt egy csésze teát? - kínáltam esetlenül.
Egykori kapitányom felnevetett.
- Nahát, teljesen úgy beszél, mint egy igazi hölgy! Köszönöm, de nem maradhatok sokáig.
Mintha csak erre a pici szünetre várt volna, kinyílott a szalon ajtaja és William lépett be. Most jutott csak eszembe, hogy neki valószínűleg fogalma sem lehet róla, kicsoda Mr. Abraham, ez a napbarnított, borotvált piperkőc, és minden bizonnyal roppant kíváncsi. Amint William megpillantotta Broomot, felismerte benne a kalózkapitányomat, és azonnal elöntötte a düh.
- Maga?!
- Nyugodj meg, William - vettem védelmembe volt feljebbvalómat.
- Nem botrányt okozni jöttem, jó uram - hajolt meg elegánsan, ficsúrosan Broom William felé. - Csupán látni szerettem volna, hogy megy Nancy sorsa. És örömmel látom, hogy ön, uram, nagyon boldoggá tette. Nos, én nem is zavarnék tovább. - Broom a kalapjáért nyúlt.
- Máris? Hiszen még csak most érkezett! Még nem is mesélt a ...
- Itt nem lehet - mosolygott szélesen a kereskedőnek maszkírozott kalóz. A fejébe nyomta a kalapját, színpadiasan kezet csókolt nekem, majd sarkon fordult. Mielőtt elhagyta volna a helyiséget, megtorpant William mellett. A vállára tette a kezét.
- Vigyázzon rá továbbra is ilyen jól, barátom. A poklot állta ki, hogy hű maradjon önhöz. - Williamre kacsintott, és elment.
Én persze tudtam, hogy ez még nem a búcsú volt. Csupán egy jel, egy értesítés, hogy elrendezzünk egy rendes találkozót, ahol kedvünkre beszélgethetünk.
Tudtam, hogy William ellenezni fogja. Nem bízott Broomban, elvégre kalóz (volt), aki lop, csal, hazudik - legalábbis ő így hitte. Egyrészt jól hitte - kellett az életben maradáshoz; másrészt a legénységét sosem csapta be és mindig tisztességesen bánt velünk. Megértettem férjem ellenérzéseit, hogy miért nem lát szívesen egy ilyen ember társaságában - kiváltképp annak fényében, hogy nem is olyan régen még flottatiszt volt. Azt is tudtam, hogy mennyire helyteleníti és elítélni, hogy ismét férfigúnyát öltsek magamra. Én azonban azt tudtam, hogy ez az egyetlen mód, és azt is, hogy megérti, muszáj beszélnem Broommal, hiszen sokáig ők viselték gondomat - ők voltak a családom.
Előadtam neki a tervet, amiről tudtam, hogy Broom szavak nélkül is sejt. William a fejét csóválta, mégis azt mondta, fél óra múlva indulásra készen lesz. Rámosolyogtam, leheltem egy csókot az ajkaira, majd lesiettem az inasfiúhoz, hogy kölcsön kérjem néhány holmiját. El is felejtettem már, milyen, annyira régen volt, de mégis szinte ösztönösen válogattam a ruhák között és öltöztem fel. Vászoning, rövid fekete nyaksál, barna térdnadrág, egy fehér zokni, mellény és egy kopott kabát képezték öltözékem. Legvégül leeresztettem a kontyom, összekócoltam a hajam és egy madzaggal kötöttem össze a tarkómnál. Sapkát nyomtam a fejembe, és készen is voltam. Amikor a kertkapunál rám váró William elé léptem, hirtelen nem ismert meg. Ránevettem.
- Nem tetszik, hogy ezt csinálod, Nancy - adott hangot rosszalló véleményének, és a karját nyújtotta, ahogy elindultunk egymás oldalán.
- Gordon. Davey Gordon a nevem - feleltem. Ezt kaptam Minervától, sosem választottam volna másikat. Zsebre vágtam mindkét kezem. William sóhajtott, én pedig fütyörészni kezdtem.
Broom már várt ránk, tisztes távolságban a Végállomástól. Minden bizonnyal tudakozódott előre, és tisztában volt vele, hogy a Hét csillag immár William tulajdona. Noha nem volt szükséges, az anyja még beállt a söntés mögé, hogy elüsse az időt. Broom vetett egy pillantást Williamre, némán köszöntötte, majd hozzám fordult.
- Semmit sem változott az eltelt idő alatt. Jöjjenek, legyenek a társaságom, és leöblítsük le együtt az út porát! - Átkarolta a William és az én vállamat is, úgy terelt be minket a csapszék ajtaján. Alig léptünk be, a felszolgálólány kedvtelve végignézett rajtunk. Broom alig tudta palástolni vigyorát.
- Kezdődik - jegyezte meg halkan, miközben leültünk. Én William mellé, Broom velünk szembe. A lány az asztalunkhoz lejtett.
- Régen láttam olyan szemrevaló legényeket erre felé, mint ti - mondta ránk villantva legszebb mosolyát.
- Én és a fiú messziről érkeztünk, az úr flottatiszt volt, a tengereket járta - felelte Broom. - Épp néhány érdekes történetét készültünk meghallgatni, szóval hozz a legjobb rumodból a viszontlátás örömére!
- Az izgalmas múltú, jóképű fickóknak az első kör a ház ajándéka. - A lányra kacsintottam köszönetképp; William pont nem látta, Broomnak tetszett a játék.
- Abraham kapitány vagyok - mutatkozott be jókedvűen -, az úr feleségének a bácsikája - bökött fejével a láthatóan feszengő William felé. Biztos voltam benne, nem tetszik neki, hogy Broom úgy hazudik, mint a vízfolyás. - A fiú a mindenesem, Davey.
- Hölgyem - biccentettem a lány felé, megérintve a sapkám szélét.
- Alice vagyok.
- Alice, hagyja csak itt a rumos üveget, sok mindent kell megbeszélnünk ma este. - A lány kuncogott, és távozott az asztalunktól, abban a reményben, hogy idővel lerészegedünk és igénybe vesszük a szolgálatait.
- Hogy megy a sora? Mi híre van a többiekről? Gabe? Pelling? Vincent? - tudakoltam mohón, áthajolva az asztal fölött, miután magunkra maradtunk.
- Nyugalom, nyugalom! Csak sorjában! - csitított Broom. - Először koccintsunk! - Töltött mindhármunknak.
- Nancy, ugye nem tervezed, hogy meg is iszod? - nézett rám csodálkozva William.
- De még mennyire, hogy megiszom! - feleltem öntudatosan. William összevonta a szemöldökét, de nem szólt többet. Felemeltük a poharainkat.
- A szabadságra! - mondta Broom.
- És a zsákmányra! - tettem hozzá. Broom nevetett, majd ledöntöttük az italt. Kicsit karcolta a torkom, elszoktam tőle az utóbbi időben. Broom újra töltött.
- Szóval - kezdett bele sóhajtva -, mostanában tisztes kereskedőként tengetem a napjaimat; tudja, mint békeidőben, Madagaszkáron.
- Emlékszem - bólintottam, de nem akartam felidézni azt a boldog, kiegyensúlyozott időt, amit a legnagyobb csodaként éltem meg társaimmal és Minervával. - Azok voltak ám a szép napok!
- Szóval már nem kalózkodik? - kérdezett közbe William. Tartózkodóan méregették egymást Broommal még mindig.
- Nem, most nem - adott kitérő választ Broom. - Talán, ha a szükség ismét úgy hozza, hogy rávesz, újra kalóznak állok. De jól megy Abraham kapitány szekere. A kereskedők is tudnak ám zsiványok lenni, éppen eléggé.
- És merre hajózik?
- Európa országai és Észak- és Közép-Amerika között ingázok. Cserélek, adok, veszek. Kellemes, nyugodt élet. Az előzőhöz képest mindenképp. - Nevetett.
Ekkor egy férfi lépett az asztalunkhoz, markáns, szél által barázdált arcát szakáll fedte, és a Flotta egyenruháját viselte. Broom elkomorodott, és mogorván a férfira pillantott.
- Davies kapitány? - szólította meg az ismeretlen Williamet. Ő zavarba jött.
- Már régen nem vagyok kapitány - felelte feszengve, és lesütötte a szemét. Nem volt oka szégyenkezésre, Broom nem neheztelt rá. Bízott a bizalmamban és szeretetemben William iránt, csupán a múltunk miatt aggódhatott. Mindössze kíváncsiság volt a szemében, amikor ismét a flottatisztre nézett.
- Milyen modortalan vagyok - motyogta William és igyekezett magához térni. - Az úr Mr. Abraham, a feleségem bácsikája, a fiú az inasa, Davey. - A tiszt felénk biccentett. - Üljön le, hadnagy, és mesélje el, mi járatban jött. - A férfi elhúzta a száját.
- Inkább állnék, uram. Sietnem kell, hamarosan kihajózunk a dagállyal, csak megpillantottam önt, és idejöttem. Van néhány fejlemény, mi érdekelheti önt, uram.
- Hallgatom.
- Igyék a rumból, ne legyen szégyenlős, ha ettől bátrabb lesz, vagy megeredt a nyelve - bíztatta mosolyogva Broom, a tiszt azonban savanyú, sóvárgó képpel nemet intett. - Esetleg a társaságunk ellen van kifogása? Kimehetünk a fiúval, ha négyszemközt beszélne Mr. Daviesszel.
A hadnagy végignézett rajtunk. Broom megnyerően vigyorgott, én igyekeztem ártatlan képet vágni.
- Nem, maradjanak csak az urak. - Williamhez fordult. - Emlékszik arra a mocskos disznó brazilra? - William rám pillantott, nekem a szemem sem rebbent a kocsmai beszéd hallatán, megszoktam már a kalózok közötti életem során. Ám a brazil említésére összerezzentem, s Broom is érdeklődőbb lett. William bólintott.
- Mi van vele?
- Megtaláltuk a hajóját. - Broom és én észrevétlenül váltottunk egy pillantást. - Afrika déli partjainál sodródott. Az egész hajó teljesen feketére volt mázolva, a vitorlák cafatokban lógtak az árbocokon. Az emberek pánikba estek, kiáltoztak, imádkoztak. Mindannyian azt hittük, a Bolygó Hollandi az. Egy teremtett élő lékek sem volt a hajón - hogyan is lehetett volna? A halottak száma nagyon kevés volt, három vagy négy talán, valamint...
- Valamint? - A flottatiszt nyelt egyet.
- Egy koponya volt az orra tűzve. A hús nagy részét már leették róla a patkányok, a madarak és a szél, de minden kétséget kizáróan a brazilé. Megtaláltuk a fejetlen hulláját a kabinjában. - Egy pillanatnyi szünetet tartott, ami alatt Broom ivott. - Kétség sem férhet hozzá, hogy kalózok tették. Nyílt titok féle volt akoriban, hogy az a kutya egy évvel ezelőtt egy kalózbandát üldözött, mert a kapitányuk elvett tőle valamit...
- Valakit - szóltam közbe csendesen. A hadnagy rám pillantott.
- Elnézést kérek, hogy közbeszóltam, de tudja, amikor mi, legények összeülünk egy kis lélekerősítésre - ha érti, mire gondolok -, hall egyet, s mást az ember.
A férfi megértően bólintott.
- Mit hallott maga, Davey?
- Bartholome a kalózok legénységének egyik tagja után loholt, akit Jamaicában vett fel a kapitány. A szóban forgó személy önként csatlakozott a söpredékhez - Broom finoman megrúgta a bokámat az asztal alatt, William nagy szemeket meresztett rám beszédmodoromért -, hogy meneküljön a braziltól, aki nem bírta elviselni, hogy nemet mondjanak neki. Nem számított annak a dúvadnak, hogy a világon keresztülüldözze a szerencsétlent. Bartholome maga volt az ördög - vagy még nála is rosszabb. Legalábbis ezt mondták akkoriban. - Megszívtam az orrom.
- Hm. Érdekes.
- Hall ennél cifrább történeteket is az ember a tengerészektől. Ott van például...
- Elhiszem, fiú. Szívesen meg is hallgatnám az ostoba fecsegésüket, de szorít az idő. - Megvontam a vállam, mint akinek mindegy.
- Egészen biztosak benne, hogy a brazil az? - kérdezte William.
- Teljesen, uram. Tudja, minden embere gyűlölte tiszta szívéből azt a zsarnokot, és egytől egyig a pokolba kívánták. A kalózok, akik kicsinálták, szívességet tettek az egész világnak, hogy megszabadították attól a rühes kutyától. Az igazat megvallva, félgőzzel sem keressük azokat a fickókat. Azért meséltem csak mindezt el, mert emlékszem, hogy önnel is összeakasztotta a bajszát. Legalábbis ön neheztelt rá valamiért. Gondoltam, nem árt, ha tudja, hogy már nem kell hét tengeren át üldöznie azt a senkiházit.
- Köszönöm, hadnagy. - A tiszt biccentett, a sapkájához emelte a kezét, mintha tisztelegne, majd távozott. William töltött magának egyet, felhajtotta az italt, és megrökönyödve, tisztelettel rám meredt.
- Tudtam, hogy sok viszontagságon mentél át... Egy részét meg is osztottad velem... De így, hallva ezt egy kívülállótól is... Nancy...
Nem tudtam, mit mondhatnék. Álomnak tűnt már csak az az életem.
- Uram - fordult William Broom felé. - Köszönöm.
Oly sok mindent kifejezett ezzel az egy szóval, és én rettenetesen büszke voltam rá.
Megkerestem a tekintettel Alice-t, és amikor a tekintetünk találkozott, odakiáltottam neki.
- Még egy üveggel ebből a rumból, angyalom!
Ma ünneplünk.

Lángparipák

2011-04-28T10:53:00.006+02:00

Cím: Lángparipák
Szerző: Rukiku
Fandom: bcc’s Merlin
Korhatár: 12+
Kelt: 2011/04/28
Megjegyzés: Minden jog a bcc-t illeti

Sokszor eszébe jutott, amikor először látta Merlint varázsolni. Csak állt ott, a csata vérgőzös, fémes, csörömpölő, kiáltásoktól terhes zajában, reszkető térdekkel, akár egy rakás szerencsétlenség, aztán hirtelen megváltozott a tartása. Nem, nem húzta ki magát, a fejét ugyanúgy leszegte és csak félénken pislogott felfelé, de valahogy határozottabb lett az egész lénye; napnál világosabb volt, hogy történni fog valami. Elhatározásra jutott. Igen. Arra, hogy történjék bármi, legyen a büntetés a legsúlyosabb, Merlin nem hagyja meghalni leendő királyát. Emlékszik, szolgája nevét ordította, és azt, hogy ne csináljon őrültséget, mentse az irháját, vele ne törődjön. De Merlin nem mozdult. Amennyire meg tudta ítélni, óangol és kelta szavakat suttogott maga elé, a szeme pedig aranyszín ragyogással felizzott. Ő döbbenten csak állt, mint egy szobor, egy röpke pillanatig azt hitte, csak képzelődött.
De persze tudta.
Tudta.
Nem áltatta magát, tisztán látta, hogy Merlin félt. Azonban nem a saját halálától, hanem attól, hogy neki, Arthurnak baja esik. Furcsa volt, és… olyan természetes, olyan… céltudatos. Lángba borult a világ körülöttük – Merlin varázslata nyomán.
Oly sok mindent magyarázott ez meg. Merlin minden ügyetlenkedése és tette értelmet nyert.

Teljes vértben is nesztelenül lépett ki a bokrok közül. Valami ostoba küldetésen voltak, amit kivételesen egyáltalán nem bánt. Örült, hogy szolgáját távol tudja Camelottól – és a királytól. Látta, hogy Merlin a tűzrakó mellett guggol, lopva körülkémlel, majd kezét a rakásba állított hasábok felé nyújtva suttog valamit mereven a halmot nézve. A farakás kigyulladt, és szinte azonnal helyre kis tüzecske lobogott az ifjú szolga előtt.
- Merlin! – rivallt rá Arthur, és sebes léptekkel hozzá sietett. – Elment a maradék eszed is? Hányszor figyelmeztesselek még? – korholta, miközben ledobta Merlin mellé a két nyulat, amit fogott. – Bárki megláthatott volna!
- Nem volt itt senki. Körülnéztem.
- Én is itt voltam. Én is láttam. Képzeld el, mi lett volna, ha nem én vagyok.
Merlin bűnbánóan lesütötte a szemét.
- Sajnálom…
- Óvatosabbnak kell lenned – szólalt meg megenyhülve Arthur. Leült Merlin mellé a földre. – Annyira, mint amikor senki sem tudott róla. – Komolyan a kék szemekbe nézett. Merlin lassan bólintott.
A nyulak lustán sültek a nyársaikon, az éjszaka észrevétlenül föléjük ereszkedett megannyi csillaga társaságában. Merlin óvatosan, szinte lopva a távolság által elnyelt horizontot fürkésző Arthurra nézett. Néhány pillanatig tanulmányozta a rezzenéstelen, elgondolkodott arcot, majd halkan, bátortalanul megszólította.
- Igen? – fordult a herceg szolgája felé.
- Van valaki a közelünkben? – Arthur fülelt; hagyta, hadd irányítsák ösztönei.
- Nincs erre rajtunk kívül egy lélek sem – felelte aztán. Merlin huncutan elmosolyodott.
- Akkor ide nézz, uram! – kérte a trónörököstől, és a tűzbe bámult. Arthur követte Merlin tekintetét. Először csak a vidáman lobogó és pattogó lángocskákat látta, majd néhányuk ló alakját öltötte magára, és az aprócska ménes futott néhány kört a kövek szegélyezte rőzsék hátán, játékosan kergetőzve egymással. Arthur voltaképp le volt nyűgözve. Lassan elszakította a tekintetét a tűzből született paripákról, és Merlin arcára emelte kék szemeit. Az ifjú varázsló a lángokba meredt, ajkai szegletében boldog, felszabadult mosoly bujkált.
Alighanem akkor határozta el magát Arthur végérvényesen. Olyan világot akar és fog is teremteni, ahol senkinek sem kell szégyenkeznie azért, aminek született; ahol Merlinnek nem kell bujkálnia és titkolóznia, az arcáról pedig sosem tűnik el a mosoly.